43.fejezet: Boldogság és szerelem

Sziasztok! jó szórakozást! És várjuk azokat a véleményeket! És lessetek be a Képkockákra!

Puszi: Amy és Liza♥

Eltelt a kéthetes turné és ma este hazaérnek, szóval szembe kell néznem a valósággal, még elkerülni sem tudom, mert Katie Köszöntsük a fiúkat otthon party-t tart péntek este, holott mindenkivel össze van veszve, de ahogy érzi. Kilenc körül már mindenki nálunk volt, vagyis a fiúk Niallel kívül, aki nem mert a szemembe nézni, vagy mi legalábbis a fiúk ezt mondták, mielőtt összevesztek azon, hogy mit mondott Niall. Már egyikünk sem volt szomjas, amikor a zene valami lassú dalra váltott, nem tudom, ki csinálta ezt a válogatást, de esküszöm beszélni fogok vele. Az alkohol hatásának hála majdnem összejöttek a dolgok Louissal, de aztán eszembe jutott, hogy kit szeretek és sírva futottam fel az emeletre. Senkit nem akartam beengedni, senkinek nem vettem a telefont.
-Hívni fogom Niallt- fenyegetett Zayn-, és bemegy  a pótkulccsal, tudja, hol van.
Egész éjjel fent voltam és a világ legszomorúbb zenéit hallgattam és a közös képeinket nézegettem, még reggelizni sem mentem ki, aztán Jeremyt sem akartam beengedni, a pótkulcsot meg elrejtettem, hogy hagyjanak élni és senkinek se jusson eszébe rám hívni senkit és bejönni a birodalmamba. Halk kopogásra lettem figyelmes, szóval nem valaki a házból, mert az dörömbölne, lemásztam az ágyról és az ajtó mellé ültem.
-Kicsim, én vagyok, kérlek, engedj be! Nagyon hiányzol- hallottam meg Niall hangját, amire kinyitottam az ajtó, ami halk kattanással kinyílt.
Annyira jó érzés tudni, hogy Niall itt van velem, annyira hiányzott már, de ettől még jobban sírni kezdtem. Leült mellém a földre és simogatni kezdte a hátam és magához szorított.
-Semmi baj. Kicsim, itt vagyok. Ne sírj kérlek, minden rendben. Sajnálom azokat, amiket a fejedhez vágtam. Én egész héten alig tudtam figyelni. Féltem, hogy szakitani fogunk.- suttogta.
-Én is. Annyira sajnálom.Hülye voltam. Csak, csak annyira rossz volt, hogy elmentél. Talán ezen is haragudtam meg.Már az okát sem tudom-szipogtam.
-Én tudom, hogy min vesztünk össze. És sajnálom. Minden az én hibám- suttogta.  
-Nem, mert én voltam- néztem fel rá.
-Ne vesszünk már ezen is össze- mosolygott rám.
-Soha többé, utálok veled veszekedni. Olyan rossz. Szeretlek- néztem a szemébe.
-Soha- ezzel megcsókolt, most esett le, hogy ez hiányzott az elmúlt két hétben.
Annyira jó volt újra közel érezni őt magamhoz, tudtam, hogy szeret és hogy itt marad velem addig, ameddig csak kell, vagyis örökre.Egyre hevesebben csókolóztunk.Tudtam, hogy itt az ideje, teljes mértékben biztos voltam benne, már nem voltak kétségeim ezzel kapcsolatban. Niall is úgy érezte, mert kezdtek lekerülni a a ruhadarabok, vagyis még csak próbálkozott. Elátkoztam magam, hogy miért pont most kellett szűk nyakú garbót felvennem, de a parti utáni kisírt szemekhez illett. Mikor nagy nehezen megszabadított a felsőmtől aprócska csókokat hintett a nyakamra.
-Minek rád ennyi ruha?-kérdezte, amikor meglátta, hogy még egy póló van rajtam.
-Tél van- vontam vállat, majd egy csókkal beléfojtottam a szót.
-Akarod?-suttogta a fülembe.
-Mindennél jobban. Hetek óta várok rád- motyogtam a nyakába.
-Nem korai?
-Nem, nem az. Ne aggodalmaskodj mindenen- súgtam a fülébe.
-De az én nyakamat veszik le, mert én vagyok a férfi és az idősebb.
-És kimondta, hogy elmondom nekik?
-Tudod, a bátyád utál- nyavalygott, tudta, hogy kell elrontani egy pillanatot.
-Niall múltkor mondta, hogy nem. De most kell ezt megbeszélnünk?
-Igazad van nem- majd egy ügyes mozdulattal lekapta rólam a fehér, rövid ujjú pólómat.
-Várj. Ránk nyitnak.
-Bezártam.
-Ez esetben- lehúztam róla a felsőt, ő pedig óvatosan lefektetett az ágyra.
-Niall.
-Mi van megint? Igen Sophie van nálam.
-Nem az érdekel.
-Akkor mi?
-Tudod, hogy ez lesz az első?
-Öhm, nem ez nekem most új- vakargatta a tarkóját.
-Ez most komoly? Pedig mennyiszer beszéltünk már róla.
-Egyszer szívem, egyszer- beszélt nyugodtan.
-És most te nem tudod.
-Veszekedni akarsz?- kérdezte Niall.
-Én aztán nem.
-Akkor meg?- megcsókolt és ezzel a csókkal minden félelmem elszállt. Tudtam, hogy jó helyen vagyok a karjai közt.Beletúrtam a hajába.Ő pedig egyre szorosabban ölelt magához. Egy kis idő múlva a maradék ruha is lekerült rólunk.