4.fejezet:Kevin?!

Sziasztok!Meghoztuk az új részt!Igaz,hogy nem jött össze a két komi,de kaptunk egy rendszeres olvasót ami miatt úgy döntöttünk,hogy feltesszük a 4.részt is.Na szóval,2 komi és kövi! ♥

                                                                                                                    üdv:Amy és Liza :D

Fel-alá járkáltunk London utcáin. Az egyik kirakathoz érve megpillantottam egy gyönyörű fekete szoknyát. Gonosz vigyorral néztem Chrisre, most majd visszakapja az ébresztéseket.
-Nem veszem meg- állta a pillantásomat.
-Még szép, hogy BEJÖSSZ és szépen kivárod míg én próbálgatok és mindezt örömmel fogod csinálni.
-Te csak azt hiszed- mondta gonoszan.
-Nagyot tévedsz! Ha nem jössz be, elmondom anyának, hogy mit tettél velem!- fenyegettem meg.
-Úgy sem tennéd meg!
-Biztos vagy Te ebben?- mosolyogtam rá.
-De még mennyire!
-Hát akkor kénytelen leszek eldugni az összes csokit a lakásban- míg ezt mondtam Chris szenvedő arcot vágott.-Ja igen, és nálam van a távirányító.
-NEM, Te nem lehetsz ENNYIRE gonosz!- mondta hangosabban.
-MUHAHA!- "nevettem".
Nagy nehezen beadta a derekát. Úgy néz ki elég meggyőző voltam. Egy óra múlva kiléptünk az utcára, szatyrokkal a kezünkben. Megpillantottam egy hatalmas piros buszt. Elkezdtem tépni Chris ingét.
-Sophie,hagyj már élni!!- szenvedve nézett az ég felé.- Na jó, felülök rá, de csak akkor, ha utána hazamegyünk és erről a napról SOHA többe nem beszélünk. Főleg David-nek nem.
-Szupeeer!-és elindultunk a busz felé.
Nagy nehezen hazaértünk. Chris díjazta, hogy végre leszállok róla. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t. Épp valami béna szappanopera ment. Nagy élvezettel bámultam. Próbáltam kibogozni, hogy Juan, miért csalja meg Maria-t, és hogy Maria miért csalja meg Juan-t, mikor már van egy gyerekük is, akit nem rég raboltak el tőlük.
-KAPCSOLD EL MOOOST!!- ordítozta Chris.
-Jó, jó. Nyugi már Van Helsing! Ne hogy megegyél- nyugtatgattam.
-Hozd ide a laptopot, de azonnal!- parancsolgatott tovább.
-David?- sóhajtottam.
-David- vigyorgott.

Egy nagy sóhaj kíséretében feltápászkodtam a kanapéról és felmentem Chris szobájába. Kinyitottam az ajtót és szörnyű látvány fogadott. A ruhák szanaszét voltak dobálva a padlón, kajamaradék mindenhol és még sorolhatnám. Villámgyorsan megkerestem a laptopot és visszamentem a lent várakozó bátyámhoz.

- Parancsolj!- nyújtottam át neki.

- Köszi!- vigyorgott.

Leült a TV elé.  És videó hívást kezdeményezett. Pár másodperc múlva már vígan beszélgettek. Rápillantottam az órára, fél 6. Ideje lenne elkezdenem készülődni. Felmentem a szobámba, lezuhanyoztam és hajat mostam. Mikor ezzel végeztem a szekrényem elé álltam és elkezdtem a ruhák között válogatni. Ahhoz képest, hogy nyár van, elég hűvös az idő. Végül egy egyszerű farmer, fehér felső és szürke kardigán mellett döntöttem. Jó, hogy már vettem pár ruhát, mert ha ez nem így történik, akkor nem lett volna nagy választékom.

Megszárítottam a hajamat és egy művészi kontyot varázsoltam belőle. Már csak fél órám volt a találkozóig. Még SOHA nem izgultam ennyire, az miatt, hogy egy sráccal randizok. Persze nem mondom azt, hogy nem voltam még szerelmes, és még nem volt senkim se,de most olyan furcsa érzés kerített hatalmába. Igaz, hogy nem ismerem, de mégis.Talán ez a titokzatosság ami körülötte van vonz ennyire,vagy nem is tudom. Előkotortam a sminkjeimet és halványan kifestettem magam. Épp hogy végeztem, mikor valaki csengetett. Gyorsan lefutottam, hogy én legyek az első. Nos, igen. Ez nem jött össze. Chris már az ajtóban állt, és arról faggatta szegény srácot, hogy mit akar tőlem.

- Chris, szia!!- szóltam rá, hát, ha veszi a lapot.

- Sophie, Ő meg ki?- mutatott rá.

- Csak egy ismerős -válaszoltam.- Én most megyek, szia, majd jövök.

Becsuktam magam mögött az ajtót.

- Ne haragudj a bátyám miatt, kicsit hülye, de hozzá lehet szokni- mosolyogtam.

- Semmi gond, csak kicsit megrémített, de szerintem, ha esetleg jóban leszek veled, akkor vele is össze tudok haverkodni. Tényleg csak egy kicsit fura. Egyébként hogy hívnak?- kérdezte.

- Sophie Morgan vagyok- nyújtottam kezet.- És te?

- Kevin- adta meg a gyors választ.

- Kevin? Hmm, én az egész nevemet megmondtam- nevettem.

- Izééé.. Kevin a..Kevin a..GA..LAMB??!!- mondta akadozva.

- Galamb? Jó, tudod mit, ha nem hát akkor nem- vontam meg a vállam, remélem nem egy elmebajossal van dolgom.- Merre megyünk Kevin?

- Mit szólnál, a Starbuckshoz?- kérdezte.

- Benne vagyok- elindultunk a kitűzött úticél felé.

Az egész utat végigbeszélgettük. Kellemesen érzem magam a társaságában. Mikor odaértünk bementünk és kerestünk magunknak szabad helyet. Egy kis idő múlva odajött hozzánk a pincérnő és felvette a rendelésünket.

- És Kevin, Te hova valósi vagy?- most jöttem rá, hogy egész idáig csak magamról beszéltem, róla pedig nem tudok semmit.

- Kingston Upon Hullból jöttem- válaszolt.

- Az elég messze van.

- Csak egy picit- rám villantott egy mosolyt.

- Parancsoljanak a kávék- szakított félbe minket a pincér.

- Köszönjük- mondtuk egyszerre és folytattuk a beszélgetést.

Sem Ő sem én nem beszéltünk a családunkról, sem a barátainkról. Inkább hülyébbnél hülyébb kérdéseket tettünk fel egymásnak.

Már korom sötét volt, mikor hazaindultunk. Igazi férfi módjára Kevin újra hazakísért.

- Mikor találkozunk újra?- kérdezte.

- Holnapután?!- válaszoltam.

- Szuper! Egyébként tessék a számom- nyomott egy cetlit a kezembe.

- Köszi, ezt is meg az egész napot. Majd felhívlak,hogy tudd a számom- mosolyogtam rá.

- Rendben.

- Akkor, szia- búcsúképp megöleltem.

- Szia- hátat fordított és elindult Ő is haza,.

- Megjötteeem!!- kiabáltam Chrisnek.

Nem kaptam választ. Beljebb mentem. Az én drága bátyám a kanapén aludt. Kerestem egy pokrócot és betakartam. A példáját követve én is felmentem a szobámba, felvettem a pizsamám és beledőltem az ágyba. Már majdnem elaludtam, amikor kivágódott a szobám ajtaja. Reméltem, hogy azok a bizonyos gumimacik, amiket David olyan előszeretettel használt ürügyként az őrültségeire, de sajnálatos módon nem a gumimacik voltak, hanem Chris. Ráhúztam a fejemre a takarót hát, ha így észreveszi magát, de ez sem így sikerült.

- Chris akár el is hagyhatod a szobámat- utasítottam.

- Természetesen beszédem van veled!- mondta vigyorogva.

- Muszáj ezt most?- kérdeztem enyhe felháborodással.

- Természetesen- mondta vigyorogva.

- Most komolyan ezt az egy szavat fogod nekem itt ismételgetni, mert ha igen akkor ki is mehetsz. Arra van az ajtó!- mondtam és az ajtó felé mutogattam.

- Természetesen- válaszolt vigyorogva.

-Muszáj ezt csinálnod velem?

-Természetesen.

-Ki ne mond még egyszer!- kiabáltam rá.

-Természetesen!- mondta vigyorogva.

-Most meghalsz!- kiabáltam, kiugrottam az ágyamból és elkezdtem futni felé, ő kihátrált a szobámból.

-Jó, jó, TERMÉSZETESEN befejezem.
-MENJ TE A – kiabáltam és közben becsaptam az ajtót, még a távolból halottam, hogy Chris visszaszólt, de nem hiszem, hogy a közelembe merészkedik ma még. Mivel aludni már nem tudtam, előkerestem a papírt és bepötyögtem a telefonomba a rejtélyes idegen számát. Elmentettem Kevin a Galamb néven. Hát mindenesetre valamiért titkolja a vezetéknevét, abban sem vagyok biztos, hogy Kevin a neve. De mindegy ez majd kiderül, elmélkedésemből az szakított ki, hogy véletlenül hívom őt. ÚRISTEN, most mit csináljak, ki már nem nyomom, de á, most mi lesz?

-Haló?- halottam hangját a vonal másik végéből.

-Elnézést, nem akartalak ilyen későn zavarni- kezdtem a sajnálkozást.

-Sophie hát te vagy az? -kérdezte.- Veled akárhányszor beszélek biztos, hogy sajnálkozással kezded a beszélgetést.

-Igen én vagyok az- nevettem.

-Miért vagy te még fent ilyen későn?- érdeklődött.

-Ezt én is kérdezhetném, de a bátyám.

-Ja- nevetett.- Mit csinált már megint?

-Én erről inkább nem szeretnék beszélni,ettől inkább megkímélnélek-nevettem.- De amúgy elég baj az, hogy megszületett. 

Még egy fél órát beszéltünk, letettünk, pár perc elteltével elnyomott az álom.