36.fejezet: Nem vagyok normális

Sziasztok! Ez az utolsó szomorú, Chrises rész, a következő részben már visszatér a móka és kacagás, legalábbis egy kis időre. Nézzetek be a You Only Live Once blogunkba is. 

Nemrég új blogot is nyitottunk, oda is lessetek be.

Puszi: Amy és Liza♥

Chris szemszöge:
Nem tudom mi tévő legyek, olyan szinten mardos a bűntudat, hogy az elmondhatatlan.Miután hazaértünk próbáltam kikerülni, hogy beszéljek Lexivel, azzal a magyarázattal, hogy pihenek, de ma már elkerülhetetlen lesz, mert dolgoznom kell. Nem fogok tudni anélkül a közelébe lenni, hogy ne mondjam el, egyszerűen lehetetlen.Reggeli közben mindenki ott ült az asztalnál csak anya nem, a lányok elszállingóztak iskolába, Richék már rég elmentek, végül csak én és David maradtunk.
-Na mi a helyzet?- kérdezte két harapás között.
-Bűntudatom van- válaszoltam és kortyoltam a kávéból.
-Lexi?- kérdezte, miközben visszahelyezte a pirítóst a tányérra.
Bólintottam egy rövidet.
-Elfogod neki mondani?- kérdezte, miközben feltöltötte a poharát teával.
-Muszáj- válaszoltam, közben elpusztítottam az utolsó pirítósomat is.
-De, ha nem akarod, titkolhatod-vont vállat.
-Nem az én stílusom- megráztam a fejem, és felálltam az asztaltól. - Elmosogatsz? Egész napos vagyok az étteremben és már is késésben vagyok.
-Hogy hogy egész napos?- kérdezte miközben kortyolt a teájából.
-Helyettesítek valakit- válaszoltam.
-Elmosogatok- válaszolta, közben felállt és a tányérokat bepakolta a mosogatóba.
-Délután gyere be az étterembe- még odaszóltam neki, mielőtt kiléptem a konyhából.
-Elmegyek Katiért próbára és megyünk- kiabálta utánam.
Katievel együtt jön, imádom. Lassú léptekkel a szobám felé vettem az irányt. Kiemeltem a szekrényből a frissen mosott egyenruhámat.
Mi lenne ha beteget jelentenék?Inkább nem, kell a pénz.Majd valahogy álcázom magam, lehetnék Batman. Elkérem Nate jelmezét. Ideje befejezni a találgatást, arról hogy hogyan bújjak ki alóla, ezért felvettem az egyenruhát.Megigazítottam magamon a pingvin jelmezt és beültem az autóba.Mikor beértem a munkahelyemre láttam, hogy a főnök hevesen magyaráz az egyik kollégámnak, Ednek.Nem tűnt nagyon boldognak.Miután a főnök dühösen elrohant az irodája felé megkérdeztem munkatársamat, hogy mit csinált már megint.
-Ed, ez mi volt?
-Nem tudom, csak úgy letámadott-magyarázta.
-Aha, te soha semmit nem csinálsz-nevettem egyet és elkezdtem dolgozni.
A délelőtt szokás szerint unalmasan telt, néhány üzletember itt folytatott tárgyalást, volt itt néhány fiatal szerelmes pár, volt néhány elvitel, Ed folyton leejtett vagy eltört valamit, később kiderült, hogy összeveszett a barátnőjével és ettől van így ki, ez volt a reggeli veszekedés oka is a főnökkel.Hát legalább nemcsak én fogok veszekedni ma egy lánnyal.Rá néztem az órámra, fél három, hamarosan megérkezik Lexi.Kezdek egyre jobban félni.
-Chris- hallottam meg csilingelő hangját, miközben lepakoltam egy asztalt, szívem gyorsabban kezdett verni.
-Lexi- fordultam felé mosolyogva.
Azonnal átölelt, majd leült egy pulthoz közeli asztalhoz, én pedig bevittem a tányérokat a konyhára. Utána odamentem Lexihez, kevés ember volt, ezért megengedhettem magamnak néhány percet. Mire odaértem, már felállt és épp indulni készült.
-Bocsi, egy óra múlva visszajövök- ezzel ki is viharzott.
-Hé!- kiáltottam utána.
-Van egy kis dolgom- kiabálta.
-De-próbáltam visszatartani.
Figyeltem, ahogy eltűnik. Fél öt volt mire újra láttam őt betérni az étterembe.
-Sokáig tartott-mosolyogtam.
Épp most volt annyi ember, hogy nem tudtam vele beszélni, meg kellett várnom, hogy kicsit kevesebben legyenek, utána leültem vele szembe.
-El kell valamit mondanom- kezdtem bele.
-Hát hallgatlak-mosolygott.
-A kirándulás alatt, én- nem tudtam tovább mondani, megakadtam.
-Te mi?
-Semmi-hajtottam le a fejem.
-Mond- mosolygott és megszorította a kezem.
-Összejöttem valakivel- bejelentettem, Lexi szemei könnyesek lettek, felállt és elkezdte magára rángatni a kabátját, felálltam, próbáltam visszatartani, de rohant az ajtó felé, futottam utána, de már ki is rohant Katie és David ekkor léptek be az étterembe.
-Katie, elmondtam, menj utána- súgtam Katienek, azonnal rohanni kezdett.
-Állj meg!-kiabálta.
De hiába Lexi nem állt meg, csak rohant tovább, míg végül teljesen eltűnt a szemem elől, visszamentem az étterembe Daviddel.
-A francba- csaptam a pultra.
-Nyugodj meg- szólt rám David.
-Elvesztettem- éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemebe, de nem akartam sírni, átöleltem Davidet.
-Beszéljétek meg-veregetett hátba.
Mintha olyan egyszerű lenne, ha egyáltalán ezek után még meghallgat engem,egyszerűen lehetetlen.
Katie még egy óra múlva sem jött vissza, de Lexi sem, egyre jobban fájt, hogy így láttam őt, és miattam. Az ajtó felé néztem, amin két mosolygós lány sétált be.
-Szeretném, ha megmagyaráznád-állt velem szembe Lexi.- Majd munka után gyere át hozzánk!- mondta.
-Hazavigyelek téged is?- kérdezte David.
-Nem kell,-rázta a fejét- sétálok.
-Lexi, ne már- nyavalygott Katie.
-Kell egy kis levegő-bizonygatta.
Előkerültek a kiskutyaszemek és végül belegyezett.Elmentek én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.Rádöbbenten, hogy nekem kell ez a lány.Mindennél jobban mint eddig bárki más.Alig vártam, hogy véget érjen a műszakom és mehessek Parkerékhez.Nos mire ez a pillanat eljött, addigra alábbhagyott a jókedvem.Félve kopogtattam be az ajtón.Eric nyitotta ki.
-Szia haver- köszönt, annyira vidám volt. Talán nem tudja?- Lexi vár.
De, de tudja. Beengedett majd megvárta, amíg leveszem a cipőm és Lexi szobájáig kísért.
-Ajánlom, hogy ne sírjon többet- súgta oda nekem, majd ott hagyott.
Lehajtottam a fejem és benyitottam hozzá.
-Miért?- felpattant az ágyról, elindult felém, miközben feltette kérdését.
-Nem tudom- suttogtam.
-Őszintén- kicsit hangosabban beszélt. - Nem érdekelnek a meséid.
-Ha ezt szeretnéd- köszörültem meg a torkom. -Én miattad tettem, mert folyton rád gondoltam és eldöntöttem, hogy soha nem lehetünk együtt mert megbántanálak, és látod, már meg is tettem. De az egész kirándulás ideje alatt mardosott a bűntudat és hiányoztál.
-Igen?- vonta fel a szemöldökét- akkor sem kellett volna- hangja elcsuklott, majd teljes erőből nekem vágta a plüssmaciját.
-Ez jogos volt. Tudod miért bántam meg?- megrázta a fejét.- Mert egyre többet kezdek irántad érezni. És Lexi ne haragudj rám.
-Tessék?- a meglepettségtől le kellett ülnie, követtem őt és megszorítottam a kezét.
-Én is meglepődtem- nevettem.
-De hogyan? Miért?- beszélt maga elé.
-Fogalmam sincs, de hülyeség- felálltam és hátra se nézve az ajtó felé indultam.
-El ne menj- szólt utánam.
-Tessék?- fordultam vissza.
-Meglepett- felállt és felém sétált.
-Értem, de én csak ennyire jöttem- mondtam.
-Igen?- nézett a szemembe.
-Füllentettem- válaszoltam.
-Nem vagy vicces- bökött oldalba.
-Nem?- léptem hozzá közelebb.
-Amúgy én szeretném veled megbeszélni- mondta és két lépést ellépett, ezzel nőtt a távolság köztünk.
Ezek szerint nem akar közel lenni hozzám.
-Nem haragszom rád- mondta, és egy kő esett le a szívemről.
-Köszönöm- sóhajtottam.
-Én is többet érzek irántad puszta barátságnál- sóhajtott.
-Valóban?
-Igen- nyelt egyet.
-Igaz, hogy én is, de mi nem lehetünk együtt- kezdtem bele, tudtam, hogy ezzel fájdalmat okozok neki, de nekem is fáj. Én belül teljesen mást akartam, de az eszem azt súgta, hogy ezt kell tennem.
-Miért csinálod ezt? Te is lehetsz boldog- láttam, hogy rosszul esik neki.
-Mert nem érdemellek meg, te olyan kedves vagy, aranyos meg minden, de nézz rám- magyaráztam.
-De engem nem érdekel- mondta, most kellett erősnek lennem.
-Sajnálom, mi nem lehetünk együtt-ezzel hátat fordítottam és kisétáltam a szobából, a lakásból.
A könnyek utat akartak maguknak törni.Én azonban nem sírhatok. Nem, mert a fiú vagyok és mi fiúk nem sírunk. Ezt még apu mondta nekem kiskoromban, amikor elestem és azóta ez a mottóm. Pedig annyira fáj, legszívesebben pofon verném magam azért, amit mondtam.Otthon viszont muszáj erősnek mutatnom magam, mert Sophiék nem láthatnak így.

35.fejezet:Az édes bűntudat

Sziasztok! Meg is érkezett a következő rész, még mindig Chris szemszög, Sophie hamarosan visszatér, de igazából, most semmi érdekes nem történik vele. Néhány esemény meg van említve amit talán a  másik blogon jobban kifejtünk! Jó olvasást!
Puszi: Amy és Liza♥
ui.: Tudjuk, hogy elég rövid. :D

Chris szemszöge:
Napok óta nem tudom kiűzni a fejemből Alexát, csak rá tudok gondolni. Remélem, hogy ez nem szerelem, mert nem akarom megütni a bokám. A srácokkal kitaláltuk, hogy menjünk el síelni, hisz Sophiéknak még van egy hét a szünetből. Így történt, hogy az öt énekes, David, Rick, Alice, Katie a húgom és én elmentünk a hegyekbe síelni.Jake nem tartott velünk, mert ő a szüleivel ment valami Wellnesbe.Ő kimarad a havas mókából. 
Tudtam, hogy van egy négyszemélyes szoba a házban és szándékosan úgy osztottam el, hogy David, Katie, Sophie és én foglaljuk el. Nem engedem Niall közelébe a húgomat.Nem tehetem meg ezt anyával.Még csak 17 éves, hát hova gondolnak ők ketten?Mondjuk, ha kicsit is követi a példámat akkor már túl volt ezeken a dolgokon már egy ideje, de hála a jó égnek ő sokkal jobb nálam.Még szerencse, hogy nem lett olyan mint én, mert akkor a saját kezemmel tekerném ki a nyakát.Meg hát persze anyu is biztos jobban örül neki, hogy ő ilyen kis angyalka.Niall a megfelelő pasi neki, aki sosem várná el, hogy Sophie megváltozzon. Kedvelem is őt, azért amilyen, de soha nem fogom neki elmondani, hogy mennyire örülök annak, hogy ő Sophie pasija.Az nem lenne méltó hozzám. Jobb így,mert legalább fél tőlem.
Alig, hogy odaértünk a bérelt hegyi házunkba mi fiúk máris kitaláltuk, hogy síelni akarunk, persze a lányok elkezdtek lázadni és otthon is maradtak kibeszélni minket.Lányos program, mit ne mondjak. Hiába könyörögtünk nekik, nem adták meg magukat.Így mi is kibeszélhetjük őket,hiszen Harrynek van miről mesélnie.Szóval a síelésünk síelelős részét megpróbáltuk teljesíteni kisebb-nagyob sikerrel,Niall például többet feküdt, mint amennyit síelt.A piszkálós részt kicsit jobban teljesítettük, kiderültek dolgok, bár, amikor az én érzéseim kerültek terítékre, akkor annyira nem örültem.Megpróbáltam terelni a témát, de ők nem azok a fajta srácok, akiket önnyen lehet manipulálni.Így történt, hogy David kijelentette, hogy Chris Morgan szerelmes. És neki nem tudom azt mondnai, hogy nem, mert hamarabb tudja, mint ahogy én rájövök.Szóval el kell fogadnom a szörnyű tényeket.De voltak még ott dolgok. Rick beszámolt Jake érzéseiről, kiderült, hogy Mr Daniels beleszeretett a legjobb lánybarátjába. Benne volt a levegőben, mindig is tudtam, hogy ez így lesz.Lesz tóparti esküvő. Ó és Harry került sorra.
-Mondd csak, mi is van Katievel?- dobtam meg egy hógolyóval.
-Barátok vagyunk- vont vállatt, azt hitte, hogy ez hihető.
-Ohh, na ne mondd- szólalt meg a Harry háta mögött álló Louis.
-Na mesélj!- szóltam rá.
-Mégis mit?- ártatlan arcot vágott.
-A kis csókotokra mind emlékszünk- válaszoltam nevetve, szavaimra arca szomorú lett.
-Érzések nélkül- vont vállat.
-Ugyan, kinek akarod ezt bemesélni?- bökte meg őt Zayn.
-Én nem mondtam, hogy nekem ez nem számít- válaszolt, hangja szomorú volt.
-Tessék?- Niall a meglepettségtől majdnem hátast dobott.
-Csak nem?- vonta fel a szemöldökét Liam is.
-Úgy csináltok, mintha azt montam volna, hogy jön a világvége- nevetett Harry.
-Tőled ez úgy is hangzott- bólogatott Louis.
-Igen, ez a világ vége- válaszolt, nyelt egyet és folytatta.- Nekem az.
-Ugyan dehogy- vertem vállba.
-Olyan nehéz elhinni, hogy te érzel iránta valamit- csatlakozott köreinkhez az eddig gondolataiba mélyedt Rick is.
-Miért?- tette fel a költői kérdést.
-Neked nem az ilyen lányok jönnek be- válaszolta Louis.
-Honnan veszed, hogy nem?
-Nem szőke, nem plázacica- kezdte sorolni Zayn, mire Harry félbeszakította.
-Pont azért tetszik, annyira más, mint a többi lány- mondta Harry.
-Azta- esett le az állunk.
-Megtértél?- kérdezte Liam.
-Hogy érted?- kérdezte döbbenten.
-Korban közelebb van hozzád, mint anyukádhoz és nem szőke- vigyorgott Zayn.
-Ne bánts!- lökte bele a hóba.Vágül áttértünk Niallre, akiről tudtuk, hogy mennyire szerelmes a húgomba, de azért elmondta.Nem baj, ez kellett az ő lelki békéjéhez.
Miután hazaértünk puszta jelenlétünkkel tönkretettük a lányok csajos programját, Katie kikapcsolódás gyanánt elment sétálni, Harry azonnal utána ment. Remélem, hogy valami elkezd közöttük végre kialakulni. Mi pedig Zayn kivételével bulizni indultunk, vagyis egy kis sörözőbe, vagy mibe, ahonnan én azonnal leléptem egy lány kíséretében, reménykedtem benne, hogy végre, ha rövid időre is, de feledni tudom Alexát és azt, hogy soha nem lehet a barátnőm, az akit talán szeretek.
Már nekem és a lánynak is elég jó volt és szépen lassan történtek a dolgok. Az agyam egy kis részében ott motoszkált Alexa gondolata,de megpróbáltam teljes mértékben elnyomni az iránta érzett érzelmeimet.Katienek is ilyenkor kell megérkezni és eszembe juttatni mindent.Most békíthetem őt is, mert amúgy nincs más gondom, mint az ő lelkét pátyolgantni.Miután a szőke lány is elment,és Katie is megsértődött, egyedül maradtam a gondolataimmal.
-Egy igazi szörnyeteg vagyok, -könyveltem el magamban.
Alexa szépen lassan visszakúszott a gondolataimba, és a bűntudat is felütötte fejét. Tudtam, hogy amint hazamentem ezt el kell neki mondanom, annak ellenére, hogy nem a barátnőm, az érzéseim miatt.Még mielőtt belém szeret, tudnia kell, hogy én egy szörnyeteg vagyok.Hiába minden, mi nem lehetünk együtt, túl jó hozzám, nem érdemlem meg őt.Mindennek vissza kell állnia a régi kerékvágásba. Alexának és Katienek ki kell békülnie, mert annak ellenére, hogy szóba állnak egymással, már nem olyanok, mint régen, az elmondásuk szerint, az én felbukkanásom tönkre tett mindent.Miért vagyok ennyire szerencsétlen?Ráadásul, hogy még szarabb kedvem legyen, Katie beszélni sem akar velem. Amikor mentem megkeresni a lakásban, rájöttem, hogy én nem hiányzom neki, hiszen Harryvel nagyon kényelmesen alszanak egymást ölelgetve a kandalló előtt. Szurkolok nekik.
-Legaláb ők legyenek boldogok- morogtam magam elé és visszacamogtam a szobámba.

Figyelem, közérdekű közlemény következik!

Sziasztok! Szóval az lenne a harci helyzet, hogy egy fontos részt írtunk meg a You Only Live Once című blogunkra, ami erősen kapcsolódik a következő részünkhöz itt, szóval -KATT- ide és jó szórakozást!:))

34.fejezet:Vadonatúj érzés

Sziasztok! Már elég régen jelentkeztünk, de hát a suli újra elkezdődött és részt veszünk egy novella versenyen. Ez a rész Chris szemszögű lesz, hiszen már úgy is régen volt. Újra jön és új szálakat hoz a történetbe, vagy felkavarja a történetet?

Puszi:Amy és Liza♥

Chris szemszöge:

- Niall, hol a kocsikulcs? Tudod, hogy kölcsön adom bármikor, de a kulcsot, tedd vissza a helyére- beszéltem a nappaliban ücsörgő Niallnek.
-Hát, a kabátzsebemben van.Vedd ki- vont vállat, nekem nem kellet több, elindultam az előszoba felé, a fogas előtt megálltam, azonnal szemet szúrt Niall kabátja.
Leglább 4 zseb volt azon a kabáton,megráztam és a legalsóban megcsörrent valami. Belenyúltam és egy furcsa doboz akadt a kezembe, egy doboz óvszer. Na ne! Mióta? Végül a kulcsot is megtaláltam, és a nappali mellett elhaladva felmutattam Niallnek a kulcsot, és meg sem álltam a barátaim szobájáig. Rich ágyán ült mindenki, Alice,Katie és David és Rick is. Csak Jake nem, hisz ő már haza is ment, csak a szilvesztert ünnepelte velünk.
-Ez mi?-dobtam le az ágyra.
-Úgy csinálsz mintha nem tudnád- nevetett Rich.
- Csak azt nem értem, hogy ez miért volt Niall zsebében- csattantam fel.
- Miért? Baj, hogy védekeznek?- nézett rám kikerekedett szemekkel Alice.
-De ő a kishúgom és még csak 17 éves- csattantam fel.
-Igazad van, 16 évesen kellett volna kezdenie- vágta rá Rich.
Megforgattam a szemem, és egy sóhajtást követően folytattam a beszédet.
-Nem szeretném, ha védekeznének- Alice azonnal félbeszakított.
-Nagybácsi akarsz lenni?
-Nem, azt szeretném, ha nem lenne rá okuk- csattantam fel.
-Hidd el, nem használják- szólalt meg az eddig csendben üldögélő Katie.
-Te ezt honnan tudod- fordultam felé.
-Mi sok mindent tudunk- kacsintott David.
-Mesélj!- szóltam rá.
-Még mielőtt hülyeséget csinálsz- szólalt meg Katie.- Jinx!
És ettől a perctől kezdve nem hallottuk Davidet beszélni, még este sem.De mivel egyikünk sem szólítja a nevén esélytelen volt, hogy kimondásra kerüljön, szegény srác soha sem fog beszélni.Még másnap reggel is teljesen néma volt.Nagyon úgy tűnt, hogy a One Direction fiúk nem ismerik a játékot, én nagyon is ismertem a többiekkel együtt. És a gyanúm igaz volt.
-De most miért nem szólal meg?- bökött Louis David felé.
-Mert nem szabad kimondani David nevét- kezdett magyarázásba Katie,David azonnal beszélni kezdett.- Francba!
-Hát haver örülj neki-vertem vállba.
Elkezdtek veszekedni, egymásba szavába vágtak, szavakat ismételtek és így történt, hogy mindketten megnémultak.
Ez történik akkor, ha valaki egyszerre mondja ki azt, hogy Jinx.Anya bejött a nappaliba és furcsállta, hogy David és Katie már több, mint 10 perce egy szót nem szóltak.Csak nézte őket, beszélt hozzájuk, de semmi reakció.
-Anya, hiába erőlködsz- szóltam rá, amire csak döbbenten nézett.- Nem fognak megszólalni amíg ki nem mondod a nevüket- ekkor Katie és David szemében megjelent egy aprócska remény.
-Ez esetben Lily jobbra el, béke veletek- ezzel kifarolt a teremből.
Döbbenten néztem anya után.Pislogtam párat, majd inkább megráztam a fejem és felmentem az emeltre, majd berontottam Sophie szobájába, hogy egy kis hugica-báty programot rendezzünk. Niall ott ült mellette és épp megcsókolta őt. Máskor amikor rajtakapom őket távolabb húzódik, de most nem így történt.
-Mi nem csókolóztunk, csak a szájába súgtam, hogy szeretem- mosolygott rám.
Mint nagytestvér elvárnám, hogy több tiszteletet mutasson, de inkább ügyet sem vetve rá, felhívtam Alexát a hugica-bátty programot pedig csúsztassuk.Megbeszéltem vele, hogy fél óra múlva találkozunk és sétálunk egy kicsikét.Már épp a kabátomat vettem fel, amikor hallottam Katie hangját. Na, akkor megint vége a játéknak.Úgy tettem, mint aki észre sem veszi őket, had élvezzék,addig is nyugalom van itthon.Becsuktam magam mögött az ajtót és lassú léptekkel indultam Alexáék háza felé, élveztem, ahogy a hó ropog a talpam alatt.Benéztem az udvarokba és jókat mosolyogtam a kint játszó gyereken.Jó párral évvel ezelőtt mi is ugyanezt csináltuk Daviddel, Bristolban.Régi szép idők.
Néhány perc múlva már Parkerék kapujában álltam és vártam Alexát, hogy ez mindig mennyit készülődik. Nők.Nem hiszem el, hogy nem képes kivalasztani egy felsőt és egy nadrágot.Pedig neki aztán tényleg mindegy, hogy mit vesz fel, mert mindenhogy gyönyörű.Jaj de nyálas lettem.Szerintem még reggel kócosan, smink nélkül is szép. Próbáltam elhessegetni a róla szóló gondolataimat. És amúgy is, mi történt a régi Chrissel, aki sosem volt ilyen?Ajjaj, miért teszik ezt velünk a nők?Alighogy kikergettem gondolataimból mosolyogva lépdelt ki az ajton A szívem hirtelen beremegett.Lexi meg akart ölelni, de nem tudtam, hogy viszonozni, egy lány közelében sem voltam még ilyen esetlen.Legszívesebben felpofoztam volna magam.Tudom, hogy Lexinek sem vagyok közömbös, de félek vele kikezdeni, mert én csak megbántanám, én képtelen vagyok hűséges lenni.Meg hát félek a húgom és Kate haragjától is.
-Föld hívja Christ- hallottam meg csilingelő hangját, pár centiméterre volt arcomtól és gyönyörű szemeivel arcomat fürkészte.
-Mi?- ráztam meg a fejem.
-Nem figyelsz rám- már egyre szűkült az arcunk közötti távolság, mire megráztam a fejem és elhúzodtam.
-Bocsi, csak elgondolkoztam- húztam el a szám.
-Valami baj van?- kérdezte, újra arcomat fürkészte, és én elhúzódtam és lépkedni kezdtem, majd ő belém karolt és úgy sétáltunk egymás mellett.
Beszélgettünk egy kicsit és nevetgéltünk, de zavarban voltam a társaságában, mert legszívesebben magamhoz szorítottam volna, de az egészben nemcsak ez a zavaró, hanem az is, hogy én Christopher Morgan érzelgős lettem.
-Anyira örülök, hogy megismertelek- mondta Alexa, amire a szívem kicsit hevesebben kezdett verni, szembe álltam vele. -Én is örülök neki, nagyon fontos lettél nekem- mélyen a szemébe néztem miközben beszéltem, de még mielőtt elkövettem volna azt a hibát újra, amit a legelején, elhajoltam.
-Nagyon gyorsan elröpült az idő, ugye?- kérdezte csendesen.- Ideje lenne hazamennem.
-Ne már- jajdultam fel, de amikor felnevetett elkezdtem félre nézegetni, mintha meg sem szólaltam volna.-Hazakísérlek- jelentettem ki.
Házuk elé érve átölelt és amikor annak vége szakadt végig simított az arcomon,nyomott egy puszit az orromra és bement az ajtón.Én pedig ott maradtam egyedül,mint egy rakás szerencsétlenség felgyorsult szívveréssel.Hátat fordítottam és elmentem.Az egész haza felé vezető úton csak rá gondoltam.Ez érdekes. Mi lehet ez az érzés?Amint beléptem az ajtón hallottam a nappaliból kiszűrődő hangokat, amiknek tulajdonosa a húgom, David és Katie, Louisék már elmentek, Rickék meg valószínűleg valahova elugrottak, anya és Harry a konyhában beszélgettek. Harry? Miután megkérdeztem, hogy mit keres itt, a magyarázat az volt, hogy volt közös téma. Nekem kapóra jött göndör barátom ittléte, azonnal felhívtam a szobámba.
-Beszélnünk kell-jelentettem ki.
- Mi a probléma?- kérdezte már a szobámban, az ajtónak támaszkodva.
-Lexi!-sóhajtottam.
-Csak nem szerelmes vagy?- egy hatalmas vigyor jelent meg az arcán és levágódott az ágyra.
-Nem tudom mi ez az érzés- sóhajtottam és hátradőltem.
-Hát haver szerelem- vigorgott.
-De én nem lehetek szerelmes- sóhajtottam, arcomat kezeimbe temettem.
-Miért is?- vonta fel a szemöldökét.
-Én csak megbántanám őt, nem érdemlem meg- mondtam, mire csak egy szemforgatás volt a válasz.
Ennek mi baja van? Elmondom neki a gondjaim és ennyi a reakció.
-De mi ez a szöveg, hogy nem érdemled meg? Mi ez?- kicsit megemelte a hangerőt.
-Ne kiabálj velem- figyelmeztettem.
-De megérdemled- válaszolta.
-Nem igaz- duzzogtam.
Harryvel még kicsit beszélgettünk,vagyis csak arról beszélt, hogy ne legyek ilyen. Egész éjjel forgolódtam, egész éjjel Alexára gondoltam, és amikor elaludtam, akkor is róla álmodtam.

33.fejezet:Hősöm!

Sziasztok! Végre felkerül a rész, amit már a kezdetek óta tervezünk, igaz kicsit kiegészítve. Jó olvasást! Puszi: Amy és Liza♥


Sterling Knight-Hero

A kövekező pár nap gyorsan elrepült és csak azt vettem észre, hogy 27.-e van én pedig erős gyomorgörccsel, izzadó tenyérrel figyelem az ablakot, hogy mikor lassít le a házunk előtt a fiúkat szállító jármű.Még mindig hull a hó,már tegnap délutántól, és most ki kell mennem havat söpörni,de jó, hogy ilyenkor is én vagyok a soros.Lassan cammogtam le a lépcsőn,és lassan felöltöztem,de hiába ez a lassúság,sorsomat így sem kerülhetem el,így hát belekezdtem a szörnyű munkába.Hirtelen két kezet éreztem magamon és már a hóban is találtam magam,felnéztem és Harry állt felettem. Gyorsan fepattantam, leráztam magamról a havat és befutottam, hogy ne érjen engem nagyobb baj. Levetettem a kabátom és a csizmám, de akkor még nem tudtam, hogy mire számítsák, 6 fiú állt körülöttem hatalmas vigyorral az arcukon. Zayn a kezébe kapott és elindult velem ki.
-Ezt nem úszod meg- suttogta a fülembe.
Beledobtak a hóba és elkezdtek dobálni különböző méretű hógolyókkal,már nem is próbáltam tenni ellene,csak feküdtem és beletörődtem. Az arcom tiszta hó volt, az első percekben még leszedtem róla,de most már nem érdekelt.Egyre jobban fáztam.
-Hagyjátok békén-hallottam meg egy ismerős hangot magam mellől.
Hirtelen nagyon meleg lett,mármint nem arra gondolok, hogy a elolvadt a hó és jött a hatalmas napsütés, hanem szimplán arra, hogy megláttam őt. A szívem még dobogni is elfelejtett, levegőt is alig kaptam. Felemelt a földről és rám terítette a kabátját,és még mielőtt megszólalhattam volna vagy megköszönhettem volna,beszélni kezdett.
-Kérlek szépen, csendben halgass végig-kezdett bele,sejtettem,hogy ez egy hosszú beszéd lesz.-Tudod, ez a néhány nap rádöbbentett valamire. Sokat gondolkoztam a kapcsolatunkon és rájöttem, hogy képtelen vagyok nélküled létezni. Hiányoztál mindennél és mindenkinél jobban. Emékszel, amikor egyszer azt mondtad, hogy a te életedben soha senki sem töltötte be azt a a bizonyos hős szerepet?-bólintottam.- Hát, akkor most mondom, Sophie Morgan szeretnék a hősöd lenni- amikor befejezte csak meredten pislogtam rá. Néhány könycsepp hagyta el a szememet, majd se szó, se beszéd megcsókoltam.
A fiúk hangja ütötte meg a fülemet és akkor döbbenten rá,hogy ezek itt voltak és végig hallgattak mindent.
-Ne is figyelj rájuk- suttogta a fülembe.- Szeretlek.
-Én is téged- szorosan hozzábújtam,hirtelen karjaiba kapott és bevitt egenesen a szobámba.
Megvárta,amíg száraz ruhát keresek magamnak és közben mesélt az ünnepekről, amit a családjával töltött.Jó volt hallgatni azt, ahogy beszél.Régi barátaim, az eddig gyomromban szunnyadó pillangók visszatértek.Ebben a pillanatban én voltam a föld talán legboldogabb embere.
-Gyorsan átöltözöm aztán lemegyek- nyomtam egy puszit az arcára.- Készítsd az ajándékokat.

Már mind a nappaliban ültünk,de Louis még mindig nem volt sehol,szó nélkül felálltam és elindultam,hogy lecibáljam közénk.Felcsoszogtam a lépcsőn és

kopogás nélkül benyitottam a szobájába, amit azonnal megbántam,mert Louis éppen pólót cserélt. Egy halk sikoly kiséretében bevágtam az ajtót,de azalatt a pár másodperc alatt is sikerült megfigyelnem a mellkasán lévő tetoválást és kidolgozott felsőtestét.
-Sophie fogd vissza magad, van pasid!- dünnyögtem magam elé.
De egy pillanatra nagyon is tetszett amit látok,de nem szabad így viselkednem,de amit ez a srác kihoz belőlem.
-Ő csak egy barát semmi több-gondolatban ezt ismételgettem.

Elindultam vissza a többiekhez,hallottam,hogy Louis jön utánam.
El kezdtük az ajándék átadást.Louis szerette volna kezdeni és mindenképpen nekem szerette volna odaadni először,egy téglalap alakú,gondosan becsomagolt ajándékot adott a kezembe.A csomagoló papíron kis pingvinek voltak, és dőlt betűkkel rá volt írva,hogy Répakirálytól Sophienak. Megmosolyogtam a szöveget és elkezdtem leszedni a papírt,egy könyvet tartottam a kezemben,amire rá volt írva,hogy 2013 nyár. Kinyitottam az első oldalon egy kézzel írt szöveg volt,amit majd később elolvasok, a többi oldalon pedig képek voltak,és alattuk pedig valószínáleg a képen látható dolgok kommentálva.
-Ezért nem találtam a gépem napokig?-kérdeztem,most esett le,hogy miért nem volt meg a hazautazásuk előtt a gépem.
-Aha, és látod a képek alá odaírtam,hogy mikor volt-mutatta nevetve.-ekkor
felnéztem és láttam,hogy Niall mennyire féltékeny.

-Szivem, látod- mutattam meg neki a kedvenc képem- első képünk,miután elkezdtünk járni.
-Látom, azért engem sem hagytál ki-mondta fintorogva Louisnak.
-Ó, asszem átadom az ajándékomat Louisnak-szólalt meg Katie,ebben a percben nagyon hálás voltam neki.
Végignéztem a képeket és az összes ott volt, ami valamit is számított.
Felnéztem,Louis most látta meg a répa alakú párnát.
-Imádlak Katie-felugrott és átölelte Katiet.
Beleültem Niall ölébe és onnan figyeltem a további eseményeket,direkt utoljára hagytam magam.Katie mindenkinek odaadta az ajándékot, a fiúk örültek a párnáknak,még Zayn is,pedig az övé aztán kifejező volt.Végül én is kiosztottam a csomagokat,egytől egyig mindenki örült minden ajándéknak legalábbis azt mutatták,azért Christől nem maradt el a demo CD,de azonkívül nagyon kitett magáért.

Mikor végeztünk gyorsan felfutottam a szobámba pulcsit cserélni, mert a mostanit sikeresen leöntöttem teával, hirtelen kinyílt az ajtó és nem Niall állt velem szemben hanem Louis, aki vigyorogva méregett,ahelyett hogy elfordulna,gyorsan felvettem a pulcsit, aztán nekivágtam egy hatalmas párnát,felém sétált és pár centiméterre tőlem megállt.
-Nem mindennap lehet részem ilyen látványban-vigyorgott.-Louis kérlek, ne folytasd ezt- suttogtam.
Nem szólt egy szót sem, csak tovább vigyorgott, majd beszélni kezdtem, tudtam, hogy ezt el kell neki mondanom.Már régen el kellett volna.
-Akárhogy is szeretnék tőled valamit,egyszerűen nem fog menni,mert én Niallt szeretem.Volt nyáron egy szép időszakunk,amikor azt hittem,hogy lehetne bármi-mondtam,Louis már nem mosolygott,csak figyelt.-Örülök,hogy mellettem álltál,amikor szakítottunk,te egy nagyon jó barát vagy!-Sophie- suttogta- ne mond ezt kérlek.
-Ne haragudj azért,amit mondani fogok,-kezdtem bele-de te egy hiba voltál,amit nem kellett volna annyiszor elkövetnem.
Louis nyelt egyet,átölelt és beszélni kezdett:
-Megpróbálok leszállni rólad és nem teszem tönkre a kapcslatodat Nialllel!
-Louis,te vagy az ember aki David és Chris után mindig mellettem álltál, amikor szükségem volt valakire, még ha eleinte nem is kedveltelek-mondtam.
-Akkor több, mint barátság, de kevesebb, mint egy kapcsolat?- kérdezte fájdalommal a szemében.
-Nem Louis. Csak barátok- jelentettem ki határozottan.
Louis átölelt majd egy picit eltolt magától épp annyira, hogy a szemembe tudjon nézni,már nagyon közel voltunk hozzá, hogy újra megtörténjen a baj, ha akkor Niall nem nyit be,akkor megint elrontottam volna valamit.Azonnal dührohamot kapott és kiakart rohanni,de Louis utána szólt és marasztalta.
-Pont most beszéltük meg,hogy a nyár szép volt,jó volt ,de ennyi volt.Mert az én szerelmem itt van a szoba másik végében-mondtam és Niall közel lépett és egy puszit nyomott az arcomra,átölelte a derekam és így folytattuk a társalgást.

-Amúgy Louis,bocsi az elmúlt napokban történtekért-fordult Louis felé egy pillantra,Louis megrázta a fejét.Mi történt az elmúlt napokban?
-Fátylat rá tesó- verte vállba.-Niall,és most vállald magadra a múltkori szakításotokat,te voltál a hibás-kezdett bele Louis.-Végig sem hallgattál minket.
-Haver, te végighallgattad volna magadat?-kérdezte Niall egy fintorgás kiséretében.
Louis legyintett, majd kettőt hátra lépett.
-Ha újra szakítanátok és szükséged lenne egy barátság extrákkal kapcsolatra, én szívesen teniszezek veled-mondta és kacsintott egyet,Niall hozzávágott egy párnát.
-Rajtam kívül senki sem teniszezhet vele- jelentette ki a szőkeség. Mi van? Ezek meg mi a fenéről beszélnek?
Döbbenten néztem őket,ők pedig csak vigyorogtak,szerintem ők beszélgettek valamiről.
-Én megyek,nem akarom a gyertyatartót játszani-intett Lois és elhagyta a szobát.
-Végre kettesben- sóhajtottam.-Teniszezni mi?-fordultam Niall felé nevetve.
-Jól van na,valamit mondanom kellett-intett.
-Ha nem ismernélek, azt mondanám,hogy nem csak festeted magad-felnevettem és beletúrtam a szőke hajába.
Átölelt majd egy apró puszit nyomott a homlokomra.
-Ugye tisztában vagy vele, hogy ismerem a teniszezni kifejezést és tudom, hogy miről beszéltetek?- mosolyogtam rá.
-Valahogy sejtettem- nevetett zavartan.

Louis szemszöge:
A turbékoló gerlepárunk kibékült és akármennyire is próbálom nem észrevenni Sophiet, nem megy,nem akarom tönkretenni a kapcsolatukat és a barátságomat sem Niallel, de ha a közelembe kerül, vagy beszélek vele nem bírom ki anélkül,hogy hozzáérjek.Valami furcsa vonzást érzek, ha még akkor is,ha csak ránézek.És tudom,hogy ő is,de nekem kell gondolkoznom és befejezni ezt,akármi mi is van köztünk,nem akarok egy szerelmi háromszög tagja lenni.Ez a vonat elment, nyáron lett volna esélyem, de hagytam elmenni, de igazából már akkor is Niall kellett neki, szóval ez egy veszett ügy. Ma éjjel pedig itt alszunk Morganéknál,mert Harrynek sikerült rászedni Lilyt,mert én voltam olyan hülye,hogy nem foglaltam szobákat és a házunkban pedig csőtörés van.Így hát a szomszéd szobából tökéletes fültanuja lehetek mindennek, ami a szerelmesek között történik.De Chris mondta,hogy Lily természetesen nem engedi,hogy együtt aludjanak,legalább valami jó is történik ma.Viszont Sophie nem hülye így akármikor simán átcsempészheti, de most legalább nem tudok vele foglalkozni,mert Harrynek elmeséltem mindent,mert semmiről sem tudott és ez legalább lefoglal.Szerettem volna valakinek elmondani,hogy én hülye vonzódom az egyik legjobb barátom barátnőjéhez.Vagyis azt hiszem hogy bejön nekem a legjobb lànybarátom.

-Te komolyan a pasija előtt azt mondtad,hogy belemész egy barátság extrákkal kapcsolatba és bármikor teniszezel vele?-nevetett fel Harry,majd elkomorodott.-Hát normális vagy te?
-Most miért? Csak úgy kicsúszott.Különben is csak azért mondtam,mert Niall nem teniszezik vele-mondtam,de azonnal megbántam.
-Honnan tudod,hogy nem?-kérdezte elkerekedett szemekkel.
-Sophie lelki szemetesládájával beszélsz-mutattam magamra.-Szerinted ki segítette hozzá őket a béküléshez?
-Sophie ilyeneket is elmondott neked?- kérdezte kikerekedett szemekkel.- Legközelebb én akarok lenni a békítő kettőjük között.
-Bocsi ez az én rezortom- jelentettem ki határozottan.
-De én is tudni akarok minden részletet. Na mindegy, akkor majd elmondod nekem te. Szóval miért is nem teniszeznek?- teljes testével felém fordult így várta a válaszomat.
-Sophienak még nem volt komoly kapcsolata,következtess belőle-válaszoltam,és reméltem,hogy felfogja.
-Á,értem-vakargatta a homlokát Harry.-Szóval Niall akarna de a lány nem. Érdekes. Akkor azt hiszem, hogy itt külső beavatkozásra van szükség.
-Szóval nem érted!-csaptam a homlokomra. -Sophie még nem volt senkivel és Niall erről még nem tud-nevetve folytattam.-De amúgy is mit akarnál?Hogyan? Levetkőzteted neki Sophiet?

-Hé, neki igenis jó alakja van- védte meg magát.Mintha én nem tudnám.
-Na most állj le- csaptam homlokon.- Nekünk ehhez nincs semmi közünk.
-De kérlek-nézett rám könyörgően.-Így legalább elmondhatnám,hogy valami jót is csináltam az életemben.
-Harold-kiáltottam rá.
-Jó, jó nem kell megenni- védekezett,- de akkor sem fér a fejembe, hogy a pasija előtt mondtad, hogy szívesen teniszeznél vele.
-Csak úgy kicsúszott-mentegetőztem.
-Te egy lúzer vagy!-nevetett fel.-Most egyedül hagytad őket. Mi lesz,ha?
-Kuss- sziszegtem.
-Nem, Niall nincs itt- nevetett- de gondolj bele.
-Tuti, hogy nem- szögeztem le.-Engem csak az zavar,hogy lehetne az én barátnőm is,de nem viselkedtem komolyan az elején,és ott hátrányban voltam,hogy Niallt ismerte meg hamarabb-magyaráztam.
-Niall bandatag és a legjobb barátod,ha közéjük mersz állni akkor nekem is lesz hozzád jónéhány szavam!
-Ne aggódj,nem vagyok olyan szemét-néztem Harryre.-Niall mintha a tesóm lenne,Sophie pedig fontos nekem,áldásom rájuk.
-Mást úgysem tehetsz, Te lúzer- nevetett.
-Nem is tudom ki gyorsította fel, hogy összejöjjenek- mutattam rá.
-Hé, én csak beteljesítettem a sorsukat-védekezett.
-Esélyt sem adtál nekem és Sophienak-néztem fel szomorúan.
-Na jó,-állt fel-kérek piát Chriséktől és még százszor megköszönöm Lilynek,hogy itt maradhattunk éjszakára,mert a banda legidősebb tagja,akinek nem mondom ki a nevét,elfelejtett szobákat foglalni,pedig tudta,hogy a házunkba nem mehetünk.
Lejjeb csúsztam a kanapén és bevágtam a durcit.
-Persze fogd csak rám- kiáltottam utána.
-Pont azt csinálom-hallottam meg a hangját a távolból.-Te lúzer!
-Nálad nem nagyobb- válaszoltam, de inkább csak úgy magamnak.

Sophie szemszöge(megint):
Az éjszaka közepén felébredtem arra,hogy éhes vagyok,szomjas vagyok és melegem van,elindultam a konyha irányába,de akkor furcsa hangokat hallottam a célom felől.Lassan lopakodtam a konyhába és közben megfogtam egy esernyőt,biztos ami biztos alapon.Mikor beléptem magasra tartottam a fegyveremet és sikítottam egyet,a hűtőben álló magas ,,kigyúrt" személy döbbenten pislogott rám. 
-Neked is szia,Sophie-köszöntött mogorván.-Eddig azt hittem,hogy szép vagyok,de akkor tévedtem-villantott ezer wattos mosolyt. 
-Bocsi Zayn,-kezdtem mentegetőzésbe-azt hittem,hogy egy gonosz betörő vagy,aki megakar erőszakolni.
-Miért a betőrök énekelnek?-nézett rám komoran.-És kérlek, pont téged?!
-Jó,én most eszek és úgy teszek,mintha ezt nem hallottam volna-ezzel kikerültem és a hűtő elé álltam.
-Én meg leülök oda,és megeszem a szendvicsemet és úgy teszek, mintha nem lennél itt-vont vállat és leült.
Utána én is követtem,majd percekig csak farkasszemet néztünk,majd megszólalt.
-Oké,mit akarsz?
-Mondtad régen,hogy ha van valami gondom keresselek meg-kezdtem bele.
-Jó,de nem úgy gondoltam,hogy az éjszaka közepén keress meg,hanem hogy ha összefutunk véletlenül a nappaliban,akkor ,,keress" meg a gondjaiddal-magyarázta és közben artikulált és mutogatott.
-De tudod,most is véletlenül futottunk össze,és te mondtad,hogy keresselek meg,és ez egy óriási probléma,ami nem tűr halasztást,szóval most elmondom és ha közbe mersz szólni,akkor nem tudom,hogyan de lejinxezlek-beszéltem,amit ő félbeszakított.
-Az istenit!
-Jó, akkor nem mondom-már készültem felállni.
-Ha nem mondod,akkor én hagylak itt hamarabb-állt fel.-Jó-szóltam rá.-Szóval volt az a Mariana-árokos beszélgetésünk,és eszembe jutott,hogy tudod,esetleg mi van ha netán véletlenül van egy domb is, és két fiút szeret Sophie?És az egyik a domb a másik az árok és nem tudom melyik a nagyobb?-miközben magyaráztam,Zanyn arca újra és újra eltorzult,majd visszanyerte eredeti állapotát.
-Mi van?-rázta a fejét.
-Szóval az egyik Louis a másik Niall-magyaráztam.-És nem tudom,hogy Louis iránt mit érzek,de azt,hogy Niall iránt mit,azt igen.
-Nem vagy ribanc! Befejeztük, Niallel jársz,Niallről beszélsz,Niallelhez vonzódsz-megemelte a hangját és szemrehányóan rám nézett.
-Ki az a Louis Tomlinson?-kérdeztem felvolt szemöldökkel.
-Így Sophie,ez az,használt a nevelésem!-veregetett vállon.
-Jó,de Zayn, te ezt nem érted-akadékoskodtam, nem fogadhatom el, hogy neki van igaza.
-Nem,persze,persze, kivel jársz?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Hát Niallel-válaszoltam.
-Kire gondolsz elalvás előtt-tett fel egy újabb kérdést.
-Niallre.
-Akkor meg?Miről is beszélünk?-nézett rám nem éppen kedvesen.
-Jó,de Louis,olyan kedves velem, és jól néz ki-magyaráztam.
-Louis a barátod,ő felfogta,fogd fel te is.Tudom,hogy lassú a felfogásod,de próbbáld meg-újra megemelte a hangját.
-Zayn ez olyan hülyeség! Nekem Niall kell, mindig is ő kellett.
-Döntsd már el!-szinte kiabált.
-Louis egy barát-mondtam.
-Két perc múlva meg elkezded,hogy Louis milyen jóképű és soroljam tovább?-nézett rám mérgesen.
-Nem fogom- vágtam be a durcit.
-Nem?
-Nem!-vágtam rá.
-Akkor jó-ezzel a beszélgetést befejezettnek nyilvánította.
-Jó veled kommunkálni-megettünk a kajánkat és elmentünk aludni.
Annak ellenére,hogy Zaynt én mennyire nem bírom elviselni,olyan megértő,de ezt ő soha nem fogja megtudni.Még a végén barátok lennénk!Olyan itt nem lesz!

32.fejezet: It's Christmas time

Sziasztok:) Ahogy látjátok meghoztuk az új fejezetet, reméljük, hogy mindenkinek tetszeni fog.
Komiban várjuk a véleményeket!:D
Puszi: Liza és Amy:)♥

Reggel magamtól keltem, csak úgy kinyíltak a szemeim,nem énekelésre ébredtem, nem vízre,nem az ébresztőmre, és nem arra,hogy bárki ébresztett volna. Szomorúan kullogtam le, a nappaliban körbenézve is láttam,hogy nem csak álmodtam Davidék hazautazását.Hiányoznak!Magamba roskadva leemeltem az egyik albumot a polcról, elhelyezkedtem a kanapén és elkezdtem nézegetni,néhány perc múlva éreztem,hogy besüpped a kanapé,oldalra néztem és a szomorú Chris nézett vissza rám.Nem szóltunk egy szót sem, e nélkül is tudtuk, hogy mire gondol a másik. Hiányoznak nekünk a barátaink. Nélkülük nem karácsony a karácsony. Hamarosan ahhoz a képhez értünk, ahol az utolsó teljes családi fotónk kapott helyet, anya ült a fa alatt Chris hátulról átölelte a nyakát és egy puszit nyomott az arcára, én pedig apu nyakában vigyorogtam.Ettől csak még rosszabb lett,szóval tovább lapoztunk, a következő képen Lynda Hanryt ölelve állt a karácsonyfa előtt, David előttük térdelt,anya Hanry másik oldalán állt, Chris anya előtt térdelt,én pedig a két fiú között,mindannyian feketében. Emlékszem erre a képre,mindenki könnyes szemmel adta át az ajándékot, a fotón pedig a mosoly halvány másolata sem látszik.A következő kép már tavalyi volt,ahol David karácsonyfa égőkben pózolt,és anyát ölelte át,én Hanryt és szamárfület mutattam neki,Chris pedig Lyndát ölelte.Nagyon boldogok voltunk és ez a képen is látszott.A következőn vacsi közben vagyunk lefényképezve, épp az áldást mondta Hanry, amikor anyu úgy döntött, hogy ezt bizony meg kell örökíteni.
-Nézd,hogy vigyorogtunk-mondta Chris egy hatalmas sóhaj kiséretében.-Nézd Davidet!
-Úristen,nem halt meg-jól vállon ütöttem.
-Mondja ezt az, aki szomorúan bámulja a karácsonyi albumot-morgott Chris.
Hirtelen megszólalt a csengő, anya is megjelent a nappalinál és furán nézett ránk,mintha csak azt sugallná a tekintetével,hogy ,,vendéget vártok?". Ráztuk a fejünket, mindhárman döbbenten elindultunk az ajtó felé és közben azon gondolkodtam,hogy ki lehet az karácsonykor.Gyorsan lefutattam magamban a lehetőségeket, a fiúk nem lehetnek, mert ők csak 27.-én jönnek. Andersonék megint csak nem, mert fél napnyira vannak innen.Alicék nem lehetnek,mert ők is fél napnyira vannak.Akkor ki a fene?Anya kinyitotta az ajtót,szerintem úgy nézhettünk ki, mint valami horrorfilmbeli emberek,akik félnek attól, ami az ajtó mögött van. Legnagyobb megdöbbenésünkre az Anderson család tagjai álltak velünk szemben vigyorogva és azt kiabálták,hogy meglepetés.A hirtelen jött meglepetésből felocsúdva Chris nekiugrott Davidnek és egy ,,Helló tesó!" kiáltással a földre estek, majd hatalmas röhögésben törtek ki.
Anya még mindig döbbenten bámulta őket,én közben megvádoltam azzal,hogy tudta,de a reakciója miatt visszavontam.Ő is most tudta meg,hogy Andersonék itt karácsonyoznak.
-Lily,most már csukd be a szád,és örülj nekem-mondta Lynda és széttárta a kezeit,hogy megölelje anyát,aki a meglepődéstől még mindig nem mozdult.-Lily,Karácsony van! És a családok együtt ünnepelnek!-apró idézőjeleket mutatott kezével.
Anyu megrázta a fejét és hatalmas mosollyal az arcán ölelte meg rég nem látott barátnőjét.Többször pislogtam és csipkedtem magam,miközben Katie arra várt,hogy esetleg köszöntsem.
-Nem, nem álmodsz-rázta a fejét és nevetve átölelt.
Ezt nem hiszem el. Ilyen hatalmas boldogságot, mint most már régen éreztem.Minden győzködés,piszkálás nélkül felöltöztünk,hogy segíthessünk Andersonék cuccait becipelni a lakásba,amiből mit ne mondjak elég sok volt.Többször megkérdeztem Lyndától,hogy mi vitte rá arra,hogy ennyit főzzön.
-Először úgy volt,hogy négyesben ünnepelünk,de a gyerekek annyira szomorúak voltak, és mi is,hogy Hanryvel eldöntöttük még tegnap délben,hogy idejövünk-magyarázta Lynda,miközben Hanry bólogatott.-A gyerekek sem tudták, ez volt a meglepetésük.
- Szóval ajándékra ne számítsatok-kacsintott Hanry.
-Értem. Hé, miért ne?- kérdeztem felháborodva.
-Drága a benzin, az volt az ajándék- vont vállat,de láttam,hogy alig bírja viszatartani a nevetést a döbbent arcok láttán.
Mivel túl sok bőröndjük volt,ezért arra következtettem,hogy csak viccelnek,habár én már semmin sem lepődök meg.

Minden díszt becipeltünk és a mind a heten elkezdtünk fát dísziteni.Minden a szokásos módon történt, néhány összetört gömb, elszakadt zsinórok, szóval semmi új.A végén már minden a fán volt, csak a csúcsdísz nem.Mindannyian csak néztük,nem akartuk,hogy veszekedés legyen belőle.Mind egyszerre néztünk a kanapén üldögélő Katiera.
-Katie,szeretnénk, ha te tennéd fel a csúcsdíszt,mint új családtag-mosolygott Lynda és Katie felé nyújtotta a díszt.
Mivel a fa kétszer akkora volt,mint Katie, ezért Chris felemelte.Lehet, hogy ő nincs tisztában vele, de most hatalmas megtiszteltetés érte őt. Hirtelen a telefonom monoton csengésére lettem figyelmes, a kijelzőn Niall neve villogott.Egy pillantra ott hagytam őket a nappaliban és kivonultam a konyhába,rövid ideig néztem a kijelzőt,de a végén felvettem és vártam.
-Szia- szólt bele félve.
-Szia- szóltam bele végül,sokat kellett magamat győzködnöm,hogy megszólaljak.
-Hogy vagy?- annyira erőltetettt egy beszélgetés.
-Éldegélek- adtam a komoly választ.- És te?
-Hiányzol Sophie.
-Te is nekem-válaszoltam,majd hozzáttettem.-Boldog karácsonyt!-mit csinálok?!
-Neked is Sophie!-szerintem Niall is érzékelte,hogy ez a beszélgetés nagyon nem megy.-Most megyek! Szia!
Hevesen dobogó szívvel csúsztattam vissza a telefont a zsebembe. Hiányzok neki, ez akkor azt jelenti, hogy szeret nem? A térdeim remegtek, alig álltam a lábamon,imbolygó léptekkel mentem vissza a nappaliba,ahol a többiek már a tévét bámulták.
Anya,Lynda és Hanry az egyik kanapén ültek. A másik kanapén ült a bátyám és David,Katie pedig rajtuk,mivel nekem nem jutott máshol hely, leültem a földre és nekitámaszkodtam David lábának.
-Miért hiszi mindenki,hogy párna vagyok?-sóhajtott fel és a plafont nézte.
-Érezd magad megtisztelve-vigyorogva felnéztem rá és lepacsiztam Katieval.
Néhány perc múlva előkerült anya fényképezőgépe és megörökítette ezt a pillanatot.Van egy olyan tippem, hogy idén is egymillió kép fog készülni rólunk.A vacsora előtt anyáék elkezdtek kaját melegíteni és nyüzsögni,én pedig végre megkaparinthattam a fényképezőgépet és mint a család kis művésze elkezdtem mindenkit fotózni,ilyenkor olyan profinak érzem magam.Volt amikor kedvesen bepózoltak,de volt amikor szemforgatva tovább mentek és idegesen rám kiáltottak,ilyenkor én is ideges lettem és csak azért is a képükbe nyomtam a kamerát.Leültünk vacsorázni, a fényképezőgép visszakerült anyához,pedig már annyira a szívemhez nőtt.Persze evés közben annyiszor kattingatott,hogy kedvem lett volna elvenni tőle és kidobni.Azt hszem már kezdem érteni, hogy miért voltak rám ennyire dühösek.
-Kicsim, az előbb ki hívott téged? Olyan zaklatott voltál utána- kédezte anyu.
-Senki-intettem.
-Á,szóval Niall-vigyorgott Katie.
A falat megakadt a torkomon és köhögni kezdtem.Mindenki mérgesen nézett Katiera,én meg csak nevettem a történteken,legalábbis miután már biztos volt,hogy nem halok meg.
-Igen ő hívott- bólintotam.
A vacsora hátralevő részében nem firtatták a témát, amiért kimondhatatlanul hálás voltam nekik.Vacsora után elpakoltunk a konyhában és újra tévézni indultunk.Legjobb program karácsony előtt.Éjfélre mindenki eltűnt a nappaliból, én magam is felvonultam, és vártam fél kettőig az ajándékok fa alá való csempészésével.Megfogtam a dobozokat és ajándéktáskákat és lementem a földszintre.Katie már a fa alatt ült és pakolta az ajéndékokat.Majd szívrohamot kapott amikor meglátott.Leültem mellé és én is elkezdtem rendezgetni a fa alatt az ajándékokat,pár perc múlva Chris és David is megjelentek egy csomó ajándékkal a kezükben,még ilyenkor sem tudnak elszakadni egymástól.Gyorsan lerakták és már el is tűntek.

Reggel nagyon korán felébredtem, a folyosón találkoztam Katieval,Chrissel és Daviddel,akikkel együtt vonultunk le ajándéklesre,nemsokára anyuék is lejöttek hozzánk,de amikor elakartunk indulni ajándékot bontani nem engedték,fel kellett mennünk felöltözni és a nappaliban a fával szemben beállított fényképezőgéppel vártak.Jaj ne még több fotó.
Először mi fotózkodtunk, először készült egy olyan kép, ahol anya és Chris egymás mellett állnak és én előttük,aztán a következőn anya állt középen, a harmadikon pedig mi a földön térdeltünk anya előtt, az ajándékok mellett.Aztán Andersonék is lerendezték a formális dolgokat, majd a Morganson féle családi fotó következett.Katie ráugrott David hátára én pedig Chrisére.A szülők pedig nevetve figyeltek minket.Készült egy kép a gyerekekről és a szülőkről is külön,majd csináltunk egy közöset.Végül jöhetett az amire mindenki várt. Az ajándékozás!
Odaadtam Davidnek és Chrisnek az ajándékukat, kicsomagolták és bepózoltak velük, mindkettő egy csomag gumicukrot kapott és egy kapucnis felsőt.Azt hiszem, hogy az édességnek sokkal jobban örültek.Katie is átadta nekik az ajándékukat,azonnal feltépték a papírt, a papírdarabok csak úgy szálltak a levegőben.Először nem tudták, hogy mik azok rózsaszín bolytok mindenfelé.Döbbenten emelték fel az egyforma ajándékokat és szinte egyszerre is mozogtak.Azt hiszem, hogy leblokkoltak.
-Te vettél nekünk egy rózsaszín szőrös papucsot?-néztek döbbenten.
-Aha- bólintott, mintha ez teljes mértékben magától értetődő lenne.
Anya odaadta mindkettőnek az ajándékot.Izgatottan csomagoták ki.A döbbent arc most sem maradt el.
-Ez egy- bökött az ajándékára David.
-Igen David, az egy könyv a csajozásról-válaszolt anya nevetve.
-Anya,te vettél nekem egy könyvet? Egy szakácskönyvet?-döbbenten emelte fel a könyvet Chris.
-Kisfiam, az nem szakácskönyv- legyintett anyu.
-De....- néztek egymásra kétségbeesetten.
-Na jó elég volt ennyi a játékból, ott van a rendes ajándékotok- bökött egy- egy ajándéktáskára, melynek tartalma egy- egy parfüm és ruha volt.
-És a könyvvel mit csináljunk?-kérdezte David,már mosolyogva.
-Olvassátok el-nevetett fel anya.
Lynda és Hanry is átnyújtották nekik a csomagokat,David ruhákat kapott,Chris pedig két rövid ujjút.
Végre én következtem,Katietől kaptam One Direction életrajzos könyvet, ez olyan hülye.A szokásos ruhák sem maradtak el.Kaptam két börgét és egy demo CD-t,valamint drogériát.Fél óra múlva már csak azok az ajándékok voltak a fa alatt,amiket azok kapnak, akik most nincsenek itt.Vajon Niall vett nekem valamit? És Zayn?