2014. július 25., péntek

46.fejezet: Jason



Remélem Katie hamarosan ideér, már 10 perce itt várok rá, pedig megígérte, hogy fél kettőre idejön a ruhabolt elé. Szerencsére ma mindketten korán végeztünk suliba, és ma lesz valaki rendezvény a 2013-as év új zenei felfedezettjeinek, ahova meghívták a bátyámat, aki fel is fog lépni, és Niallékat is, szóval az egész család hivatalos, persze ruhánk az nincs.
-Bocsi, hogy késtem- ért a közelembe lihegve Katie- csak még be kellett ugranom a helyre, ahol holnap Ben szülinapja lesz- nem tudom, hogy fog holnap is részt venni egy bulin.
-Semmi gond - legyintettem.- Akkor vásárolunk?
-Én úgy gondoltam, hogy fekete ruhát veszek- magyarázta.
-Még be se mentünk- nevettem.
-Az nem baj, de én már előre eldöntöttem, hogy ne fogok színes ruhában parádézni- magyarázta.
Az üzletben Alexa és Alice ruhákat válogattak. Na várjunk csak, Alice és Lexi?
-Hát ti?- kérdezte a szintén csodálkozó Katie.
-Tudod, megyek Chrissel- vigyorgott Lexi.
-Akkor azért nem voltál ott a buli helyszínen- vakargatta az állát Katie.
-Elfelejtettem, idejöttem és itt várakozott Alice és bejöttünk- magyarázta.
-Elfelejtettétek, hogy én is megyek Daviddel?- vonta fel a szemöldökét vörös hajú barátnőm.
-Nem Jakeval?- kérdeztem.
-Azt is mondtam, hogy Rick és ő elmentek valahova, egész hétvégére és nem tudták lemondani- magyarázta szomorúan.
-Tényleg- túrtam a hajamba- kiment a fejemből. Találtatok valami nagyon jót?- érdeklődtem.
-Fekete ruhák nagyon szépek vannak, de gondolom, hogy ez csak Katiet érdekli- mosolygott Alice.
-Merre is?- érdeklődött az érintett.
-Arra- bökött Lexi az egyik sor felé.
Pár perc múlva, amikor mi még mindig csak beszélgettünk Katie már egy halom ruhával a kezében indult a próbafülkék felé.
-Ez gyors volt- nevettem.
Aztán végül rátaláltunk mi is álmaink ruhájára. Alexa gyorsan lecsapott egy lila térdig érő, csipkével kombinált, gyönyörű ruhára.Az enyém pedig egy gyönyörű vajszínű térdig erő, pánt nélküli ruha ruha volt fekete övvel a derékrészen. Alice is végül a fekete ruháknál kötött kis és egy pánt nélküli ruhát választott, melynek közepén cipzár húzódott és a szoknyarész elől rövidebb hátul pedig hosszabb volt. Végül mindenki talált magának valami ruhát és mind a négyen elindultunk fodrászhoz. Én csak egy egyszerű kontyot kértem, mert nem akartam túlzásokba esni. A többiek is egyszerűbb hajakat csináltattak, ezután elköszöntünk egymástól. Este úgyis találkozunk. 
Katievel mint a mérgezett egerek rohangáltunk körbe a lakásba, David és Chris nem zavartatták magukat, anya pedig egész délután nem volt sehol, pedig azt mondta, hogy jönni fog. Szóval ez a nap is a lehető legjobban telt. Sehol semmi a fiúk pedig lazulnak. Hét óra körül pedig megérkezett a limuzin a fiúkkal, ami minket is szállított, de anya persze sehol sem volt. Mind az öt fiú fehér inget viselt, fekete nyakkendővel és fekete öltönyt, ahogy a bátyám és a haverja is. Útközben felvettük Alexát és Alicet is, hiszen ez a jármű olyan nagy volt, hogy lakni is lehetne benne.
A fiúk nem spórolnak, ha kényelemről van szó. A helyszínre érve páronként vonultunk be. Lexi Chrissel, David Aliceval, én Niallel, Katie Harryvel és végül a maradék három fiú egyedül, de nem zavarta őket. Ők úgy tervezték, hogy majd a helyszínen felszednek valakit. Egy gyönyörű épületben került megrendezésre ez az esemény, beérve először egy nagy színpad fogadott minket előtte asztalokkal, és innen át lehetett menni egy tágas terembe, valószínűleg az a bálterem.
Minden asztalon névtáblák voltak elhelyezve, valamint pezsgős és boros poharak minden személyre. A mi asztalunk a színpadhoz közel helyezkedett el, Chris köszönt néhány rá hasonító furcsa külsejű öltönyös fickónak, valószínűleg ők is énekesek lehetnek. Helyet foglaltunk majd beszélgetni kezdtünk.
-Hol van anya?- kérdeztem, ahogy ezt a kérdést feltettem anya valami ismeretlen fickó oldalán jött be, hosszú királykék ruhában.
-Azt hiszem, hogy ott jön- válaszolta Zayn.- Ki az a pasi?
-Rögtön kiderül- ugrott fel az asztaltól a bátyám én rögtön követtem, minket pedig David és Katie is.
Pár lépésre voltunk anyutól és már hallottuk a beszélgetésüket.
-Ott jönnek a gyerekeim és a barátaim gyerekei- mondta anya.
-Ki ez anya?-kérdezte rögtön Chris köszönés nélkül.
-Ő itt Jason- mutatta be a partnerét.
-Mit akar az anyámtól?- nézett rá mérgesen Chris.
-Ő az apám- mondta anya mosolyogva a férfinak.
-De komolyan mit akar tőled anya?-szólaltam meg én is.
-Ő meg az anyám-nevetett fel anya.
-Lily, nem kell szégyellned a gyerekeid- nyugtatta őt a férfi.
-Jó estét uram- nyújtott kezet David.
-Ő a fiam.
-Jó napot- köszöntötte Katie is.- Szia Lily, hol voltál egész nap?
-Ő a lányom- mosolygott Lily.
-A fogadott lányod?- vonta fel a szemöldökét a férfi.
- Ő a fiam Chris- mutatott a bátyámra- a lányom Sophie- mutatott rám, én intettem.- Ő itt David a legjobb barátom fia, de olyan mintha a sajátom lenne, és az ő unokatestvére Katie.
-Sziasztok- intett nekünk Jason- örülök, hogy találkoztunk.
-Rólad nem hallottam szépeket- mutatott a bátyámra.- Kocsiért cserébe elárulni a húgodat, nem szép- szigorú tekintettel nézte a bátyámat, aki szintén igy nézett vissza.- Én is ilyen voltam a húgommal- nevette el magát.
-Pacsit- nyújtotta fel a kezét Chris.
-Egy kocsiért? Komolyan?- néztem rá mérgesen.
Mindenki bólintott.
-Innen az új kocsid- leesett. - Anya te tényleg ezért vettél neki egy kocsit?
-Amúgy is vettem volna, nem azért kapta- nevetett anya.
-Persze- mérgelődtem.
Anyáékat is leültettük az asztalunkhoz, nem várták meg míg kérdéseket kapnak, anya gyorsan bemutatta Jasont és hozzátette, hogy csak barátok. Barátok, persze. Na de vajon meddig? A fiúk nyitották meg az estét, majd következett egy beszéd. Nem értem, hogy miért tartanak ilyen eseményt, hogy 2013 felfedezettjei vagy mi a neve, képtelen vagyok megjegyezni. Londonban már egy kiscsibe születésének is van valami rendezvény. Komolyan. Nem vagyok én hozzászokva az ilyenekhez. Chris lépett fel harmadszor, valami új dalt énekelt, ami az eddigi dalaihoz képest nagyon vidám volt, és a szövege is nagyon tetszett. Majd amikor Niall a fülembe suttogta, hogy ezt együtt írták megértettem, hogy miért is ennyire jó.
-Még egy dalt szeretnék előadni, de ezt már nem egyedül- szólt bele a mikrofonba, Niall felállt megigazította magán az öltönyét. - Hanem Niall Horannel, akivel közösen írtam.
A tömeg hatalmas tapssal fogadta a kis szőkémet.Nekem senki sem mondta, hogy ketten is fognak énekelni, de a fiúk és még Niall sem lepődtek meg.
-Ti tudtátok?- suttogtam Harrynek. - Niall tudta?
-Szerinted, lehet úgy énekelni, ha nem készülsz rá?- kérdezte mogorván Zayn.
-Nem kell bunkózni- forgattam a szemeim.
-Nem ez az egyetlen közös számuk- suttogta az asztal másik oldalán ülő Louis.
-Micsoda?- kérdeztem kerek szemekkel.
-Kislányom, hallgatni szeretném- szólt rám anya.
Nem értem. Nekem miért nem árultak el ilyeneket?
-Amikor a bátyád túlórázik- suttogta Liam és közben idézőjeleket rajzolt a levegőbe- és Niall valami bandás cuccon van, amin nincs, akkor együtt lógnak.
-Ez fura- mosolyogtam.
Miután lement a hivatalos rész rengeteget táncoltunk és az este közepén szólt Lexi és Katie, hogy remélik, hogy nem felejtettem el, hogy másnap Ben bulijára én is hivatalos vagyok, hát persze hogy elfelejtettem és ajándékot sem vettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése