2014. július 22., kedd

45.fejezet:Dolgok, amiket nem akartam tudni


Lily szemszöge:
Úgy sajnálom, hogy megint otthon kell hagynom a gyerekeket, akik láthatóan kezdenek nélkülem megőrülni.Attól tartok, hogy a végén még diliházba is vihetem őket. De hál Istennek most csak két nap, egy gyors ügyintézés, Jason is segít benne és már jövök is haza. Jason az egyik munkatársam és jelenleg az egyetlen normális ember, akivel szóba állok. Mindig neki mesélem el, hogy mit csinálnak a ,,gyerekek" és még mindig nem menekült el. Meglepő! Talán ez egy jó barátság kezdete lehet. Elmélkedésemből Jason hangja szakított ki.
-Gyere már az iroda előtt vagyunk- kinyitotta nekem a kocsija ajtaját.
-Köszi- mosolyogtam rá.
A telefonom hirtelen csörögni kezdett, gyorsan kihalásztam a táskámból, Chris neve villogott a kijelzőn. Mit nem tudott elmondani néhány órával ezelőtt?
Egy picikét elgondolkoztam azon, hogy fel vegyem-e neki.
-Mit szeretnél?- szóltam bele.
-Muszáj valamit elmondanom- hallottam hangján, hogy ideges.
-Mi történt? Felgyújtottad a házat?- próbáltam viccelni.
-Úristen, nem tudom elmondani- sóhajtott.
-Mi a baj?- sürgettem.
-Sophie és Niall, á nem tudom elmondani- sóhajtott.
-Esküszöm kapsz egy kocsit,- próbáltam motiválni.
-Én motort akarok- nyafogta.
-Akkor azt kapsz- forgattam a szemeim.
-Szuper- nevetett. Szegény gyerek ez még nem tanulta meg ennyi év alatt, hogy ilyenbe nekem soha ne higgyen.- Mit szeretnél tudni?
-Mindent- nevettem. Ha már egyszer őszinteségi rohamot kapott.
-Jó, hát akkor kezdem a szombattal, igen az lesz a legjobb. Találkoztam egy lánnyal- kezdett bele a mesébe.
-Előbb még Sophiék- most már nagyon zavaros volt a sztori.
-Na szóval az történt, hogy Niall répája- kezdett bele, de ez is zavaros volt.
-Felnőttek vagyunk könyörgöm- sürgettem.
-Tudnám magam kifejezni, de azt nem akarod hallani- nevetett.
-Kisfiam- sóhajtottam.
-Történtek dolgok abban a hálószobában- bökte ki végül.
-Jaj Chris, ne viccelődj- legyintettem.
-Hé, nem szoktam- nyavalygott.
-Te nem vagy együtt Alexával?- kérdeztem.
-De, de jaj más volt, rosszul fejeztem ki magam- nevetett.
-Mi történt Sophiék között?- kérdeztem.
-De már egyszer mondtam- nyafogta.- Ne kényszeríts!
-Kapsz kocsit- sóhajtottam.
-Oké, Niall répája és nem nem, nem- kiabált. - Történtek dolgok az ágyikójában, én is ma tudtam meg, na!
-Ugye nem mondod komolyan?- egyszerűen nem hiszem el, hogy ez én kislányom. Még csak 17 éves.
-Meg fogom verni, ha akarod- ajánlotta fel.
-Nem majd, ha hazamegyek- válaszoltam közben Jason már pisszegett és az órájára mutogatott. Lassan elindultunk be.
-Na?- kérdezte amikor letettem.
Intettem egyet és már be is mentem az irodába az ügyfélhez, alig leültem valami eszembe jutott, hogy elfelejtettem valamit kérdezni.
-Soha ne legyenek gyerekei, ne fogadja be soha a gyerekei barátait- csaptam az asztalra. - Ne ígérjen egy autót a fiának cserébe, hogy mindent elmondjon- gyorsan felálltam-, meg kell kérdeznem, hogy védekeztek-e- kirohantam az irodából.
A teremben lévő emberek úgy néztek rám, mint egy beteg idiótára.
-Mi a baj?- állt velem szembe Jason.
-A gyerekeim- sóhajtottam- vissza kell mennem.
-Hogy elrontsd?- mosolyodott el. -Majd én- vigyorgott.
-De- próbáltam visszatartani.
-Zaklatott vagy a végén még valamit nagyon elszúrnál- nyugtatott.
Miközben az üvegajtón figyeltem őket, a fejembe az járt, hogy hogyan fog kitekerni Chris nyakát. Miért kell engem ilyenekkel felhívni?Nem ért rá addig, amíg hazaérek? 
Végre eltelt a két nap és hazatértünk, alig vártam, hogy végre beszámoljanak nekem és jól leteremtsek mindenkit. Amikor beléptem az ajtón már az előszobában hallottam hogy nevetgélnek a nappaliban, ott volt mindenki, Niallék, David, Chris, Katie és a kislányom.Tökéletes, együtt a banda.
Berohantam a nappaliba, nem is hagytam, hogy köszönjenek.
-Majdnem elrontottam egy fontos üzletet, mert Chrisnek akkor kel felhívni. Tudjátok mit mondtam az ügyfelemnek?- kiabáltam.-Idézem:-Soha ne legyenek gyerekei, ne fogadja be soha a gyerekei barátait, ne ígérjen egy autót a fiának cserébe, hogy mindent elmondjon, meg kell kérdeznem, hogy védekeztek-e- a gyerekek csak pislogtak.
-He?- nézett rám David azzal a megszokott most kiégett az agyam szemeivel.
-De anyu! Ezt bizalmasan csak neked mondtam el! Te meg mindenki előtt azzal hencegtél?- kezdett hisztizni a drága, kicsi fiam. Meg fogok őrülni.
-Kisfiam most azt is mondhatnád,hogy anya ez meg sem történt.
-Anya úgy Davidet hívják. Sokat voltál Lyndával?- nyafogott.
-Kislányom, és milyen 21. század és mi történt a hálószobádban?- fordultam felé és Niall felé.- Mielőtt letette a telefont még ezt is elmondta és ezen gondolkoztam egész távollétem alatt.
-Chris beteg- ezzel felállt és Niall követte- megyünk az emeletre.
Mindketten felálltak, de megakadályoztam.
-Leülni- jelentettem ki. -Niall, Sophie meséljetek, mi is ez a 21. század sztori?- néztem rájuk.
-Anya mi egy párt alkotunk- pislogott Sophie.
-Erre magamtól is rájöttem- mosolyogtam, holott nem voltam vidám.- Folytatni!
-Tudja a fiúknak mániájuk ránt nyitni,holott mi semmi rosszat nem csinálunk. Minket nem lehet rajtakapni semmin-folytatta Niall. Szegény gyereknek rendesen remegett a hangja.
-Én nem ezt hallottam, Louis, Harry, Zayn, Chris és David mást mondanak- túrtam a hajamba és visszagondoltam, hogy ők mit mondtak a telefonba pár órával ezelőtt, mert mindenkit megkérdeztem, Chrisnek nem hittem.
-Anya mit mondanak?- nézett rám rémültem Sophie.
-Meséljétek el nekik, mit mondtatok- néztem végig a srácokon.
-Igen meséljetek kérlek- Sophie szemei szinte szikrákat hánytak annyira dühös volt a barátaira.
-Én nem nyilatkozom- dőlt hátra a fotelben Harry.
-Rám se számítson- tette maga elé a kezeit Louis- ebben az ügyben nem, elnézést Lily. Nem az én dolgom.
-Jönnek ki hangok, mikor bent vannak- vont vállat Zayn.
-Haver- fordultak felé a többiek.
-Most mi? Az anyja! Nem titkolhatja- tette maga elé a kezeit védekezően.
-Most akkor mi?- pislogtam.
-Még nem vagy olyan öreg, hogy ne tudd, hogy mit csinál egy tizenéves szerelmes pár kettesben a szobában- kezdett bele Katie, de csúnyán ránéztem. -Hagyd már, hogy befejezzem- forgatta a szemeit-, szerintem sakkoztak, de sokkal valószínűbb, hogy teniszeztek.
Erre Harryvel lepacsiztak, kezdek gyanakodni.
-Laim mit mond? Az lesz az igaz- szólalt meg Sophie, ha tudná, hogy Liam sem volt jobb, de még nem hallotta Zaynék és a bátyja véleményét, szegény.
-Hát Liam azt mondja hogy ennyi idős korba azért történnek dolgok zárt ajtó mögött- válaszoltam.
-Aha, szóval, de nem velünk!- dőlt hátra karba tett kézzel.
-Jó, jó! Liam már nem a legjobb barátom, de a többiek mit mondanak?- kérdezte Niall.
-Ugyanezt, csak ők nem ilyen diszkréten. Hallhattátok, aki pedig nem nyilatkozott az se mondott jobbakat- vigyorogtam.-Telefonba nagyon is beszéltek, sajnálom, hogy élőbe nem ekkora a szájuk- tettem hozzá.
-Ez nem igaz- háborodott fel azonnal Louis.
-Nem?- vontam fel a szemöldököm.
Hevesen rázni kezdte a fejét, ezzel fejezve ki további tiltakozását.
-Pedig nekem nagyon úgy rémlik, hogy veled beszéltem telefonon úgy 2 órával ezelőtt.
-Velem?- tetette az ártatlant.
-Anya ők mit mondtak?- kérdezte Sophie.
-Jobb, ha nem tudod, olyan jó lenne, ha nekem se kéne- ráztam a fejem.
-De én tudni akarom- akadékoskodott.
-Nem kislányom, nem- ráztam a fejem.- De tudod mit, Davidét talán- aztán elkezdtem rázni a fejem,- nem, még azt sem.
-De tudni akarjuk- szólalt meg Niall.
-Hát én nem mondom ki- ráztam a fejem.
-Anya mond ki- nevetett Chris.
-Niall répája és Sophie, nem tudom kimondani- nekidőltem a falnak.
-Ezt melyik mondta?- sziszegte- Tomlinson! Tudom, hogy ez csak te lehettél- fordult szegény fiú felé.
-Anya megölhetem?- nézett rám Chris csillogó szemekkel, amire rázni kezdtem a fejem. -Nem öljük meg Niallt-majd felnevettem.- Még nem!
-Chris- vigyorgott Niall- Paul megölne. Egy híres banda tagja vagyok, tinilányok ezrei keresnének fel és ölnének meg téged.
-Nem érdekelnek a tinilányok- vont vállat. - Te bántottad a húgomat!
-Nem bántotta- szóltam rá Chrisre- rossz szót választottál.
-Szerintem tökéletes szót használtam- vont vállat.
-Akkor te már nagyon sok lányt bántottál- néztem rá mérgesen.
-Ők nem ezen a véleményen voltak- erre összepacsiztak Daviddel.
-Sok mindent még nem hallottatok, amiket én már igen- kezdtem bele,- azt hiszem fel kell keresnem a terapeutám.
-Neked olyanod is van?- tátotta el a száját Katie.
-Miattatok muszáj- sóhajtottam- már nem vagyok ugyanaz az az ember.
-Lily, én nem kényszerítettem semmire sem a lányát, mi soha nem- kezdett bele bátortalanul Niall.
-Ugyan kérlek. fiatalok vagytok. Élvezzétek ki az életet, amíg persze lehet. De ha bántani mered, Chrissel gyűlik meg a bajod!- mondtam.
-Anya te jóvá hagytad, hogy lefeküdjenek?- kérdezte hitetlenkedve Chris.
-Azt hagytam volna jóvá?- kérdeztem.- Sophie szerinted?
-Nem szerintem nem- rázta a fejét mosolyogva, majd odajött és megölelt.- Szép kis előadás volt. Színésznek kellett volna menned. Még el is hittem.
-Sophie miről beszélsz? Tényleg tudok mindent- vigyorogtam.
-Mi?- szemei elkerekedtek.
-Most bántani fogtok?- hallottam meg Niall kétségbe esett hangját, és ránéztem, Chris és David épp terrorizálták.-De nekem van Liamem és Paulom-védekezett.
-Nekem van Ericem, Davidem, Louisom, Zaynem, Harrym, Jeremym, Ricken, Jakemen- beszélt Chris.- Nem Jakem nincs.
-Harryd, Louisod és Zayned sincs- állt fel Harry.- Haver, nem fogom bántani a tesómat.
-Én kicsomagolok, ti pedig megnyugodhatnátok- ezzel ott hagytam őket. 
Végül is semmit sem tudtam meg, vagyis semmi konkrétat, amit szerettem volna. Szomorú. Pedig annyira reménykedtem.Beindítottam egy mosást, közben rájöttem, hogy mintha a föld nyelte volna el a blúzaimat, olyan kevés van, hogy hova tűnhettek azt nem tudom. Pedig én úgy emlékszem, hogy nem hagytam el őket sehol sem. Megkérdezem Davidet, ő volt múltkor a soros a mosásban, valószínűleg összekeverte és a lányokhoz tette be. Úggy döntöttem, hogy benézek Sophiehoz, de nem számítottam arra, amit látni fogok.
Az ágyon csókolózott Niallel és a fiú keze már a pulcsija alatt kalandozott, megköszörültem a torkom.
-Én most újra bejövök, ti pedig rendeződjetek át- tapsoltam és becsaptam az ajtót.
Elszámoltam magamban 10-ig majd újra bementem. Nem is kérdeztem őket arról, hogy mit történt köztük, inkább érdeklődtem más dolgokról.
-Nem láttátok a blúzaimat? Mind eltűnt- érdeklődtem.
-Nem eltűntek, bekékültek- vont vállat Sophie-, Chris mosott.
-Zöldültek nem?- hallottam meg egy hangot a hátam mögül és egyenesen az imént gyanúsított fiam volt.
-Te voltál?- fordultam felé.
-Nem, hogy gondolhatsz ilyet?- nézett döbbenten.
-Ismerlek kisfiam-sóhajtottam.
-De most tényleg nem- hisztizett Chris.
-Ez nem egy óvoda, na- behúztam magam mögött az ajtót.- Még dolgozol?
-Aha- vont vállat.
-Hát ez nem volt valami meggyőző- tettem csípőre a kezem.
-Tényleg- mondta-, de én egy kávézót akarok nyitni, hétvégente élő zene lesz- megint álmodozik.
Minden hónapban mást talál ki.
-Holnap megyünk kocsit venni- mondtam.
-De, hé, nem csak azért ígérted, hogy mindent elmondjak?- vonta fel a szemöldökét.
-Kérlek, lassan szétesik- nevettem-és elegem van, hogy mindig az enyémet nyúzod, amikor épp otthon vagyok.
-Új kocsit kapok- kezdett el a fejét fogva egy 1 méter sugarú körben rohangálni.
-Ha ezt fogod csinálni, akkor visszavonom- vigyorogtam.
-Niall megyünk- kiabált a lépcső tetejéről Zayn.- Paul vár.
-Te miért kiabálsz a lakásomban?- vontam fel a szemöldököm.
-Ne haragudj- nevetett majd az előbbit elmondta suttogva.
-Jövök- mondta Niall, és néhány perc múlva a lakás üres lett.
-A család most szépen levonul a konyhába főzni- vigyorogtam, Katie egy fintorral visszafordult a lépcsőn, már épp felfelé tartott.
-Te is- nevettem.
-Én nem vagyok Morgan- vont vállat.
-És ti is- szóltam rá Davidre is aki gyorsan bement a szobájába.
-Szerintem egyedül maradtál- nevetett Katie.
-De én olyan ritkán vagyok itthon- jön a lelki terror. - Gyertek!
-Nem- jött az egyhangú válasz.
-Jöttök- ezzel elindultam és ők követtek.
Mint a kiscskacsák. Cuki, morcos kiskacsák.Mindenkit befogtam a konyhában, meg volt mindenkinek a saját munkája. Chrisnek adtam a tojások feltörését, mert abban még ő sem hibázhat. Katie mosogatott, Sophie nekem segített, David pedig törölgette az elmosott edényeket. Minden tökéletes volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése