46.fejezet: Jason

Remélem Katie hamarosan ideér, már 10 perce itt várok rá, pedig megígérte, hogy fél kettőre idejön a ruhabolt elé. Szerencsére ma mindketten korán végeztünk suliba, és ma lesz valaki rendezvény a 2013-as év új zenei felfedezettjeinek, ahova meghívták a bátyámat, aki fel is fog lépni, és Niallékat is, szóval az egész család hivatalos, persze ruhánk az nincs.
-Bocsi, hogy késtem- ért a közelembe lihegve Katie- csak még be kellett ugranom a helyre, ahol holnap Ben szülinapja lesz- nem tudom, hogy fog holnap is részt venni egy bulin.
-Semmi gond - legyintettem.- Akkor vásárolunk?
-Én úgy gondoltam, hogy fekete ruhát veszek- magyarázta.
-Még be se mentünk- nevettem.
-Az nem baj, de én már előre eldöntöttem, hogy ne fogok színes ruhában parádézni- magyarázta.
Az üzletben Alexa és Alice ruhákat válogattak. Na várjunk csak, Alice és Lexi?
-Hát ti?- kérdezte a szintén csodálkozó Katie.
-Tudod, megyek Chrissel- vigyorgott Lexi.
-Akkor azért nem voltál ott a buli helyszínen- vakargatta az állát Katie.
-Elfelejtettem, idejöttem és itt várakozott Alice és bejöttünk- magyarázta.
-Elfelejtettétek, hogy én is megyek Daviddel?- vonta fel a szemöldökét vörös hajú barátnőm.
-Nem Jakeval?- kérdeztem.
-Azt is mondtam, hogy Rick és ő elmentek valahova, egész hétvégére és nem tudták lemondani- magyarázta szomorúan.
-Tényleg- túrtam a hajamba- kiment a fejemből. Találtatok valami nagyon jót?- érdeklődtem.
-Fekete ruhák nagyon szépek vannak, de gondolom, hogy ez csak Katiet érdekli- mosolygott Alice.
-Merre is?- érdeklődött az érintett.
-Arra- bökött Lexi az egyik sor felé.
Pár perc múlva, amikor mi még mindig csak beszélgettünk Katie már egy halom ruhával a kezében indult a próbafülkék felé.
-Ez gyors volt- nevettem.
Aztán végül rátaláltunk mi is álmaink ruhájára. Alexa gyorsan lecsapott egy lila térdig érő, csipkével kombinált, gyönyörű ruhára.Az enyém pedig egy gyönyörű vajszínű térdig erő, pánt nélküli ruha ruha volt fekete övvel a derékrészen. Alice is végül a fekete ruháknál kötött kis és egy pánt nélküli ruhát választott, melynek közepén cipzár húzódott és a szoknyarész elől rövidebb hátul pedig hosszabb volt. Végül mindenki talált magának valami ruhát és mind a négyen elindultunk fodrászhoz. Én csak egy egyszerű kontyot kértem, mert nem akartam túlzásokba esni. A többiek is egyszerűbb hajakat csináltattak, ezután elköszöntünk egymástól. Este úgyis találkozunk. 
Katievel mint a mérgezett egerek rohangáltunk körbe a lakásba, David és Chris nem zavartatták magukat, anya pedig egész délután nem volt sehol, pedig azt mondta, hogy jönni fog. Szóval ez a nap is a lehető legjobban telt. Sehol semmi a fiúk pedig lazulnak. Hét óra körül pedig megérkezett a limuzin a fiúkkal, ami minket is szállított, de anya persze sehol sem volt. Mind az öt fiú fehér inget viselt, fekete nyakkendővel és fekete öltönyt, ahogy a bátyám és a haverja is. Útközben felvettük Alexát és Alicet is, hiszen ez a jármű olyan nagy volt, hogy lakni is lehetne benne.
A fiúk nem spórolnak, ha kényelemről van szó. A helyszínre érve páronként vonultunk be. Lexi Chrissel, David Aliceval, én Niallel, Katie Harryvel és végül a maradék három fiú egyedül, de nem zavarta őket. Ők úgy tervezték, hogy majd a helyszínen felszednek valakit. Egy gyönyörű épületben került megrendezésre ez az esemény, beérve először egy nagy színpad fogadott minket előtte asztalokkal, és innen át lehetett menni egy tágas terembe, valószínűleg az a bálterem.
Minden asztalon névtáblák voltak elhelyezve, valamint pezsgős és boros poharak minden személyre. A mi asztalunk a színpadhoz közel helyezkedett el, Chris köszönt néhány rá hasonító furcsa külsejű öltönyös fickónak, valószínűleg ők is énekesek lehetnek. Helyet foglaltunk majd beszélgetni kezdtünk.
-Hol van anya?- kérdeztem, ahogy ezt a kérdést feltettem anya valami ismeretlen fickó oldalán jött be, hosszú királykék ruhában.
-Azt hiszem, hogy ott jön- válaszolta Zayn.- Ki az a pasi?
-Rögtön kiderül- ugrott fel az asztaltól a bátyám én rögtön követtem, minket pedig David és Katie is.
Pár lépésre voltunk anyutól és már hallottuk a beszélgetésüket.
-Ott jönnek a gyerekeim és a barátaim gyerekei- mondta anya.
-Ki ez anya?-kérdezte rögtön Chris köszönés nélkül.
-Ő itt Jason- mutatta be a partnerét.
-Mit akar az anyámtól?- nézett rá mérgesen Chris.
-Ő az apám- mondta anya mosolyogva a férfinak.
-De komolyan mit akar tőled anya?-szólaltam meg én is.
-Ő meg az anyám-nevetett fel anya.
-Lily, nem kell szégyellned a gyerekeid- nyugtatta őt a férfi.
-Jó estét uram- nyújtott kezet David.
-Ő a fiam.
-Jó napot- köszöntötte Katie is.- Szia Lily, hol voltál egész nap?
-Ő a lányom- mosolygott Lily.
-A fogadott lányod?- vonta fel a szemöldökét a férfi.
- Ő a fiam Chris- mutatott a bátyámra- a lányom Sophie- mutatott rám, én intettem.- Ő itt David a legjobb barátom fia, de olyan mintha a sajátom lenne, és az ő unokatestvére Katie.
-Sziasztok- intett nekünk Jason- örülök, hogy találkoztunk.
-Rólad nem hallottam szépeket- mutatott a bátyámra.- Kocsiért cserébe elárulni a húgodat, nem szép- szigorú tekintettel nézte a bátyámat, aki szintén igy nézett vissza.- Én is ilyen voltam a húgommal- nevette el magát.
-Pacsit- nyújtotta fel a kezét Chris.
-Egy kocsiért? Komolyan?- néztem rá mérgesen.
Mindenki bólintott.
-Innen az új kocsid- leesett. - Anya te tényleg ezért vettél neki egy kocsit?
-Amúgy is vettem volna, nem azért kapta- nevetett anya.
-Persze- mérgelődtem.
Anyáékat is leültettük az asztalunkhoz, nem várták meg míg kérdéseket kapnak, anya gyorsan bemutatta Jasont és hozzátette, hogy csak barátok. Barátok, persze. Na de vajon meddig? A fiúk nyitották meg az estét, majd következett egy beszéd. Nem értem, hogy miért tartanak ilyen eseményt, hogy 2013 felfedezettjei vagy mi a neve, képtelen vagyok megjegyezni. Londonban már egy kiscsibe születésének is van valami rendezvény. Komolyan. Nem vagyok én hozzászokva az ilyenekhez. Chris lépett fel harmadszor, valami új dalt énekelt, ami az eddigi dalaihoz képest nagyon vidám volt, és a szövege is nagyon tetszett. Majd amikor Niall a fülembe suttogta, hogy ezt együtt írták megértettem, hogy miért is ennyire jó.
-Még egy dalt szeretnék előadni, de ezt már nem egyedül- szólt bele a mikrofonba, Niall felállt megigazította magán az öltönyét. - Hanem Niall Horannel, akivel közösen írtam.
A tömeg hatalmas tapssal fogadta a kis szőkémet.Nekem senki sem mondta, hogy ketten is fognak énekelni, de a fiúk és még Niall sem lepődtek meg.
-Ti tudtátok?- suttogtam Harrynek. - Niall tudta?
-Szerinted, lehet úgy énekelni, ha nem készülsz rá?- kérdezte mogorván Zayn.
-Nem kell bunkózni- forgattam a szemeim.
-Nem ez az egyetlen közös számuk- suttogta az asztal másik oldalán ülő Louis.
-Micsoda?- kérdeztem kerek szemekkel.
-Kislányom, hallgatni szeretném- szólt rám anya.
Nem értem. Nekem miért nem árultak el ilyeneket?
-Amikor a bátyád túlórázik- suttogta Liam és közben idézőjeleket rajzolt a levegőbe- és Niall valami bandás cuccon van, amin nincs, akkor együtt lógnak.
-Ez fura- mosolyogtam.
Miután lement a hivatalos rész rengeteget táncoltunk és az este közepén szólt Lexi és Katie, hogy remélik, hogy nem felejtettem el, hogy másnap Ben bulijára én is hivatalos vagyok, hát persze hogy elfelejtettem és ajándékot sem vettem.

45.fejezet:Dolgok, amiket nem akartam tudni

Lily szemszöge:
Úgy sajnálom, hogy megint otthon kell hagynom a gyerekeket, akik láthatóan kezdenek nélkülem megőrülni.Attól tartok, hogy a végén még diliházba is vihetem őket. De hál Istennek most csak két nap, egy gyors ügyintézés, Jason is segít benne és már jövök is haza. Jason az egyik munkatársam és jelenleg az egyetlen normális ember, akivel szóba állok. Mindig neki mesélem el, hogy mit csinálnak a ,,gyerekek" és még mindig nem menekült el. Meglepő! Talán ez egy jó barátság kezdete lehet. Elmélkedésemből Jason hangja szakított ki.
-Gyere már az iroda előtt vagyunk- kinyitotta nekem a kocsija ajtaját.
-Köszi- mosolyogtam rá.
A telefonom hirtelen csörögni kezdett, gyorsan kihalásztam a táskámból, Chris neve villogott a kijelzőn. Mit nem tudott elmondani néhány órával ezelőtt?
Egy picikét elgondolkoztam azon, hogy fel vegyem-e neki.
-Mit szeretnél?- szóltam bele.
-Muszáj valamit elmondanom- hallottam hangján, hogy ideges.
-Mi történt? Felgyújtottad a házat?- próbáltam viccelni.
-Úristen, nem tudom elmondani- sóhajtott.
-Mi a baj?- sürgettem.
-Sophie és Niall, á nem tudom elmondani- sóhajtott.
-Esküszöm kapsz egy kocsit,- próbáltam motiválni.
-Én motort akarok- nyafogta.
-Akkor azt kapsz- forgattam a szemeim.
-Szuper- nevetett. Szegény gyerek ez még nem tanulta meg ennyi év alatt, hogy ilyenbe nekem soha ne higgyen.- Mit szeretnél tudni?
-Mindent- nevettem. Ha már egyszer őszinteségi rohamot kapott.
-Jó, hát akkor kezdem a szombattal, igen az lesz a legjobb. Találkoztam egy lánnyal- kezdett bele a mesébe.
-Előbb még Sophiék- most már nagyon zavaros volt a sztori.
-Na szóval az történt, hogy Niall répája- kezdett bele, de ez is zavaros volt.
-Felnőttek vagyunk könyörgöm- sürgettem.
-Tudnám magam kifejezni, de azt nem akarod hallani- nevetett.
-Kisfiam- sóhajtottam.
-Történtek dolgok abban a hálószobában- bökte ki végül.
-Jaj Chris, ne viccelődj- legyintettem.
-Hé, nem szoktam- nyavalygott.
-Te nem vagy együtt Alexával?- kérdeztem.
-De, de jaj más volt, rosszul fejeztem ki magam- nevetett.
-Mi történt Sophiék között?- kérdeztem.
-De már egyszer mondtam- nyafogta.- Ne kényszeríts!
-Kapsz kocsit- sóhajtottam.
-Oké, Niall répája és nem nem, nem- kiabált. - Történtek dolgok az ágyikójában, én is ma tudtam meg, na!
-Ugye nem mondod komolyan?- egyszerűen nem hiszem el, hogy ez én kislányom. Még csak 17 éves.
-Meg fogom verni, ha akarod- ajánlotta fel.
-Nem majd, ha hazamegyek- válaszoltam közben Jason már pisszegett és az órájára mutogatott. Lassan elindultunk be.
-Na?- kérdezte amikor letettem.
Intettem egyet és már be is mentem az irodába az ügyfélhez, alig leültem valami eszembe jutott, hogy elfelejtettem valamit kérdezni.
-Soha ne legyenek gyerekei, ne fogadja be soha a gyerekei barátait- csaptam az asztalra. - Ne ígérjen egy autót a fiának cserébe, hogy mindent elmondjon- gyorsan felálltam-, meg kell kérdeznem, hogy védekeztek-e- kirohantam az irodából.
A teremben lévő emberek úgy néztek rám, mint egy beteg idiótára.
-Mi a baj?- állt velem szembe Jason.
-A gyerekeim- sóhajtottam- vissza kell mennem.
-Hogy elrontsd?- mosolyodott el. -Majd én- vigyorgott.
-De- próbáltam visszatartani.
-Zaklatott vagy a végén még valamit nagyon elszúrnál- nyugtatott.
Miközben az üvegajtón figyeltem őket, a fejembe az járt, hogy hogyan fog kitekerni Chris nyakát. Miért kell engem ilyenekkel felhívni?Nem ért rá addig, amíg hazaérek? 
Végre eltelt a két nap és hazatértünk, alig vártam, hogy végre beszámoljanak nekem és jól leteremtsek mindenkit. Amikor beléptem az ajtón már az előszobában hallottam hogy nevetgélnek a nappaliban, ott volt mindenki, Niallék, David, Chris, Katie és a kislányom.Tökéletes, együtt a banda.
Berohantam a nappaliba, nem is hagytam, hogy köszönjenek.
-Majdnem elrontottam egy fontos üzletet, mert Chrisnek akkor kel felhívni. Tudjátok mit mondtam az ügyfelemnek?- kiabáltam.-Idézem:-Soha ne legyenek gyerekei, ne fogadja be soha a gyerekei barátait, ne ígérjen egy autót a fiának cserébe, hogy mindent elmondjon, meg kell kérdeznem, hogy védekeztek-e- a gyerekek csak pislogtak.
-He?- nézett rám David azzal a megszokott most kiégett az agyam szemeivel.
-De anyu! Ezt bizalmasan csak neked mondtam el! Te meg mindenki előtt azzal hencegtél?- kezdett hisztizni a drága, kicsi fiam. Meg fogok őrülni.
-Kisfiam most azt is mondhatnád,hogy anya ez meg sem történt.
-Anya úgy Davidet hívják. Sokat voltál Lyndával?- nyafogott.
-Kislányom, és milyen 21. század és mi történt a hálószobádban?- fordultam felé és Niall felé.- Mielőtt letette a telefont még ezt is elmondta és ezen gondolkoztam egész távollétem alatt.
-Chris beteg- ezzel felállt és Niall követte- megyünk az emeletre.
Mindketten felálltak, de megakadályoztam.
-Leülni- jelentettem ki. -Niall, Sophie meséljetek, mi is ez a 21. század sztori?- néztem rájuk.
-Anya mi egy párt alkotunk- pislogott Sophie.
-Erre magamtól is rájöttem- mosolyogtam, holott nem voltam vidám.- Folytatni!
-Tudja a fiúknak mániájuk ránt nyitni,holott mi semmi rosszat nem csinálunk. Minket nem lehet rajtakapni semmin-folytatta Niall. Szegény gyereknek rendesen remegett a hangja.
-Én nem ezt hallottam, Louis, Harry, Zayn, Chris és David mást mondanak- túrtam a hajamba és visszagondoltam, hogy ők mit mondtak a telefonba pár órával ezelőtt, mert mindenkit megkérdeztem, Chrisnek nem hittem.
-Anya mit mondanak?- nézett rám rémültem Sophie.
-Meséljétek el nekik, mit mondtatok- néztem végig a srácokon.
-Igen meséljetek kérlek- Sophie szemei szinte szikrákat hánytak annyira dühös volt a barátaira.
-Én nem nyilatkozom- dőlt hátra a fotelben Harry.
-Rám se számítson- tette maga elé a kezeit Louis- ebben az ügyben nem, elnézést Lily. Nem az én dolgom.
-Jönnek ki hangok, mikor bent vannak- vont vállat Zayn.
-Haver- fordultak felé a többiek.
-Most mi? Az anyja! Nem titkolhatja- tette maga elé a kezeit védekezően.
-Most akkor mi?- pislogtam.
-Még nem vagy olyan öreg, hogy ne tudd, hogy mit csinál egy tizenéves szerelmes pár kettesben a szobában- kezdett bele Katie, de csúnyán ránéztem. -Hagyd már, hogy befejezzem- forgatta a szemeit-, szerintem sakkoztak, de sokkal valószínűbb, hogy teniszeztek.
Erre Harryvel lepacsiztak, kezdek gyanakodni.
-Laim mit mond? Az lesz az igaz- szólalt meg Sophie, ha tudná, hogy Liam sem volt jobb, de még nem hallotta Zaynék és a bátyja véleményét, szegény.
-Hát Liam azt mondja hogy ennyi idős korba azért történnek dolgok zárt ajtó mögött- válaszoltam.
-Aha, szóval, de nem velünk!- dőlt hátra karba tett kézzel.
-Jó, jó! Liam már nem a legjobb barátom, de a többiek mit mondanak?- kérdezte Niall.
-Ugyanezt, csak ők nem ilyen diszkréten. Hallhattátok, aki pedig nem nyilatkozott az se mondott jobbakat- vigyorogtam.-Telefonba nagyon is beszéltek, sajnálom, hogy élőbe nem ekkora a szájuk- tettem hozzá.
-Ez nem igaz- háborodott fel azonnal Louis.
-Nem?- vontam fel a szemöldököm.
Hevesen rázni kezdte a fejét, ezzel fejezve ki további tiltakozását.
-Pedig nekem nagyon úgy rémlik, hogy veled beszéltem telefonon úgy 2 órával ezelőtt.
-Velem?- tetette az ártatlant.
-Anya ők mit mondtak?- kérdezte Sophie.
-Jobb, ha nem tudod, olyan jó lenne, ha nekem se kéne- ráztam a fejem.
-De én tudni akarom- akadékoskodott.
-Nem kislányom, nem- ráztam a fejem.- De tudod mit, Davidét talán- aztán elkezdtem rázni a fejem,- nem, még azt sem.
-De tudni akarjuk- szólalt meg Niall.
-Hát én nem mondom ki- ráztam a fejem.
-Anya mond ki- nevetett Chris.
-Niall répája és Sophie, nem tudom kimondani- nekidőltem a falnak.
-Ezt melyik mondta?- sziszegte- Tomlinson! Tudom, hogy ez csak te lehettél- fordult szegény fiú felé.
-Anya megölhetem?- nézett rám Chris csillogó szemekkel, amire rázni kezdtem a fejem. -Nem öljük meg Niallt-majd felnevettem.- Még nem!
-Chris- vigyorgott Niall- Paul megölne. Egy híres banda tagja vagyok, tinilányok ezrei keresnének fel és ölnének meg téged.
-Nem érdekelnek a tinilányok- vont vállat. - Te bántottad a húgomat!
-Nem bántotta- szóltam rá Chrisre- rossz szót választottál.
-Szerintem tökéletes szót használtam- vont vállat.
-Akkor te már nagyon sok lányt bántottál- néztem rá mérgesen.
-Ők nem ezen a véleményen voltak- erre összepacsiztak Daviddel.
-Sok mindent még nem hallottatok, amiket én már igen- kezdtem bele,- azt hiszem fel kell keresnem a terapeutám.
-Neked olyanod is van?- tátotta el a száját Katie.
-Miattatok muszáj- sóhajtottam- már nem vagyok ugyanaz az az ember.
-Lily, én nem kényszerítettem semmire sem a lányát, mi soha nem- kezdett bele bátortalanul Niall.
-Ugyan kérlek. fiatalok vagytok. Élvezzétek ki az életet, amíg persze lehet. De ha bántani mered, Chrissel gyűlik meg a bajod!- mondtam.
-Anya te jóvá hagytad, hogy lefeküdjenek?- kérdezte hitetlenkedve Chris.
-Azt hagytam volna jóvá?- kérdeztem.- Sophie szerinted?
-Nem szerintem nem- rázta a fejét mosolyogva, majd odajött és megölelt.- Szép kis előadás volt. Színésznek kellett volna menned. Még el is hittem.
-Sophie miről beszélsz? Tényleg tudok mindent- vigyorogtam.
-Mi?- szemei elkerekedtek.
-Most bántani fogtok?- hallottam meg Niall kétségbe esett hangját, és ránéztem, Chris és David épp terrorizálták.-De nekem van Liamem és Paulom-védekezett.
-Nekem van Ericem, Davidem, Louisom, Zaynem, Harrym, Jeremym, Ricken, Jakemen- beszélt Chris.- Nem Jakem nincs.
-Harryd, Louisod és Zayned sincs- állt fel Harry.- Haver, nem fogom bántani a tesómat.
-Én kicsomagolok, ti pedig megnyugodhatnátok- ezzel ott hagytam őket. 
Végül is semmit sem tudtam meg, vagyis semmi konkrétat, amit szerettem volna. Szomorú. Pedig annyira reménykedtem.Beindítottam egy mosást, közben rájöttem, hogy mintha a föld nyelte volna el a blúzaimat, olyan kevés van, hogy hova tűnhettek azt nem tudom. Pedig én úgy emlékszem, hogy nem hagytam el őket sehol sem. Megkérdezem Davidet, ő volt múltkor a soros a mosásban, valószínűleg összekeverte és a lányokhoz tette be. Úggy döntöttem, hogy benézek Sophiehoz, de nem számítottam arra, amit látni fogok.
Az ágyon csókolózott Niallel és a fiú keze már a pulcsija alatt kalandozott, megköszörültem a torkom.
-Én most újra bejövök, ti pedig rendeződjetek át- tapsoltam és becsaptam az ajtót.
Elszámoltam magamban 10-ig majd újra bementem. Nem is kérdeztem őket arról, hogy mit történt köztük, inkább érdeklődtem más dolgokról.
-Nem láttátok a blúzaimat? Mind eltűnt- érdeklődtem.
-Nem eltűntek, bekékültek- vont vállat Sophie-, Chris mosott.
-Zöldültek nem?- hallottam meg egy hangot a hátam mögül és egyenesen az imént gyanúsított fiam volt.
-Te voltál?- fordultam felé.
-Nem, hogy gondolhatsz ilyet?- nézett döbbenten.
-Ismerlek kisfiam-sóhajtottam.
-De most tényleg nem- hisztizett Chris.
-Ez nem egy óvoda, na- behúztam magam mögött az ajtót.- Még dolgozol?
-Aha- vont vállat.
-Hát ez nem volt valami meggyőző- tettem csípőre a kezem.
-Tényleg- mondta-, de én egy kávézót akarok nyitni, hétvégente élő zene lesz- megint álmodozik.
Minden hónapban mást talál ki.
-Holnap megyünk kocsit venni- mondtam.
-De, hé, nem csak azért ígérted, hogy mindent elmondjak?- vonta fel a szemöldökét.
-Kérlek, lassan szétesik- nevettem-és elegem van, hogy mindig az enyémet nyúzod, amikor épp otthon vagyok.
-Új kocsit kapok- kezdett el a fejét fogva egy 1 méter sugarú körben rohangálni.
-Ha ezt fogod csinálni, akkor visszavonom- vigyorogtam.
-Niall megyünk- kiabált a lépcső tetejéről Zayn.- Paul vár.
-Te miért kiabálsz a lakásomban?- vontam fel a szemöldököm.
-Ne haragudj- nevetett majd az előbbit elmondta suttogva.
-Jövök- mondta Niall, és néhány perc múlva a lakás üres lett.
-A család most szépen levonul a konyhába főzni- vigyorogtam, Katie egy fintorral visszafordult a lépcsőn, már épp felfelé tartott.
-Te is- nevettem.
-Én nem vagyok Morgan- vont vállat.
-És ti is- szóltam rá Davidre is aki gyorsan bement a szobájába.
-Szerintem egyedül maradtál- nevetett Katie.
-De én olyan ritkán vagyok itthon- jön a lelki terror. - Gyertek!
-Nem- jött az egyhangú válasz.
-Jöttök- ezzel elindultam és ők követtek.
Mint a kiscskacsák. Cuki, morcos kiskacsák.Mindenkit befogtam a konyhában, meg volt mindenkinek a saját munkája. Chrisnek adtam a tojások feltörését, mert abban még ő sem hibázhat. Katie mosogatott, Sophie nekem segített, David pedig törölgette az elmosott edényeket. Minden tökéletes volt.

44.fejezet: Te vagy a napfényem!

Sziasztok! Megérkezett a következő rész. Jó olvasást hozzá! Várjuk a véleményeiteket és nézzetek be az új blogunkba is. Képkockák

Puszi: Amy és Liza♥

Pár órával később halk kopogásra lettünk figyelmesek, Niall rémültem nézett rám.
-Ki az?-szóltam halkan.
-Chris vagyok- jött a válasz.
-Én meghalok-suttogta Niall.
-Nem, nem lesz semmi gond- nyugtattam, utána a bátyámnak kiabáltam.- Hű, ő, Chris! Mit akarsz?!
-Nálad hagytam tegnap a telefontöltőm. Megkaphatom?- kérdezte.
-Én zuhanyozom!- kiabáltam.
-Niallel a szobádban?- hallottam a gyanakvó kérdést. Ez sejti.
-Hé, ő a barátom- kiabáltam.
-Kibékültetek?
-Igen ki. Probléma?
-Adjátok oda- kiabálta.
-Nem!
-Akkor bemegyek!- és hallottam, ahogy nyomkodja a kilincset.
-Zárva van- forgattam a szemem, bár feleslegesen, hiszen úgy sem látta.
-Pótkulcs!-kiabált.
-Eltettem- nevettem Niallre. -Niall megkeresi és neked adja- szóltam hangosan.
Niall öltözött én meg kerestem a töltőt.
-Chris, hogy került Sophiehoz a töltőd?- kiabálta ki.
-Szerinted? Telefont töltöttem nála. Istenem de szőke vagy!- csapott az ajtóra.
-Hol lehet?- kiabáltam.
Megtaláltam a töltőt, Niall kezébe nyomtam, aztán berugdostam a maradék ruhadarabot az ágy alá és berohantam a fürdőbe, ha esetleg Chris bejönne, de nem szokott.
-Helló! Te aztán rendesen ki vagy ütve. Mi történt veled?- kérdezte Chris, és hallottam, ahogy rácsap Niall vállára.
-Miről beszélsz?-kérdezte Niall.
-Néztél már tükörbe? Mennyit aludtál?- hallottam a gyanakvást a hangjában.
-Hé reggel jöttem be. Éjjel meg nem sokat- tartotta maga elé a kezét Niall, már a kulcslyukon lestem.
-Délután fél négy van- jelentette be Chirs.
-Mennyi? Az nem lehet! Előbb meg hajnali hét volt- nyavalygott Niall.
-Ti mit csináltatok?- újra gyanakvást véltem felfedezni a hangjában.
-Beszélgettünk.
-Tényleg?- nevetett fel Chris.- Igaz, ti nem csináltok olyan dolgot. Ti vagytok a mintapár- halkan felnevettem.
-Persze.
-Akkor Sophie miért most zuhanyzik? Éjfél körül is azt csinálta- mondta Chris.
-Honnan tudod,hogy zuhanyzott, ha partiztatok?- tette fel Niall a logikus kérdést, végre valaki gondolkozik.
-Mi másért jött volna fel?- rázta a fejét Chris.-Kizárt,hogy akkor zuhanyozzon, amikor itt vagy.
-Engem nem zavar, kivárom szívesen.
-Nem fektetted le?
-Mi? Nem! Chris! Hogy gondolhatsz ilyet?
-Hallottunk néhány furcsa zajt- nevetett Chris.
-Milyen furcsa zajt?-Niall pánikba esett,én tudtam,hogy semmit nem hallhattak, csak kiakarta szedni Niallből az igazságot.
-Vicc volt-nevetett Chris.
-Hahaha! Nagyon vicces, nagyon vicces!
-Jó, megyek le.
-Oké. Szia- a bátyám Niall válasza után már be is csapta az ajtót.
Niall rázárta az ajtót és bejött hozzám.
-Na, mi történt?- kérdeztem, miközben gyorsan felkaptam a felsőmet és kimentem a szobámba
-Nem fogsz zuhanyozni?-csókolgatott Niall.
-Nem is tudom. Zuhanyozzak?- néztem fel rá mosolyogva.
-Velem,természetesen- kacsintott.
-Ez esetben. Mire vársz még?- nevettem fel.
Bementünk a fürdőszobába és elkezdtem Niallról leszedegetni a ruháit. Beálltunk a zuhanyba és kiélveztük a forró víz ellazító hatását.
-Sophie- szólalt meg.
-Igen?
-Szeretlek- mosolygott.
-Én is téged.
-Ennyi?- vonta fel a szemöldökét
-Nem. Úgy szeretlek, mint még soha senkit sem. Te...te vagy számomra a napfény- magyaráztam.
-Napfény?-kérdezte elkerekedett szemekkel
-Igen, napfény, mert az is elengedhetetlen az élethez és számomra te is az vagy- túrtam bele a hajába.

43.fejezet: Boldogság és szerelem

Sziasztok! jó szórakozást! És várjuk azokat a véleményeket! És lessetek be a Képkockákra!

Puszi: Amy és Liza♥

Eltelt a kéthetes turné és ma este hazaérnek, szóval szembe kell néznem a valósággal, még elkerülni sem tudom, mert Katie Köszöntsük a fiúkat otthon party-t tart péntek este, holott mindenkivel össze van veszve, de ahogy érzi. Kilenc körül már mindenki nálunk volt, vagyis a fiúk Niallel kívül, aki nem mert a szemembe nézni, vagy mi legalábbis a fiúk ezt mondták, mielőtt összevesztek azon, hogy mit mondott Niall. Már egyikünk sem volt szomjas, amikor a zene valami lassú dalra váltott, nem tudom, ki csinálta ezt a válogatást, de esküszöm beszélni fogok vele. Az alkohol hatásának hála majdnem összejöttek a dolgok Louissal, de aztán eszembe jutott, hogy kit szeretek és sírva futottam fel az emeletre. Senkit nem akartam beengedni, senkinek nem vettem a telefont.
-Hívni fogom Niallt- fenyegetett Zayn-, és bemegy  a pótkulccsal, tudja, hol van.
Egész éjjel fent voltam és a világ legszomorúbb zenéit hallgattam és a közös képeinket nézegettem, még reggelizni sem mentem ki, aztán Jeremyt sem akartam beengedni, a pótkulcsot meg elrejtettem, hogy hagyjanak élni és senkinek se jusson eszébe rám hívni senkit és bejönni a birodalmamba. Halk kopogásra lettem figyelmes, szóval nem valaki a házból, mert az dörömbölne, lemásztam az ágyról és az ajtó mellé ültem.
-Kicsim, én vagyok, kérlek, engedj be! Nagyon hiányzol- hallottam meg Niall hangját, amire kinyitottam az ajtó, ami halk kattanással kinyílt.
Annyira jó érzés tudni, hogy Niall itt van velem, annyira hiányzott már, de ettől még jobban sírni kezdtem. Leült mellém a földre és simogatni kezdte a hátam és magához szorított.
-Semmi baj. Kicsim, itt vagyok. Ne sírj kérlek, minden rendben. Sajnálom azokat, amiket a fejedhez vágtam. Én egész héten alig tudtam figyelni. Féltem, hogy szakitani fogunk.- suttogta.
-Én is. Annyira sajnálom.Hülye voltam. Csak, csak annyira rossz volt, hogy elmentél. Talán ezen is haragudtam meg.Már az okát sem tudom-szipogtam.
-Én tudom, hogy min vesztünk össze. És sajnálom. Minden az én hibám- suttogta.  
-Nem, mert én voltam- néztem fel rá.
-Ne vesszünk már ezen is össze- mosolygott rám.
-Soha többé, utálok veled veszekedni. Olyan rossz. Szeretlek- néztem a szemébe.
-Soha- ezzel megcsókolt, most esett le, hogy ez hiányzott az elmúlt két hétben.
Annyira jó volt újra közel érezni őt magamhoz, tudtam, hogy szeret és hogy itt marad velem addig, ameddig csak kell, vagyis örökre.Egyre hevesebben csókolóztunk.Tudtam, hogy itt az ideje, teljes mértékben biztos voltam benne, már nem voltak kétségeim ezzel kapcsolatban. Niall is úgy érezte, mert kezdtek lekerülni a a ruhadarabok, vagyis még csak próbálkozott. Elátkoztam magam, hogy miért pont most kellett szűk nyakú garbót felvennem, de a parti utáni kisírt szemekhez illett. Mikor nagy nehezen megszabadított a felsőmtől aprócska csókokat hintett a nyakamra.
-Minek rád ennyi ruha?-kérdezte, amikor meglátta, hogy még egy póló van rajtam.
-Tél van- vontam vállat, majd egy csókkal beléfojtottam a szót.
-Akarod?-suttogta a fülembe.
-Mindennél jobban. Hetek óta várok rád- motyogtam a nyakába.
-Nem korai?
-Nem, nem az. Ne aggodalmaskodj mindenen- súgtam a fülébe.
-De az én nyakamat veszik le, mert én vagyok a férfi és az idősebb.
-És kimondta, hogy elmondom nekik?
-Tudod, a bátyád utál- nyavalygott, tudta, hogy kell elrontani egy pillanatot.
-Niall múltkor mondta, hogy nem. De most kell ezt megbeszélnünk?
-Igazad van nem- majd egy ügyes mozdulattal lekapta rólam a fehér, rövid ujjú pólómat.
-Várj. Ránk nyitnak.
-Bezártam.
-Ez esetben- lehúztam róla a felsőt, ő pedig óvatosan lefektetett az ágyra.
-Niall.
-Mi van megint? Igen Sophie van nálam.
-Nem az érdekel.
-Akkor mi?
-Tudod, hogy ez lesz az első?
-Öhm, nem ez nekem most új- vakargatta a tarkóját.
-Ez most komoly? Pedig mennyiszer beszéltünk már róla.
-Egyszer szívem, egyszer- beszélt nyugodtan.
-És most te nem tudod.
-Veszekedni akarsz?- kérdezte Niall.
-Én aztán nem.
-Akkor meg?- megcsókolt és ezzel a csókkal minden félelmem elszállt. Tudtam, hogy jó helyen vagyok a karjai közt.Beletúrtam a hajába.Ő pedig egyre szorosabban ölelt magához. Egy kis idő múlva a maradék ruha is lekerült rólunk.

Képkockák

Sziasztok! Ajánljuk figyelmetekbe az új blogunkat, ami az életünkről fog szólni, ami eszünkbe jut, azt megosztjuk veletek! 

Puszi: Amy és Liza ♥

Katt ide!

42.fejezet:Vedd fel, MOST!

Sziasztok! Azért érkezett meg a következő ilyen hamar, mert igazából ez nem is rendes rész, de azért jó szórakozást hozzá, és várjuk azokat a komikat! 

Puszi: Amy és Liza♥

Vasárnap még mindig azon a puszi adós képen kattogtam, Niallel nem tudtam róla beszélni, mert amikor írtam neki, mindig koncertje volt, vagy stúdiófelvétel vagy dedikálás, hát rohadjon meg. Így amikor már ő hívott, késő volt és aludtam, amikor pedig ráértem, akkor azt válaszoltam, hogy bocsi stúdiózok vagy koncertezek vagy dedikálok és azt kaptam vissza, hogy gyerekes vagyok. Én vagyok a gyerekes, persze! Én ezt nem így gondolom és a családban én vagyok az egyetlen. Anya szerint egy nagyra nőtt óvodás vagyok, én ezt nem értem, csak bajuszt rajzoltam a poszterére. Nem értem, hogy most ezzel mi a baj. Chris szerint gyerekesebb vagyok, mint David. Ezt elengedtem a fülem mellett. Délután sikerült Niallnek elérnie engem, ami nem volt épp szerencsés, mert már az elején összevesztünk, azelőtt sem volt rózsás a helyzet de most még annyira sem néz ki jól, mint eddig. Azt terveztem, hogy egész nap a szobámban fogok bőgni, de nem hagyták, mindig valakinek be kellett jönni és félbeszakítani a szerelmünk lapjait. Akkor borultam ki még jobban, amikor már Jeremyt hívták segítségül a családtagjaim, pedig ennyire nem rossz a helyzet, csak két csomag zsepit használtam el és három tábla csokit ettem meg. Mi az már? Örüljenek, neki amíg nem iszok. Ez után már az jön.
-Sophie ne bőgj már, gyere moziba vagy legalább gyere ki a szobádból-kiabált Jeremy a csukott ajtón át.- Bemegyek tudom, hol a pótkulcs!
-Soha, meg kell gyászolnom a régi kapcsolatom és Ryan Gosling még nem halt meg- kiabáltam ki és visszanyomtam a fejem a párnába.
-Régi? Ne csináld már! Szegény srác percenként hívogat! Vedd már fel neki!-amikor felnéztem Jeremy már az ágyam mellett állt és a telefonomat lebegtette a szemem előtt.- Már a századik smst írja, kérlek.
-Hogy merészeltél bejönni, te elolvastad?- kiabáltam rá és kitéptem a kezéből a készüléket.
Jeremy kivette a kezemből és már fel akarta venni:
-Te se fogod felvenni, ennek vége- kiabáltam.
-Én is haragszom rá,de engem még Liam is hivogat azért, hogy te miért nem veszed fel Niallnek és én miért nem beszélek Niallel.- mondta erősen gesztikulálva.- És már Harry is hívogat, úgy hogy vedd fel a telefonod, mert az egész bandát rám fogják szabadítani. 
Ebben a pillanatban a szobám ajtaja kicsapódott és Katie kócosan és ingerülten a telefonjával a kezében rohant be, úgy nézett ki, mint Samara vörösen.
-Beszélj Niallel, mert, ha Liam vagy Niall még egyszer hív, akkor elutazok Los Angelesbe és megölöm őket.- kiabálta.- Most Zayn hív.- Katie felvette a telefont.- Nem Zayn nem tudom, miért nem veszi fel- egy pillanatra ijedt arcot vágott.- Bocsi, mit akarsz? 
-Most nem hív, én nem fogom felhívni- nyavalyogtam.
-Vedd fel- sziszegte Katie.- MOST!
-De, nem hív- mutattam fel.
-Rezeg a telefonod- kiabálta és ezzel becsapta maga mögött.
-Vedd fel, mert még egy földrengést nem élek túl- rázta fejét Jeremy. - Szerinted miért hívogat?- kérdezte Jeremy.
-Hogy kinyomjam-  válaszoltam és ebben a percben felvettem a rezgő telefonomat.- Niall, hagyj békén!- ordítottam bele.
-Sophie, nem Niall, az anyja, de sokan mondták, hogy hasonlítunk,de azt még nem,, hogy férfias a hangom- hallottam meg az anyukája hangját.
-Elnézést Mrs. Horan, mit szeretne?- kérdeztem rögtön.
-Csak, hogy majd mikor jössz hozzánk Niallel- erre szipogni kezdtem.
-Azt hiszem, hogy ő megcsal- panaszoltam.
Utána az anyukája megnyugtatott és letette a telefont. Pár perc múlva egy millió nem fogadott hívásom volt Liamtől. Végül megelégeltem és felvettem neki.
-Mi bajod van?!- sóhajtottam fáradságot színlelve.
-Hogy merészelted azt mondani az anyukájának, hogy megcsal? Te normális vagy? Most az anyja velem kiabál, hogy miért nem vigyázok rá jobban és Niall is velem kiabál! Elegem van!- panaszkodott.
-Harry miért kiabál?- hallottam a hangját a háttérből.
-Mindenki velem kiabál- idegeskedett.
Egy ideig hallgattam a sok összekeveredett férfihangot, de minden mondat azzal végződött, hogy Liam. Harry valami műsort és pattogatott kukoricát emlegetett, Zayn pedig ordított, hogy Liam adja már oda Harrynek, amit kér, mert nem tesz jót a bőrének a sok idegeskedés. Niall pedig azért ordítozott, hogy én azt merészelem gondolni, hogy megcsal. Aztán jött a Kussolj felvonás.
-Mindenki kussoljon- hallottam meg Louis ordítását a másik oldalról.
-Szóval felébredt- szólalt meg Liam. - Jó reggelt, Lou!
-Ne jó reggeltezz itt nekem!- hallottam a fenyegetést.- Hajnali 13:00 van és ti ordítoztok! Hol vagyunk? Állatkertben?- tette helyre azonnal a bandát.
-Nyugalom- szólalt meg Liam.- Sophie a vonal másik végén van!
 Most jött megint egy kusza rész, amiből mindig csak a nevem ismertem fel. Utána valaki kiabálva elvette a telefont Liamtől.
-Szia Sophie- hallottam meg Styles hangját.- Hogy vagy?- erre sírni kezdtem.-Hé, nem annyira szőrnyű a hangom, na! Vagy a hiányom miatt sírsz?! Utálom, ha sírsz- színészkedett.
-Harry, ne hazudj- szóltam rá, ezzel leraktam a telefont, mert már majdnem a kiszakadt a dobhártyám és fájt a fejem, aztán pedig folyton hívogatott Niall, Jeremy pedig folytatta a hegyi beszédet.
Az ajtó megint kicsapódott és Katie még idegesebben rohant be rajta, a háta mögött ott állt Greg és ő sem volt valami vidám.
-Ennyire szőke már te sem lehetsz! Hallod, megint hív! Vedd fel- kezdett el rángatózni az egyik szeme.
-Esküszöm, ha nem veszed fel, akkor én nem tudom, de én...- kezdett kiabálni Greg, amire Katie elkezdte kilökdösni az ajtón.
-Megyünk, Szívem, megyünk. Nyugodj meg! Szerintem megyünk hozzátok! De a telefont itthon hagyom-ezzel becsukódott az ajtó.
-Sophie, most vedd fel, vagy nem állók jót magamért- kiabálta Jeremy.
-Szerintetek anyának tetszik, hogy kiabáltok?- lépett be Chris.- Mondjuk nincs otthon, de nekem nem tetszik! És, ha még egyszer valaki csak felemeli a hangerejét, úgy, hogy nekem az nem tetszik, kihívom a rendőrséget- kiabálta ökölbe szorított kézzel. - Épp depressziós számot akarok írni, de úgy nem megy, hogy nem hallom a gitárom- és ezzel becsapta az ajtót.
-Még nincs este tíz- kiabáltam ki, de már csak a szoba ajtajának csapódását hallottam.
Niall újra hívott és felvettem a telefont, azonnal kiabálásba kezdtem.
-Mit akarsz? Hagyd már békén a barátaimat!
-Várj! Kicsim, kérlek hallgass meg! Te tudod egyáltalán, hogy min vesztünk össze?- kérdezte kétségbeesetten.
-Igen!- kiabáltam vissza. -És ne várd, hogy felhivsz és én megbocsájtok.
-De nem tudom, hogy min vesztünk össze. Akkor miért kérjek bocsánatot?- kérdezte.
-De tudod, hogy min vesztünk össze!- kiabáltam vissza.-Látod, ez a baj!-és ezzel kinyomtam.
-Most mi van?- kérdezte Jeremy, aki éppen hevesen nyomogatta a telefonját.
-Nem tudja, hogy min vesztünk össze- kiabáltam a párnámba.

Niall szemszöge:
Én egész délután állandóan hívogattam, próbálkoztam, de nem vette fel, még Katiet is hívtam, aki azzal fenyegetőzött, hogy eljön hozzám és megöl. Aztán kijavította magát és Harryt, akarta megölni, hát inkább ő, mint én. Aztán jött anya, aki szerint megcsalom Sophiet, aztán jött Jeremy, aki csak simán Jeremy. Aztán hívott Chris, hogy segítsek neki dalt írni, mert ilyen hangzavarban nem tud. Még jó, hogy nem tudja, hogy mi voltunk a hangzavar okai. De a beszélgetés végén, azt mondta, hogy csak azért hívott, hogy csönd legyen, különben is, amit mondam nem fogja felhasználni. Váo, micsoda csapás lenne. De mindegy a másik telefonomról ugyanúgy hívogattam Sophiet, milyen jó, hogy több is van. 
-Niall, könyörgöm, béküljetek már ki- Liam érkezett meg hozzám és ledobta a telefonját az ágyra.- Katie kikapcsolta, marad David, akit még hívogatok, de ő nincs is Londonban, vagyis de ott van, de valami lánnyal van, szóval őt inkább hagyom- magyarázta és ledőlt az ágyamra. 
-Nem akar velem szóba állni, köztünk vége- jelentettem be, amire Liam arca olyan lett, mint aki citromba harapott.
-Nem akarom ezt hallani, szeretitek egymást. Kérj bocsánatot!-ütött erősen az ágyra.- Most!
-Próbáltam, kinyomja a telefont, írtam e-mailt, nem ír vissza pedig olvasta, plusz facebookon is írtam és az kijelezte, hogy látta. Jeremy sem veszi fel, Katie sem áll szóba velem. Még Katie se,érted?- kiabáltam.
- Utazz Londonba. Megérné hidd el!- ütött a hasamra.
- Nem megyek haza a koncertek végéig. Majd akkor. Nem tudok a szemébe nézni.- mondtam.
- Ha most azonnal nem mész vissza, akkor soha többé még rá sem fogsz nézni!- hadonászott a szemem előtt. A fenébe is Horan! Nyomás Londonba!- kiabált rám.
-Mi az, megvakulok? Tudod mit, menj ki!
-Te hülye, én kimennék, de egy baromi nagy buszon lakunk, ha nem vetted volna észre, hogy folyton mozog. És most ezért pislog ránk Harry, Zayn és Louis- mutogatott erősen gesztikulálva és a fiúk tényleg tátott szájjal néztek és elég furcsán néztek ki így.
-Ha te nem mész, akkor én megyek. Szia!- ezzel felálltam és leültem a földre, gyakorlatilag kimentem a szobából.

41.fejezet: Szerelmi bánatok

Sziasztok! Jó olvasást a részhez és sajnáljuk, hogy megint sokára jött.

Puszi: Amy és Liza♥ 

Végre szombat, több ezer diák álma és vágya hétfő óta. Csak nem mindenki ébred kiabálásra, habár ehhez már hozzászokhatnák ebben a házban. Nagyot sóhajtottam, majd felültem az ágyamban és magamra vettem pihe-puha papucsomat.
-Mi van már?- motyogtam magam elé kómásan, amikor leértem a konyhába.
-Katie megette az összes tejet- kiabálta David és közben hevesen mutogatott a békésen falatozó Katie felé.
-Ugye megnézted a spájzban?- vontam fel a szemöldököm.
-Én a tejet inni szoktam és nem enni- nevetett Katie hangosan.
-De a müzlivel etted- habogott David.
-Miért nem lehet csönd és békesség szombat reggel?- kérdezte a bátyám, akinek az arca borotvahabos volt. 
-Megszabadulsz a terrorista külsőtől?- néztem rá vigyorogva.
-Meg- sóhajtott-, vár a fodrász is.
-Mi ütött beléd?- kérdeztem kerek szemekkel.
-Ezek szerint hatott a sok hegyi beszéd- nevetett David, miközben a kezében egy doboz tartós tejjel jött ki a spájzból.
-Most már igazán bocsánatot kérhetsz tőlünk is és Katietől is- magyaráztam Davidnek.
-Bocs- vont vállat.
-Chris nem válaszoltál- szóltam rá, még mielőtt ott hagyna minket és visszamenne a fürdőbe.
-Fontos a változatosság- vont vállat.
-Én nem tudom, ti, hogy látjátok, de szerintem még mindig akarja tudat alatt Lexit- mondta David, amikor már elment a barátja.
-Akarja őt- értettünk egyet.
-Kit akarok?- tért vissza közénk.
-Fagyit- feleltem.
-Ha ti mondjátok- vont vállat és odaballagott a hűtőhöz, és kiemelt egy doboz narancslevet.
Összenéztünk a többiekkel a háta mögött és egy ,,ezt most megúsztuk" pillantást váltottunk.Közben Chris kiemelt a tálból egy narancsot és szépen elkezdte megpucolni.
-Miért nem rendes reggelit eszel?- vonta fel a szemöldökét Katie és végig mutatott az asztalon, ahol három különböző fajta müzli és pirítós sorakozott.
-Egészségesebben táplálkozom és délután megyek edzeni is- magyarázta, miközben belemerült a pucolásba, egymásra néztünk Daviddel.
Ez az egész Alexa miatt történik, megbánta a döntését és most saját magát kínozza. Azt hiszem, hogy le kell vele ülnöm beszélgetni egy picikét. Chris ott hagyott minket mert, hogy ki kell takarítania a szobáját. Na ez nekem már sok volt.
-Ma akkor tanulunk?- kérdezte Katie két korty kávé között.
-Aha, már szóltam Jernek és te szóltál a többieknek?- kérdeztem.
-Ben és Lexi jönnek- vont vállat.- Nate még mindig haragszik.
-Alexa idejön?- súgta David.
-Nem lesz otthon Chris- válaszolt Katie.
-Amúgy én is megyek, találkozok valakivel- Davidnek egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán, amiből sejteni lehet, hogy nem a barátaival fog találkozni, hanem egy lány van a dologban, nem tudom ki az a szerencsétlen, én egy bottal se érnék hozzá, na mindegy ez nem tartozik ide.
-Na mindegy ez érdekes- vontam vállat.- A bátyám beteg lett.
-Borotválkozik, fodrászhoz megy, eddig rá se lehetett venni ilyen dolgokra- mutogatott Katie, miközben beszélt.
-Legalább rendbe teszi magát és nem olyan, mint egy csöves- érveltem mellette.
-Narancsot eszik és narancslevet iszik reggelire? És edzeni megy?- sorolta.- Ő nem a te bátyád, mert őt elvitték az ufók.
-Könnyen megeshet- nevettem fel.- Igazából visszatért a régi Chris. Az a srác aki akkor volt, amikor ideköltöztünk. És bizony az a srác nem szerette se Niallt, se Harryt- tűnődtem tovább.
-És felelősségteljes volt- folytatta David.- De amúgy csajok a legfontosabb kimaradt, takarítja a szobáját.
-Sose volt felelősségteljes- ráztam a fejem tagadóan.- A szobáját meg ideje volt már kipucolni, ki tudja mi él az ágya alatt- céloztam ezzel David hallott hörcsögére.
-Frankyt hagyd ki ebből- mutogatott előttem az ujjával.
-Bocs főnök- tettem fel a kezem.
-Chris meghülyült- mondta Katie és ezzel felállt,- mosogassunk gyerekek.
-Jobb ötletem van- szóltam közbe.- Chris mosogatni kéne!- kiáltottam fel a szobájába.
Dobogást hallottunk és már meg is jelent a konyhában.
-Oké- kiabálta, én pedig döbbenten és tátott szájjal bámultam.
-Főnyeremény- tátogtam.
Miután Chris elmosogatott és elrakodott helyettünk, amit mi végig néztünk és visszament a szobájába, felsóhajtottam.
-Rosszul érzem magam, amiért kihasználjuk Chris lelki baját arra, hogy takarítson helyettünk-beszéltem.
-Én nem- ült le Katie az asztalhoz. - Remélem fel is mos helyettem, mert most festetem körmöt.
-Nekem segíthet takarítani- vigyorgott David.
-Katie, nem futunk pár kört?- kérdeztem, amire Katie szeme felcsillant.
-De persze- bólintott- 10 perc múlva- ezzel elment a szobájába készülődni.
Én is követtem példáját, de közben még benéztem Chrishez.
-Ez beteges- kiabáltam be.
-Mi?- nézett rám ijedten és zavarodottan.
Csak intettem és bementem a szobámba, és kivettem a szekrényből valami futóruhának megfelelő nadrágot és pólót egy vastag pulcsival.
-Mehetünk?- rohantam le a lépcsőn.
-Aha- válaszolt, miközben a konyhából sétált ki.
-Király- ezzel elkezdődött a mi kis tornánk.
Befutottunk a parkba, már majdnem a kétszer körbefutottuk, amikor valaki szólított minket.
-Sziasztok!- Katievel egyszerre fordultunk hátra.
-Jer szia- mosolyogtam.
-Szia- intett Katie is.
-Merre mentek?- érdeklődött.
-Hazafelé lassan- válaszoltam.
-Sophie akkor ebéd után megyek, de most sietek, anyu vár- intett és elindult.
-Ugorjunk be az üzletbe venni valamit- szólalt meg Katie.
-Van otthon kaja- néztem rá furcsán.- Van pénzed?
-Nincs, de azt hittem, hogy neked van - nevetett.
Belenyúltam a zsebembe és volt benne valamennyi pénz, többnyire ezt a felsőt használtam tavasszal amikor bevásárolni jártam.
-És van- mutattam fel.
-Vegyünk csokit- nevetett.
Végül bementünk a hozzánk legközelebbi kis boltba és vettünk egy pár apróságot.Hazaérve gyorsan lezuhanyoztam és levágódtam a kanapéra.

A szobámban szétrakva mindenféle könyv, a többiek pedig döbbenten bámulják a saját füzeteiket.
-Na akkor? Mivel kezdjük?- kérdeztem lelkesen, kicsit nagyon is.
-Matek?-kérdezte Ben és felmutatta a matek füzetét.
-Hát jó- sóhajtottam-, azt mondja, hogy 2x-56y+45x:6x=0- olvastam fel az első példát.- Jer ez mi?
Jeremy felsóhajtott megnézte a saját füzetét, aztán kitépte az enyémet a kezemből.
-Összeírtál kettőt- forgatta a szemét.
-Ó, értem. Akkor lediktálod az eredetit?-néztem rá kiskutyaszemekkel.
-2x+45x=0 -forgatta a szemeit.
Ben és a többiek egy szót sem szóltak csak nyugodtan oldották a saját házijukat, Katie közben piszkálta a körmét.Éljen a közös tanulás.
Amikor már egy órája szenvedtünk a matekkal, én feladtam.
-De én ezeket az idióta jeleket nem értem- csaptam a padlóra.
-Sophie, ne tedd a hülyét, hogyhogy a dogáid jobbak mint az enyémek?- kiabált rám Jeremy.
-Puska Jer, puska!- válaszoltam.
-Ne tedd magad- morgott rám.
-Jó, okos vagyok- mosolyogtam.- De a fizikát tényleg nem értem- nyavalyogtam, mire Jeremy elém vágott egy vastag könyvet.- Ez mi?
-Ez a fizika könyv- vigyorgott.
-Nekünk olyan is van?- kérdeztem.
-Olvasd el- nézett rám szigorúan.
-Kész vagyok- kiáltott fel Katie és rámutatott a könyvkupacra, ami előtt egy lap hevert, MEGTANULTAM,KÉSZ felirattal.
-Nem mondod?- nézett tátott szájjal Ben és gyorsan belelapozott a füzetekbe.- És tényleg.
-Ben- szólalt meg Alexa, akit ma még csak először hallottam beszélni.- Mi ez?- mutatott a kémia könyvére.
-Egy könyv, amúgy fejjel lefelé tartod, de semmi gond- felelte cinikusan és megfordította a könyvet.
-Kaja idő- kiáltott fel Katie.
-Tanulás idő- mutatott a könyvekre Ben.
-Én feladom- dőltem el az ágon.
-Nem adhatod fel- színészkedett Katie.
-Azt hiszed? Komolyan? Na, ezt figyeld- vettem ölbe a laptopot és kapcsoltam fel a facebookot, ahol egy kép fogadott Niallről, ahol puszit ad egy lánynak.- Rohadj meg- kiabáltam.
-Hé!- kapott a szívéhez Katie.- Ezt azért nem kellett volna.
-Nem te- feléjük tartottam a laptopot-, hanem ez.
-A szemét - színészkedett Jeremy.
-Ne! Most szívet fogunk ápolni- kapott a szívéhez Ben.-Ne!
-Hogy merészelte?- színészkedett Alexa is.
-Ne már, ez komoly- nyafogtam.
Katie kivette a kezemből a laptopot ki is kapcsolta:
-Megyünk főzni!Nincs vita!
-Én nem- makacsoltam meg magam, amire a barátaim egymásra néztek és felemeltek.- Tegyetek le!
-Nem!- kiáltották egyszerre.
-Ugye Chris nincs itthon?- kérdezte Alexa.
-Te fogd be- nézett rá szigorúan Ben.- Senki sem kíváncsi a szeretlek is meg nem is játékotokra. Fejezd be!
Nekiláttunk a főzésnek, amit addig húztunk, amíg Jeremyék kedve el nem ment a tanulástól. Nyertünk!