Egy hét Bristolban

Ez a fejezet egy újabb külön rész, tartozhatott volna a 9. fejezethez is, de ez már enélkül is elég hosszú. Ez a rész azért lesz, mert gondoljuk, hogy Chris már eléggé hiányzik mindenkinek. Ez egy Chris szemszögű rész lesz. A következő fejezetben már amúgy is újra feltűnik, de azért ezt a külön részt még megírjuk. Puszi: Amy és Liza. ♥ :))  

Chris szemszöge:
Nagyon jó lesz újra Bristolban, már nagyon hiányzott a város, a legjobb barátom, a környékünk, a legjobb barátom és a többi ismerősöm. Én szeretem Londont, de azért én akkor is Bristolban nőttem fel, jártam ki az iskolát. Ha nem lenne Sophie akkor most nem ülnék a vonaton és még jó pár órát kellene várnom, hogy egyáltalán elindulhassak. David szokás szerint kijön értem az állomásra, mivel most már elég jól kiismertem magam Londonban, ezért már  a kocsimmal mehetek vissza, végül is ez a kiruccanás arról szól, hogy hazavigyem a maradék cuccunkat. Leszálltam a vonatról, David már ott állt. Köszöntünk egymásnak és elindultunk David kocsija felé. Én elkezdtem  kérdezgetni, hogy történt-e valami fontos, amíg én nem voltam.
-Na és David történt valami az alatt a hét alatt, míg nem voltam otthon?
-Aha- mondta.- Lett egy barátnőm, aki már nincs.
-Micsoda?- kérdeztem vissza, az igaz, hogy David kapcsolatai mostanában egy hétnél tovább nem tartanak, de most még egy hét sem telt el.
-Azt mondtam, hogy miután elmentél lett egy barátnőm, akivel két nap után, nem ez túlzás, 1 nap után szakítottunk- magyarázta, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ennyi idő alatt kivégez egy kapcsolatot.- És Sophieval mi újság?
-Valami szőke idiótával kavargat, vagyis sétálgat, vagy mit tudom én- magyaráztam, David csak mosolygott. Akkor szokott így vigyorogni, ha valami olyat tud amit én nem.
-Sophie kezd olyan lenni mint én- mondta röhögve.
-Remélem nem lesz olyan mint te- mondtam.- Mert fogalmazzunk úgy, hogy a te életed nem valami fényes.
-Már ne is haragudj, de kinek volt egy hónap alatt 3 barátnője?- kérdezte a szokásos mosolygó arcával, aztán fejével felém bökött.- És kinek nem?
-Én még az igazira várok, csak nagyon lassan jön- mondtam komolyan.- De miért is szakítottatok?
-Nem szerette a gumimacikat- mondta komolyan, mintha ez normális ok lenne.
-Aha és most komolyan?- kérdeztem.
-Mikor lettél te ilyen komoly? Mikor elmentél még nem voltál ilyen.
-Szerintem az embernek húsz évesen már nem kell úgy viselkedni, mint egy kis gyereknek.
-Chris hagyjuk, ne magyarázz- mondta.
-Jó David, de azért gondolkozz el- mondtam.
-Chris esküszöm beragasztom a szádat!- mondta.- Térj vissza közénk, ez Bristol!!
-Én otthon teljesen be voltam dilizve, arra gondoltam, hogy kipróbálom milyen normálisnak lenni, mit hoz ki az emberekből- válaszoltam komoly arccal.
-A hiányom okozta- villantott rám egy száz wattos mosolyt.
-Sophie is ezt mondta- megvakartam az állam, mintha valamin nagyon gondolkoznék.
-Látod, egy hullámhosszon vagyunk- bökött meg.
Nem válaszoltam, csak megvontam a vállam.
-Hallod!- böködött tovább.
-Nem vagyok süket!- kiabáltam, de megint megbökött- a vezetésre figyelj hülye gyerek.
-Aú..ez most fájt! Ja még egy ilyen és mehetsz gyalog!- fenyegetett meg.
-Úristen haver!! Relax! Amúgy a régen látott haveroknak örülni szoktak, nem ordítozni velük- veregettem meg a vállát.
-Khm!Óvoda óta legjobb barát- magyarázta és elém nyomta a mutatóujját.
-Te állat! A kormányon tartsd a kezed, légyszíves! Én még haza akarok menni!- figyelmeztettem.
-Na, most akkor kinek kell az a RELAX?! Igazán hozzászokhattál volna a vezetési stílusomhoz- mondta.
Az út további része a szokásos hülyeségeink megvitatásaival telt. David azzal piszkált, hogy először hozzájuk kell mennem, mert Hanryék csak rám várnak. Kis győzködés után beadtam a derekam, nekem is hiányoztak már a szülei. Mikor beléptünk az ajtón Lynda már rohant felém.
-Esztek ti rendesen? Minden rendben van? Lily otthon van? Nem féltek egyedül? Sophie nem került rossz emberek közé?- bombázott értelmesnek hitt kérdéseivel.
-Drágám, hagyd szegény gyereket, most lépett be az ajtón- jött ki a nappaliból az idősebbik Anderson.
-Sziasztok!- intettem, Lynda aggódva nézett rám.- Nyugodj meg! Én vagyok az idősebb és mindent kézben tartok.
-Na pont ettől féltem- mondta Lynda.- Még jó, hogy David nincs ott.
-MÉG nincs ott- szólt közbe David.
-Kisfiam erről ne is álmodj- Lynda már csírájában elfojtotta.
-Chris! Minden rendben?- lépett közelebb Hanry és megölelt.
-Aha, Sophie egyenlőre még hallgat parancsaimra- válaszoltam.
-Ezt most komolyan mondod?- nézett döbbenten.
-Úristen, szegény lány!- kiáltott fel Lynda.- Nem akarsz ideköltözni?
-Nem, Sophienak jobb velem- nevettem fel.
 Végül azért Lynda is odajött és megölelt.
-Szia haver!- kiabált David és megölelt.
-Olyan régen láttalak, haver!- kiabáltam.
-Úristen, öt perce van itt, és még 6 nap!- kezdte Lynda és berohant a konyhába.
-Rákérdezzek?- néztem Hanryre.
-Ne!- suttogta.
-Ööö,anyu pont most találta meg a pizzamaradványaimat és Frankyt- vonta meg a vállát David.
-Ki az a Franky?- kérdeztem- miről maradtam le?
-Nem akarod tudni- figyelmeztetett Hanry.
-De engem érdekel!- akaratoskodtam.
-Egy tengerimalac. Szegény,örök békére lelt az ágyam alatt, de ne szólj az állatvédőknek, még elhurcolnak- félve nézett rám.
-Szerintem és most haza megyek- indultam az ajtó felé.
-ÁLLJ!!! Még nem ettél!- jött ki Lynda  a konyhából.
-De,de- elkezdett visszarángatni.
-Semmi de! Enned kell! Fejlődésben vagy!
-Ugye tisztában vagy vele, hogy már elmúltam húsz?- kérdeztem.
-Az engem nem érdekel!- a többiek elkezdtek röhögni.
Berángatott a konyhába és leültetett a székre David mellé. Háromszor, igen HÁROMSZOR rakott a levesből. Utána pedig két hatalmas húst rakott elém. Mikor ezt megettem hazamehettem. Nagyon sokat kellett győzködnöm az Anderson családot, hogy én jól el leszek, Lynda még mindig vigyázni akar rám, pedig ezek a feladatai majdnem egy teljes hete megszűntek,az elköltözésünkkel. Amíg nem figyelt gyorsan kirohantam a házból és amilyen gyorsan lehetett eltűntem a helyszínről. Bementem a régi házunkba. Levágódtam a a kanapéra ami sok emléket hozott elő: első csók, sörözések Daviddel, Sophie expasijai, az excsajaim, tovább inkább nem folytatnám. Pár perc múlva dörömbölés hallatszott az előszobából, majdnem leestem a kanapéról, de az utolsó pillanatban visszahúztam magam. Felálltam és elindultam az ajtó felé. Az egyetlen ember aki képes ilyet tenni az David. De amikor kinyitottam az ajtót nem ő volt, hanem egy másik Anderson, Lynda.
-Mit képzelsz hogy jöhettél el tőlünk? Most azonnal gyere vissza!
-Lynda, én most otthon szeretnék lenni, sok emléket hoz elő ez a ház. Meséljek?- magyaráztam.
-Ne! Nem kell. Én otthon leszek, ha meggondolod magad, gyere át- mondta és sarkon fordult.
Épp hogy becsuktam az ajtót valaki újra dörömbölt.
-Az Istenit! Ez nem a Bizánci kapu! - motyogtam.- Lynda,jó nekem itt is!
De a dörömbölés nem szűnt meg. Beadtam a derekam és kinyitottam. Meglepetten néztem magam elé.
-Hát ti? - kérdeztem a haverjaimtól.
-David mondta, hogy jössz, gondoltunk benézünk- válaszolta Rich, és berohant.
Olyan, mint David esküszöm. Jake mögül Alice bukkant elő. Rögtön rohant és megölelt. Alice az egyetlen lánybarátunk. Nem is tudom miért van ez.
-De most komolyan David mondta, hogy hazajövök vagy nyomoztok utánam? Meglepetésnek szántam magam.
-Te hülye. Hát a gumimacik voltak- vágta rá Jake.
Hát szerintem ezért Alice az egyetlen lánybarátunk.
-Húgodat hol hagytad?- kérdezte Rich.
-Mit akarsz Sophieval?- kérdeztem gyanakvóan, szinte éreztem mi  lesz a válasz.
-Hát sokadszorra elmondani neki, hogy miért lenne jó, ha mi együtt járnánk- magyarázta.
-Rich, hányszor kell elmondanom, hogy Sophie a húgom?- kérdeztem.
-Ezt már eddig is tudtam- mormolta az orra alatt.
-Amúgy az ölelés kimaradt haver! Hát így kell üdvözölni a rég nem látott barátaidat?- kérdezte Jake és odarohant hozzám.
-Chris, te miért nem poénkodsz minden percben és röhögsz a semmin?- kérdezte Alice.
-Megkomolyodtam- vágtam rá, ezek meg hárman úgy elkezdtek nevetni, hogy kezdtem aggódni értük, még a végén megfulladnak a Morgan család előszobájában.Hirtelen kivágódott az ajtó és David rohant be az előszobába.
-Ugye tudod hogy megsértetted anyukámat és most jöhetsz hozzánk vacsorára?!- kérdezte David, majd mikor körülnézett inkább befogta a száját.
-Neked is szia David- vigyorgott rá Rich.
-Jó van most szóljá le- mondta. -Hát itt vagy kicsi Alice?- nézett vigyorogva Alice-re David.
-Képzeld itt- vigyorgott vissza.
-Mivel tudtad felidegesíteni Mrs Andersont?- kérdezte Jake és rám nézett.
-Hazajöttem- jelentettem ki.
-Ó, szóval te nem ettél eleget- nevetett Rich.
-Hé ti most az anyukámról beszéltek- bokszolt vállba David.
-Mikor mész haza Chris?- kérdezte Jake.
-Te azt askarod, hogy hazamenjek?- álltam elé.
-Dehogy- válaszolt Jake.
-Akkor, mit csináljunk?- állt közénk Rich.
-Nem is tudom- túrt a hajába Alice.
-Sétáljunk!- kiabálta David.
-David az Isten áldjon meg! Most miért ordítozol?! Megsüketülök te eszement- kiabáltam rá, mert ennek az állatnak mellettem kell ordítozni.
-Egyél meg- lépett el jó a lehető legmesszebb tőlem.
-Oké, menjünk- csapta össze a tenyereit Rich.
Kimentünk a szabadba és útnak indultunk.
-Eltalálsz még a kedvenc cukrászdádig? A gyorskajáldádba?- kérdezősködött Jake.
-Nem telt még el egy hét. Titeket is megismertelek- magyaráztam.
-Próbáltál volna engem elfelejteni- mondta Jake.
-Jaj, Jaky ne puffogj- mondta Alice és belebokszolt Jake vállába.
-Én nem puffogok csak úgy mondtam- válaszolta Jake.
A délután további részében a srácokkal voltunk a városban. Vacsorára pedig Andersonékhoz voltam hivatalos. Lynda szerint túl keveset eszek. Lynda rosszul lát, csak izmosabb lettem, de nem vékonyabb.
És még azt is hozzátette, hogyha ő nem lenne én éhen halnék, mert nem tudok főzni. Nem akartam vele veszekedni csak ráhagytam az egészet, mosolyogtam és bólogattam. Vacsora után David átjött hozzám és megnéztünk pár filmet és a kanapén aludt el, persze ez mindig is így szokott lenni, már meg sem lepődök rajta. Csak most, hogy Lynda kitalálta, hogy nem eszem rendesen tuti, hogy reggel kajával fog ácsorogni az ajtóban és napokig ezt fogom hallgatni, legalábbis míg meg nem unja.

Ahogy éreztem reggel dörömbölésre keltem, de nem csak én, mert amikor leértem David idegesen nyitotta ki az ajtót és közben morgott.
-Mégis ki az az őrült, aki hajnalok hajnalán dörömböl az ajtón. Mégis ki az a ...- David kitárta az ajtót és hirtelen elhallgatott.-Szia anya!
-Szia kisfiam!Mit szerettél volna mondani? Reggeliztetek már?- kérdezte Lynda.
-Anya most keltünk fel- magyarázta a haverom.- Még hozzá rád, és most ha nem haragszol- próbálta becsukni az ajtót, de Lynda nem hagyta.
-Lynda, komolyan hazamehetsz, majd átmegyünk reggelizni- szóltam a lépcsőről, ahol eddig megbújtam.
-Chris, te maradj csendben!- szólt rám Lynda.
-Oké, vedd úgy,hogy itt sem vagyok. Pedig ez az én házam- mondtam és két lépést visszaléptem.
-A reggeli az asztalon vár titeket, én megyek dolgozni. Aztán ebédeljetek rendesen- mondta Lynda és sarkon fordult.
David becsukta az ajtót és egy hatalmasat sóhajtott, én pedig lementem a lépcsőn.
-Én szeretem anyát, de ezzel az őrületbe kerget- mondta David.- De ne feledd anyunak mindig igaza van.
-És most akkor mit csinálunk?- kérdeztem.
-Átmegyünk reggelizni, mivel szerintem apát ránk állította, mindjárt jön és zörög az ajtón figyeld meg.
-Hanry nem olyan- ráztam a fejem.
-Hát akkor ezt figyeld-elkezdett tíztől visszaszámolni-10..9..8...7..6...5...4..3..2..1. 
Amikor az egyhez ért dörömböltek az ajtón.
-Na mit mondtam?- kérdezte vigyorogva.
Kinyitottam az ajtót és Hanry állt az ajtóban.
-Gyertek már!- sürgetett minket Hanry.
-Apa, ne kezd már te is- mondta David.
-Tudod, hogy milyen anyád- válaszolt Hanry és Davidre nézett.
-Hanry, felöltözünk és átmegyünk- válaszoltam.
-Meg kell benneteket várnom- nézett rám vigyorogva, mi döbbenten ránéztünk- parancsot teljesítek!
-Oké, akkor helyezd magad kényelembe- mutattam a kanapéra.
-Siessetek!- mondta Hanry- David, hoztam ruhákat.
Elkészülődtünk és átmentünk Hanryvel az oldalunkon reggelizni. Lynda már éppen indult.
-Miért késtetek?- kérdezte Lynda szemrehányóan.
-A gumimacik- mondtam vigyorogva.
-Chris, ez nem volt vicces- nézett rám komolyan Lynda, David majd meghalt a nevetéstől.
-Na jó, reggeliznénk drágám- szakította félbe a kis ,,beszélgetésünket'' HAnry.
Leültünk az asztalhoz, ahol friss narancslé és pirítós fogadott minket
-Srácok van valami tervetek mára?- kérdezte Hanry,mi ráztuk a fejünket. -Mi lenne, ha elmennénk horgászni?
-És vihessük a gumimacikat?- kérdeztem vigyorogva.
-Persze.
-Várjunk csak- szóltam közbe- nekem rendbe kell raknom az udvart.
-Majd holnap- mondta Hanry- segítünk, ja és te is segíthetnél nekünk.
-Király-sóhajtottam.
-Chris nem halsz bele- nevetett David.
-Ugye tisztában vagy vele, hogy te is segítesz?-kérdeztem a röhögő Davidet.
-NEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!-ordítozta.
-DEEEEEEEEE-kiabáltam vissza.
-Ez nem az óvoda!! HÉÉÉÉ!- kiabált ránk Hanry.
-De!- akadékoskodtunk kórusban.
-Jézusom!-kiáltott fel Hanry- Chris utazz haza!
-Mi?? Hanry! TE nem szeretsz!!- ugortam fel az asztaltól, David majd megfulladt a nevetéstől.
-Ülj vissza!!- szólt rám.
Reggeli után elmentünk készülődni, mert Hanry indulni akart horgászni. Daviddel egymásra néztünk vigyorogva, na igen fürdőnadrág. Átballagtam haza és gyorsan elkészültem. Bekopogtam és Hanry kiabált, hogy menjek be, épp valami kaját készített. Levágódtam a szokásos helyemre és elkezdtem keresni a szememmel Davidet.
-Aaaaaaaapppppaaaaa!!!- hallottam David ordibálását- Mit vegyek fel?!
-Ruhát,kisfiam! RUHÁT!- kiabálta vissza az egyértelmű választ.
-Azt tudom!! De milyet?- jött ki David egy alsónadrágban.

-Hát.. felsőt és nadrágot- válaszolta.
-De apa, mi van akkor, ha jönnek a gumimacik?- kérdezte vigyorogva ez a hülye.
-David! Ajánlom, hogy ne jöjjenek-szólt rá idegesen a fiára.
Erre számítani lehetett, aki nem ismeri Davidet az az első szava után megtudná ölni. De mi akik ismerjük csak kicsit később leszünk dühösek. Davidnek könnyen megy kihozni az embereket a sodrukból.
-Azok a szánalmas kitalációid a sírba visznek- emelte fel a hangját Hanry.
-Ez nem kitaláció!A gumimacik léteznek- mondta sírást imitálva David.
- Menj öltözni! MOST!- utasította Hanry.
David pár perc múlva feltűnt az előszobában felöltözve. Végre útnak indulhattunk.
-Vezethetek?- kérdezte David.
-NEM- kapta meg az egyenes választ.
-DE- kezdett tiltakozásba.
-Hagyd abba!!!
Egy óra út után odaértünk a tóhoz, ahova már kiskorunkban is rendszeresen elvitt minket. Egyszer itt sátoroztunk, és elvesztünk az erdőben. Anyu és Lynda már halálra aggódták magukat, pedig mi csak szedret mentünk szedni.
-De rég voltam már itt- szólaltam meg.
-Mennyi ideje is? -nézett rám Hanry.
-Talán három hete- vontam vállat.
-Persze. Az már nagyon régen volt- nevetett.
Hanry kiszedte a horgász cuccait a kocsiból, mi addig Daviddel fürdőgatyára vetkőztünk. David beleugrott, én pedig utána ugrottam. Mikor feljöttünk Hanry csak a fejét csóválta.
-Húsz évesek, HÚSZ ÉVESEK- kiabálta az ég felé.
Kimásztunk a vízből és segítettünk Hanrynek, leakartam ülni Hanry mellé a stégre, de valaki meglökött és beestem a tóba.
-David!!- kiabáltam, ő meg csak röhögött.
Kimásztam a vízből és belelöktem. Hanry csak a szemét forgatta.
-Miért nem tudtok húsz évesként viselkedni? Nehezetekre esne?
Gyorsan eltelt ez a nap is. Egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy megint magam mögött hagyjam a várost.  Remélem, hogy Sophie nem követett el semmi rosszat. Utálom, hogy most nem vagyok vele, sokkal jobb lett volna, ha velem jön. Ki tudja milyen elmebetegekkel rohangál a városban.Talán jobb, hogy nem hívom fel, a lelkivilágomnak jobb lesz, ha csak szombaton tudom meg, mit követett el. Volt már rá példa, hogy valamit elművelt és én voltam a hibás. Csak egy hétvége volt. Az istenit. Nem hiszem, hogy bármit is tönkretett volna, most, nem is ismer senkit a városban kivel rohangálna. A fenébe! A szöszi, kitekerem a nyakát, hogyha a húgom közelébe megy mikor én nem vagyok otthon.
-Chris nem akarsz nekem segíteni?- elmélkedésemből Hanry hangja szakított ki- ugyanis David nem épp jó munkaerő.
Segítettem bepakolni a kocsiba és elindulhattunk haza, már nyolc óra elmúlt mikor hazaértünk. Rögtön a házunk vettem az irányt elköszöntem Andersonéktól. Levágódtam a kanapéra és felhívtam anyát, nagyon hamar felvette.
-Szia anya- szóltam bele.
-Szia Chris! Üdvözlöm Lyndáékat- hallottam anyu hangját.
-Átadom. Hogy vagy? Mikor érkezel haza? Sophieval minden rendben van? Mellesleg Lynda nem hagy békén, állandóan etet.
-Sophie rendben van, beszéltem vele. Szerda körül érkezem. Lynda ilyen, ezt már megszokhattad volna. Na és mi újság? Hogy telt a napod?- beszélt.
-Hanryvel horgászni voltunk.
-Bevásároltál már, hogy legyen mit enned?- kérdezte.
-Arra igazából nincs szükség, Lynda mindig- ahogy ezt elkezdtem mondani, kopogást hallottam- anya kopogtak.
-Biztosan Lynda- nevetett.
Odacsoszogtam az ajtóhoz és David állt vigyorogva az ajtóban kezében ételhordó dobozok és egy csomó DVD.
-David az- mondtam anyának aki csak elnevette magát.
-Lynda nem hagyja, hogy éhezz.
-Haver nem akarsz esetleg behívni?- kérdezte David.
-NEM?- nevettem rá.
-Chris nekem most amúgy is mennem kell, jó szórakozást. Gondolom, hogy David ott fog aludni szokás szerint- mondta anya.
-Szia- köszöntem vissza.
David bejött és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. Én megettem a spagettimet.
-Holnap délelőtt ne menjek el veled vásárolni?- kérdezte David.
-Bristolban még kiismerem magam, de gyere velem- válaszoltam.
Elkezdtünk filmet nézni, David szokás szerint a kanapén aludt el. Reggel korán keltem magamtól. Kimentem a nappaliba és láttam, hogy David is fent van, ugyanis bámulta a TV-t.
-Nem megyünk el most boltba?- kérdeztem.
-Jó reggelt! De- válaszolt- de kellene ruha.
-Hagytál itt múltkor valamit- magyaráztam és elindultam a szobám felé.
Megtaláltam a felsőjét és még pár cuccát, mindig akkor felejtette itt mikor hozott magával ruhákat és a végén már nem vitte magával haza.
-David,tessék- adtam a kezébe.
-A kedvenc felsőm. Már mindenhol kerestem.
Visszacsoszogtam a szobámba, kerestem ruhát és elmentem zuhanyozni. 15 perc múlva elindultunk a kocsimmal a bevásárlóközpont felé. Vettünk konzerveket, fagyasztott pizzát, halrudacskákat, meg minden egyebet, amit csak megsütni kell és még pár könnyen elkészíthető kaja alapanyagát.
Otthon elpakoltunk a konyhába és átmentünk Hanryhez. Beletörődtünk, hogy muszáj kertet takarítanunk.
Hanry már várt ránk, előkészítette a gereblyéket, meg a többi szúrós cuccot. Ja persze és a medencetakarításhoz szükséges vegyszereket és rongyokat. Szuper, hogy most a a medencénkben fogok mászni. Nekiláttunk a ,,munkának", amit Hanry nem annak nevezett, inkább csak szenvedésnek vagy merényletnek a világ ellen. Mikor az Anderson kertben már lenyírtuk a sövényt és kitakarítottunk, elindultunk a miénk felé. Kitakarítottuk a medencét, lenyírtuk a füvet és elvégeztük a többi unalmas dolgot. Mikor este hatkor végre befejeztük a munkát, Davidnek volt még ereje azzal piszkálni, hogy menjünk ki a srácokkal. Honnan van ennek ennyi energiája?! Esküszöm, mint a Duracel nyuszi, mondjuk ő nem hajtotta túl magát, ha a dirigálás és a munkám kritizálása nem számít munkának. Hanrynek igazából nem mert szólni, így én lettem az első számú célpont. Andersonékkal még a munka is szórakoztató.

(szerk. megj.-Liza Jóbarátok fan)

A kedvenc kávézónkban találkoztunk a srácokkal. Alice és Jake szokás szerint össze voltak veszve, de ezen mi már meg sem lepődünk. Most éppen Alice frissen festett vörös haja volt a veszekedés oka. Jake szerint úgy nézett ki mint egy vérfarkas az Alkonyatból, kicsit elcseszve. Alice szerint Jake pedig úgy nézett ki, mint egy csöves. Persze ők szeretik egymást, de már nem tudom mikor voltak tíz percnél tovább jóban. Úgy veszekednek, mint a friss házasok, pedig még sosem voltak egy pár. De én tudom, hogy úgy is egyszer összejönnek, mivel én tudom, hogy Jake a vörös hajú lányokra bukik, csak még nem ő még ezzel nincs tisztában. Aztán pár perccel később megtörtént a kibékülés, amikor David rossz kávét hozott és ő lett a veszekedés tárgya és szokás szerint kicsi Alice volt az okozója. Milyen kibékülés? Mindenki összeveszett mindenkivel!!!
-Te agyalágyult! Én ilyet nem iszok- förmedt rá Alice, mikor David letette a kávét.
-Hé, múltkor ilyet ittál- védekezett az áldozat.
-Te hülye az Jake volt- veszekedett tovább.
-Én cserélek veled- kiabált Jake.
-Te csak fogd be nincs hozzá közöd- kiabált Alice.
-Húsz év körüliek vagyunk, talán nem kellene egy kávén veszekednünk, az már tizenéves korunkban lement- jegyeztem meg, de valahogy Alice szeme szikrákat szórt és elkezdett rám is ordítozni, amilyen kicsi, olyan hangos.
-ÚRISTEN!! HOL A BARÁTUNK? NEM VOLTÁL TE ILYEN KOMOLY!!! BETEG VAGY?! LONDONBAN A FEJEDRE ESTÉL?!
-Hé!! Megsüketülök, ülj el mellőlem, ha nem tudsz kussolni- szólt rá Rich.
Elindult felénk a pincérnő, ismerjük öt, de ő sose szeretett minket.
-Srácok én nem akarlak benneteket megzavarni, de ezt kint beszéljétek meg. Majd ha már nem ordítoztok  esetleg visszajöhettek. Na kifelé!!- utasított minket Jane.
-Az istenit, de utálom ezt a nőt- morogta Rich.
-Hallottam-kiabált Jane- ja és kölcsönös.
-Szuper, ezt jó tudni, nem esne jól, ha szeretnél- kiabálta vissza Rich.
-Most miattatok kidobott minket az a hisztérika. Az az elmebeteg nőszemély- kiabált ránk Alice.
-Már megbocsáss, de ki veszekedett?- kapcsolódott be a veszekedésbe Rich.
-Kussolj Rich- oltotta le. -Jó én hazamegyek- mondta és sarkon fordult.
-Nem mész te sehova!- tartottam vissza.
-De- kiabált rám.
-Most jöttem haza!Így üdvözlik az emberek az ezer éve látott barátaikat?- morogtam.
-Jó elég! Most már mindenki mindenkivel veszekedik- szólalt meg Jake.
-Kuss, te kezdted- mutatott rá David.
-Aljas rágalom- nyafogott.
-Tudjátok mit! Én megyek haza- mondtam és sarkon fordultam.
-Hé! Hé! Ugye tudjátok, hogy ennek az elmebeteg pincérnőnek az volt a célja, hogy összevesszünk. Biztos direkt rossz kávét adott Davidnek- magyarázta Rich.
-Aha, persze, biztos- morogtam.
-Tudod, hogy utál minket. Folyton ezt csinálja, és reménykedik, hogy egy szép napon halálosan összeveszünk és egy darabig nem járunk majd be- magyarázta.- De azt lesheti és most menjünk vissza és tegyük tönkre.
-Ezt hagyjuk holnapra- ördögien a srácokra vigyorogtam.
Megbeszéltük, hogy holnap délelőtt tízre idejövünk és direkt piszkálni fogjuk. Én majd eljátszom a szokásos ,,én nem ilyen kávét kértem, Jane" monológomat. Talán ezért nem szeret minket. De nem baj, ez egy kölcsönös érzés.

Másnap reggel jó korán felkeltem, csináltam reggelit, lezuhanyoztam, kerestem ruhát és elindultam Davidért. Pont abban a pillanatban lépett ki az ajtón mikor én odaértem.
-Felkészültél haver?- kérdezte.
-Még szép- vigyorogtam rá.
A kávézónál a srácok már vártak minket, bementünk, levágódtunk a szokásos helyünkre, és vártuk Jane-t.
 rögtön jött is.
-Örömmel látom, hogy kibékültetek- fintorgott.
-Látjátok én megmondtam- szólalt meg Rich.
-Mit hozzak? Gyorsan nem akarok itt ácsorogni- morogta a hülye pincérnő.

(a pincérnő: Jane)

-Jaj, de sietős itt valakinek- szólalt meg Alice.
-Mond már, Vöröske- vetette oda neki.
-Hé így nem beszélünk a barátomról- szólt oda Jake.
-Hozz nekünk: 3 kólát, Alice capuccinóját, Jake kávéját- mondtam.
-Pár perc és hozom- morogta.
-Aztán ne tegyél bele mérget- kiabálta utána David.
Úgy ahogy mondta hozta is. Rámosolyogtam a srácokra.
-Első felvonás- felálltam és elindultam a pult felé, a kólámmal.
-Jane! Én kávét kértem- kiabáltam- és ez mi? Ez nem úgy néz ki!
-HÉ! Te kólát kértél.
-Panaszt teszek főnöködnél. Nem is inkább panaszlevelet írok az elnöknek- kiabáltam.
-Jó kicserélem- motyogta.
-Ezért borravalót nem adok, nem mintha ezelőtt adtam volna. Ja és nem fizetek.
-Na azt próbáld meg- szűrte a fogai között.
Visszaültem a helyemre, a srácok még mindig majd megfulladtak, mert az egészet végig hallgatták. Most pedig Jake, következett. Jane hozta kávémat, Jake pont akkor ivott és az egész tartalmát ráborította a mi drága pincérnőnkre.
-Upsz, ez véletlen volt- nevetett rá.
-Na most már távozzatok!!- kiabálta és az ajtó felé mutatott.
Rich felugrott és elkezdett futni az iroda felé.
-Szólok a főnöknek- kiabálta vissza.
-Ne merészeld- mondta Jane.
-Akkor te meg ne dobj ki drágaságom- állt fel Alice.
-Kimegyünk mit magunktól is- indult el David.
-Fizetni ki fog?- kérdezte.
-Te azt hiszed, hogy ezek után fizetünk? Még mit nem- szóltam oda.
Hirtelen a másik pincér jött be, aki a haverunk volt, Andrew. Komolyan, sőt kicsit szórós tekintettel tartott felénk.
-Ti megint mit műveltetek? Jane menj a pulthoz! Én elintézem őket- utasította, mikor hallótávolságon kívülre került, újra megszólalt, de akkor már nevetve- Szép volt, Szép volt. Büszke vagyok rátok! Végignéztem. 

(akit kedvelünk: Andrew)

-Srácok, ezt már én is régen terveztem, de az állásomat még féltem. De miért kapta?

-Tegnap kidobott minket- szólalt meg Alice.

-Ez volt a szívatás- tettem hozzá.

-Velünk csak úgy nem cseszik ki senki, főleg nem Jane- folytatta David.

-Hogy tudsz te ezzel a nővel dolgozni?- kérdezte Rich.

-Nem beszélünk sokat- válaszolt Andrew.

A nap gyorsan eltelt, Alice furcsa módon még a kávézóban maradt nélkülünk. Érdekes, felettébb érdekes. Ha nem ismerném Alicet, azt hinném, hogy tetszik neki Andrew, de Alice nem olyan.

Szerda:

Délben kopogásra ébredtem, pontosabban dörömbölésre. De Lynda nem lehet az, mert letett a gondozásomról, aminek mindeni örült, de én voltam tőle a legboldogabb.

Kinyitottam az ajtót és Alice futott be rajta.

-El kell mondanom neked valamit. És azért neked mert Rich a hajával van elfoglalva. Jake, nem akarom, hogy megint valamit a fejemhez vágjon, vagy hisztirohamot kapjon. David meg, ő csak David. Sophie meg nincs itt. Szóval csak te maradtál- mondta egy szuszra.

-Oké, ülj le- utasítottam.

-Miért vagy alsónadrágban?- kérdezte Alice.

-Most keltem fel- néztem rá mosolyogva.

-Oké... Erre én is gondoltam. Képzeld Chris!!!! Hú ez olyan nehéz nekem. Neked soha nem szoktam semmit elmondani a szerelmi életemről, de az idők változnak. 

-Mond már- utasítottam.

-Andrew!!!- kiabálta.

-Hé Alice! Nem vagyok csaj, én ezt nem értem- ráztam a fejem.

-Te hülye! Vele jöttem össze- kiabált rám.

Most ásta el az összes reményemet, arra, hogy ő és Jake valaha összejönnek. Ez szomorú, pedig olyan szép pár lennének. Annyit veszekednek, mint a friss házasok. Mi lesz itt még ha Jake megtudja, hogy Andrew és Alice. Huhú.. szép jövő.. Azt hiszem hamarosan megszervezhetem a másik legjobb barátom temetését.

Pedig én esküvőt akartam szervezni a tóparton, de majd megszervezem a temetést a tóparton. Vagy majd a tópartot viszem a temetőbe. Esetleg Sophie esküvőjét. Na várjunk csak, az övét soha. Ha főleg a Szöszivel jön össze. És tuti, hogy vele fog, mert az a Szöszi úgy néz rá. És Sophie is elég furcsán kacsintgat felé.

Csütörtök: 

Kora reggel keltem és rögtön rohantam Davidhez, elújságolni a híreket. Ugyanis szerdán pakoltam és Alice áradozásait hallgattam, arról az emberről aki eddig még a haverom volt. Hangsúlyozom EDDIG.

Dörömböltem az ajtón. David egy alsónadrágban kómás fejjel nyitotta ki, öt perc múlva.

-Te meg mit művelsz itt?- ásított.

-El kell mondanom valamit- kiabáltam és berohantam a házba.

-Anyáék dolgoznak, szóval ordítozz csak kedvedre- morogta- amúgy rosszabb vagy mint Alice vagy Sophie.

-Pontosan Alice, róla van szó és ja Sophie!!- csaptam a fejemre.

-Helyezd magad kényelembe- ásítozott,  majdnem álomba zuhant a kanapén, miközben én próbáltam beszélni, ezért inkább rögtön a közepén kezdtem, hogy felébredjen.

-Alice és Andrew összejöttek- mondtam.

-MI???????!!!!!!- ébredt fel.

-Jól hallottad- bólogattam.

-De, az nem lehet, hisz Jake, mi lesz vele?- kérdezte.

-Szóval már te is az esküvőt tervezted?- néztem rá.

-Igen egy gyönyörű tópartit- magyarázta.

-Én is! Látod a telepátia működik- megölelgettük egymást- Ja igen! És Sophie!

-Mi van vele?

-Háát...hol is kezdjem?- vakartam meg az államat- csókolózott valamilyen szöszivel.

-Nem Rich volt az?

-Hidd el, annak jobban örülnék. Valami N..Niall..vagy Kevin..esetleg Nevin, vagy Kyle? Fogalmam sincs- vontam meg a vállam.

-És ezt még csak most mondod? Egyszerre négy emberrel is?

-Te hülye! Egy emberről van szó! Csak nem tudom a nevét!- förmedtem rá.

-Ja az már más! De azért ez az Andrew ledöbbentett. Tegnap, TEGNAP még a haverom volt.

-Holnap segítesz összeszedni a maradék cuccomat?- tereltem a témát.

-Persze, közbe kibeszélhetjük a húgodat- bólintott.

-Hé!- álltam fel.

-Amúgy Andrew és Alice nem is illenek össze- morogtam, miközben David elindult a szobája felé.

Másnap David korán megérkezett és elkezdtünk pakolni, a hűtőben maradt kaját, hazavitte őt, hisz az náluk úgy is elmegy és mivel ma Lynda otthon van ezért reggelit is hozott, tízórait is, meg ebédet, meg uzsonnát is tuti fog hozni, sőt vacsorára még át is rángat magukhoz. Már pont elkezdtük Sophie ruháit, amikor David kiment telefonálni az én húgommal.. Az ENYÉMMEL, nem az övé, az ENYÉM.

Korán elmentem aludni, mert megakartam lepni Sophiet azzal hogy kora reggel már otthon leszek, remélem hiányzom neki. 

Másnap reggel könnyes búcsút vettem Jaketől, Alicetől, Davidtől, Lyndától, Richtől, Hanrytől és odadobtam egy sziát Janenak. Ja és elköszöntem elköszöntem And...Andruu. Andrewtól is. MI? ÉN köszöntem neki ezek után?! Nem is tudom mit ütött belém. Talán ez a bristoli friss levegő van rám rossz hatással. Ja és Rich fogadta a legjobban az Andrice-t. Jake és Alice azóta szóba sem állnak egymással, ugyanis Jake megmondta, hogy nem illenek össze. De azért esküvő még lehet. 

Pár óra alatt elvezettem Londonig az én jó öreg autómmal, azért ne túlozzunk. Pár éves járművemmel. Mikor beléptem a házba nem várt meglepetések fogadtak.....