Ennyire még soha senkiben nem csalódtam.Nem tudtam tovább ott maradni velük a tóparton,nem bírom elviselni Davidet.Pedig három éves korom óta,olyan mintha a tesóm lenne,úgy látszik,hogy az egész kapcsolatunk egy nagy hazugság volt.Pedig azt hittem,hogy mindig ott leszünk egymásnak.Úgy látszik tévedtem.Mi voltunk az a páros,akik minden hülyeséget,problémát és tragédiát együtt vészeltünk át.De ennek most vége.Nem tudom, hogy miért nem örül a boldogságomnak,pedig kellene.De Ő nem.De miért nem?!
Ha körbe nézek az autóban mindenhol a cuccai vannak,amitől még idegesebb vagyok.Az életem minden területén ott volt,velem.Hiába akartam egy pillanatra is kiűzni a gondolataimból,nem tudtam.Haza nem akartam menni,mert ott is csak mindenhol Davidet látnám.És voltaképpen Bristolban nincs olyan hely ahol ne keresne szóval,nincs hova mennem.Mivel még a tónál vannak,befutottam a kávézóba gyorsan.A kávézó egyik sarkában egy lányt pillantottam meg,aki nagyon keresett valamit a partnere szájában.Valahonnan ismerős volt a lány.Kikértem a kávémat és rendeltem egy melegszendvicset.A lány felém fordult.Megismertem Chloe volt.Kifizettem Andrewnak a rendelésem és elrohantam onnan.Nem hiszem el.Davidnek végig igaza volt és én mit csináltam neki estem a legjobb barátomnak,most már nem tudom hogy állunk,de ezt elrontottam.Nem mehetek és mondhatom neki azt,hogy végig igaza volt.Az autót ott hagytam a kávézónál,elkezdtem sétálgatni.Megnéztem a kedvenc helyeimet Bristolban,amiből sok volt.Ezzel elment majdnem az egész délutánom.Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Chloe neve villogottt a kijelzőn.Felvettem és úgy tettem mintha mi sem történt volna.
-Szia-köszöntöttem.
-Szia Drágám.Itt vagyok a kávézóban.Nem akarsz találkozni?-kérdezte a mézes-mázas hangján.
-Ott leszek 10 perc múlva-mondtam.
Abban a pillanatban ahogy letettük elindultam oda.Kint várt rám csókkal akart üdvözölni de eltoltam.
-Most meg mi a baj?-kérdezte.
-Nem akarsz valamit megmagyarázni?-kérdeztem.
-NEm,nem történt semmi érdekes-rázta a fejét.
-Én arra a 1.80 magas szőke csávóra nem azt mondanám-közöltem vele ridegen.
-Miről beszélsz drágám?-kérdezte.
-Tudod te azt nagyon jól-közöltem vele.
-Hát izé ő csak a testvérem-magyarázkodott.
-Érdekes én nem szoktam Sophiet csókolgatni.
-Jó,ha annyira szeretnéd tudni ő az exem-válaszolta.
-Úgy látom már nem csak az exed-nevettem gúnyosan.
-Hát már de,és még mindig az.Az csak ilyen búcsú találkozó volt-magyarázkodott.
-Igen a miénk is már csak egy búcsútalálkozó-mondtam,ezzel megfordultam és ott hagytam őt.
-Nem is kellettél nekem-kiabálta utánam.
Erősnek mutattam magam,de lelkem mélyén összetörtem.A közeli szórakozóhelyre mentem,mivel haza nem mehettem.Leültem a pulthoz és rendeltem.Teljesen magamba roskadva ültem és kortyolgattam az italomat.Szánalmas vagyok,méghozzá azért mert nem hallgattam Davidre és összevesztem vele egy hülyeség miatt.Pedig ő előre megmondta,de én mit csináltam?!
-Chris te vagy az?-nem fordultam meg azt hittem,hogy csak képzelődöm.
Motoszkálás jött mellőlem és valaki leült.
-Veled meg mi történt?-fordultam a hang irányába,mert már gondoltam,hogy nem csak képzelődöm.
-Semmi,semmi érdekes-vontam meg a vállam.-Mit keresel itt Harry?
-Én csak..én csak.Benéztem ide-válaszolt.-De most őszintén mi történt veled?
-Azon kívül,hogy összevesztem a legjobb barátommal és szakítottam a barátnőmmel?-néztem rá és próbáltam egy művigyort magamra erőltetni.
-Neked remek napod volt,haver-veregetett vállba.-De mi?Szakítottatok?
- Röviden, jobban bírta az exét mint engem-vontam vállat.
-És most mit csinálsz?-kérdezte.
-Leiszom magam a sárga földig.
-Akkor csináljuk együtt,erre kért két kólát.
-Én nem így terveztem-mondtam.
-Beszélgessünk-vetette fel ötletét.
-Nincs kedvem.
-De Harold bácsi csak arra vár hogy kiöntsd neki a szíved.
-Harold bácsi álljon fel és menjen el-mutattam az ajtó felé.
-Itt maradok.
-Akkor én megyek-ahogy leugrottam a székről majdnem elestem.
-Szerintem hazaviszlek-reagálta le Harry.
-Szerintem meg békén hagysz-szóltam rá.
-Nem,eszembe se jutott-vont vállat.
-Akkor igyunk-mondtam.-És felemeltem a kólát.
-Azt hittem piálni akarsz,de ezek szerint rájöttél,hogy mindenre van megoldás.
-Persze Harry.Az öngyilkosság is egy megoldás.
-Te hülye vagy-csapott az asztalra.-De meg lehet oldani a gondjaidat.
-És mégis hogy? Nem gondolod,hogy David megbocsájt?!-mondtam.
-Nem-reagálta le.
-Látod,akkor nincs megoldás.
-De Chris,úgy is kibékültök-mondta.
-Harry,soha nem fajult még odáig veszekedésünk,hogy majdnem megütöttem.Szóval nem.Én nem tudnák ilyen helyzetben megbocsájtani.Egy lány miatt fordultam ellene.
-Chris-kezdte.
-Ne Chrisezz itt nekem!Nálunk szent szabály, hogy egy csaj miatt nem veszekedünk-förmedtem rá.
-Louis és köztem is,de volt egy barátnőm,akivel nem értett egyet és szóba sem állt velem-mondta Harry.
-Taylor Swift?- kérdeztem mosolyogva.
-Igen-forgatta a szemét.
-Mellesleg miatta még én is lenézlek.
Megvonta a vállát majd megitta a maradék kólàt.
-Nem vagyok rá büszke-nevetett.
-De Louisnak mi volt vele a baja?-érdeklődtem.
-Nem csak neki,az egész bandának.
-Szabad firtatnom?-érdeklődtem.
-Nem titok-válaszolta.
-Akkor mesélj.
- Ez már régi sztori.Találkoztunk,összejöttünk és szakítottunk-sorolta.
-Pár hónapja még minden erről szólt-nevettem.
-Az akkor volt.Most minden a húgodról fog szólni.
-Ne is mondd.Nekem Niallel soha sem volt bajom,hanem a hírneve,nem tudom,hogy Sophie hogyan fogja kezelni-kezdtem bele.
-Erős lány.Nem lesz vele semmi gond- mondta majd rendelt még egy kólát.
-De mégis a húgom.
-Figyelj,ha bármi lesz te ott leszel neki és én is.Niall is és mindenki más a bandából.És ne felejtsd el Jeremyt és Alicet se-nyugtatott.-És Davidet sem.
Az életben talán most először és utoljára volt olyan, hogy elhittem neki bármit is.
-Amúgy Chris miért nem gyúrsz rá komolyabban az éneklésre?-kérdezte.
-Én olyat nem tudok-ráztam a fejem.
-Chris,valamelyik nap hallottalak énekelni és gitározni,nagyon jó vagy.Mellesleg Niallel ma megkerestük a dalszövegeidet-magyarázta.
-Hogy mi?!
-Semmi-kapta a kezet gyorsan a szája elé.
-Harry -szóltam rá.
-Niall bejelentett valami versenyre.Az egyik bristoli kávéházban tartják azt hiszem két nap múlva-magyarázta.
-Megölöm.
-Csak jót akarunk neked- vetette be a bűnbánó arcot.
-De ezzel leégettek-csaptam a pultra.
-Nem ilyen drámai a helyzet-nyugtatott le.
Persze nem az. Ezt nem hiszem el. Komolyan ennél már nem is lehetne rosszabb a napom.
-Jól van,ma még kiélem magam.Kimehetek az utcára.Holnaputántól egy burokban fogok élni-mondtam.
Harry jót derült a kis kirohanásomon.
-Most mit nyafogsz?Olyan vagy, mint a húgod-vert vállba.
Na ezzel már kicsit megsértett. Hogy én olyan, mint Sophie?Lehetetlen.
-Harry ez fáj-kaptam a szívemhez.
-Sophie ki se jött 48 órán keresztül a takarója alól az újságcikkek miatt-nevetett.
-Erre tessék most összejöttek-csaptam össze a tenyerem.
-Én mindig tudtam,hogy ez lesz-nevetett Harry.
-Koccintsuk rájuk a kóláinkkal-nevettem fel.
Annyira jó volt vele beszélgetni hogy még a gondjaimat is elfelejtettem.Valamikor az éjszaka közepén estünk haza.A nappaliban valaki lámpafénynél ült.Odasétáltam és megkocogtattam a vállát a személynek.
-Te mit csinálsz?-kérdeztem,és megpillantottam a kezében a dalszövegeimet.
-Én csak kiválasztom,hogy mit fogsz énekelni-válaszolt Niall.
-Nem választasz ki Te semmit-ezzel kitéptem a kezéből és elviharoztam a szobámba,ahol újabb meglepést várt.
Sophie ült az ágyam szélén és a gitáromat tartotta a kezében.
-Sophie?-szólítottam meg.
-Olyan régen hallottalak játszani-mondta.
-Mindenkinek ez a mániája-vágtam oda flegmán.
-Igazuk van,mert tehetséges vagy.
-Igen,énekelgetni én is énekelgethetnék a tévében,máshogy úgy sem értek,ugye?-kivettem a kezéből a gitárt és letettem a helyére.
-Most mégis mi bajod van?-állt elém Sophie és idegesen méregetett.
-Összevesztem a legjobb barátommal,majdnem megütöttem egy lány miatt akivel pár órával később szakítottam és az ősellenségem,nem hagyott berúgni.Nos,mi bajom van?-beszéltem kicsit hangosabban.
-Látod,ez az élet,tudod karma-ezzel kiment a szobámból.
Az ágyam melletti kis polcon ott volt a gyermekkori közös képünk Daviddel,fantasztikus.Még valami,ami esetleg még idegesíteni akar?Erre kinyílt az ajtó és bejött anya.
-Chris mégis hol voltál?És miért nem vetted fel a telefonod? Normális vagy?-kiabált.
-Anyu,légyszíves hagyj békén-kérleltem.
-David senkivel sem hajlandó szóba állni,de te még rosszabb vagy,mint ő-ezzel anya is kiment.
Bezártam az ajtót és lefeküdtem az ágyamra.Bekapcsoltam a kedvenc zenéimet és megpróbáltam elaludni,de persze nem ment. Újra és újra lejátszódott bennem a reggeli veszekedés,kinéztem az ablakon és láttam,hogy David sem alszik,mert a laptopjának a fénye rávilágít a falra.Nem tudom,hogy mikor aludtam el.Reggel,amikor lementem enni, senki sem szólt hozzám,de még rám se akartak nézni. Kivettem egy almát a tálból és visszaslattyogtam a szobámba.Délelőtt unalmamban már kitakarítottam a szobám,és próbáltam elkerülni Niallt,mikor hallottam a lépteit gyorsan bementem a fürdőszobába,hogy ne vegyen észre.Mikor megtalált azzal zaklatott hogy gyakoroljunk a fellépésre.Én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere.A barátaim,a családtagjaim,nem szólnak hozzám,Harry ki tudja hol van és az egyetlen ember aki szóba áll velem,az Niall Horan. Az az ember akit talán a legjobban utálok az egész földön. Ez ironikus.Végül úgy döntöttem,hogy gyakorolok vele,minél hamarabb elkezdek gyakorolni,annál hamarabb békén hagy.Legalábbis ezt gondoltam,de akkor még nem tudtam,hogy este úgy kell kizavarni a szobámból.Megfogtam a gitáromat és átmentem Sophie szobájába. Ott ültek ketten az ágyon és hirtelen rám kapták a tekintetüket.Eljátszottam a dalt,amit másnap is fogok játszani a ,,Ki mit tud?"-on. Lefogtam a gitárom akkordjait és erősen koncentrálva elkezdtem játszani a hangszeren. Mikor elértem a refrénhez felnéztem és láttam, hogy tetszik nekik az, amit csinálok. Niallt először hallottam káromkodni,amikor dicsérgetett.Enyhén nyomatékosította a véleményét. Ezek szerint még mindig tudok valamit. Sophie felállt és a nyakamba ugrott. Nem tudtam hova tenni a reakcióját,még egy kicsit beszélgettünk,hogy min javítsak,de azok már csak ilyen piti dolgok voltak.Végül magukra hagytam a szerelmeseket.Vagyis hagytam volna, de aztán rájöttem, hogy fiatalok így hát megfogtam Niall karját és kirángattam a szobából.
-Most ezt miért?-nézett rám csalódottam.
-Csalódást okoztam Niall?-kérdeztem.
-Igen-válaszoltam.
-Akkor menj vissza-mikor mosolyogva elindult volna vissza,utána szóltam.-Hé csak vicceltem.
-A régi Chris visszatért-morogva a ,,szobájuk" felé indult.
-Viccelsz?El sem ment-nevettem utána.
Lementem a nappaliba és elfeküdtem a kanapén.Kapcsolgattam a tévét .Egyszer csak valaki lehuppant mellém.Felnéztem és egy zöld szempár nézett vissza rám.
-Hallottalak gitározni,meg énekelni-mosolygott.
-Az megeshet- vontam vállat.
-Miért szarod le ennyire a zenét?-kérdezte szemrehányóan.
-Kioktatni jöttél?-kérdeztem.-Mert akkor mehetsz.
-Nem,sörözni-vigyorgott.
-Most nem kérek- löktem el az üveget.
-Beteg vagy?-nézett rám aggódva.
-Holnap fellépek-utánoztam le Niallt.
-Neked nem áll jól-forgatta a szemét.
-Ez van- mosolyogtam rá.-Nem tetszik el lehet menni- mutattam az ajtó felé.
-Mi bajod van ma?-kérdezte,elröhögtem már magam.
-Nem is tudom. Szerinted? A csajom megcsalt a legjobb barátom pedig haragszik rám - soroltam.-Ja és majd el felejtettem veletek élek együtt.
-Jó,bocs.De mikor meg kellett hallgatni téged akkor nem zavart-ezzel felállt és elindult ki.
-Harry-utána szóltam,megállt és felém fordult.-Bocs.
-Semmi gond- ült vissza mellém.- De David a szomszédod menj már át hozzá!
-Nem lehet-ráztam a fejem.
-Tiltsa a vallásod?
-Anyukám tiltja-nevettem rá.
-Bocsi,akkor megértem-elkezdett nevetni.
-Hallottam-szólalt meg a hátunk mögül anya.
-Mi nem úgy...-dadogtam.
-Értettétek,tudom-nevetett anya.
Azt hiszem igazuk van.Feltápászkodtam a puha párnák közül, beleléptem a papucsomba és átballagtam Davidhez. Pontosabban átmásztam a két telket elválasztó fasoron,annyiszor mondtam hogy tök fölösleges az oda.De ki hallgat rám?Kihalásztam a virágcserép alól a hátsó bejárat kulcsát és felmentem David szobájába.Benyitottam, így szembesülnöm kellett David gyilkos pillantásával.
-Ó,heló.Minek köszönhetem a látogatásodat?Meg akarsz verni?-kérdezte.
-Mi bajod van? Bocsánatot kérni jöttem.
-Tőlem nem kell.Szia,ott menj ki,ahol bejöttél-mutatott az ajtó felé.
-Nem megyek sehová!- fogtam magam és leültem a padlóra.
David felállt és kiment a szobájából.Okosabb, mint hittem. Ez felháborító. Utána rohantam, de közben majdnem felborítottam Hanryt.
-Nem kell velem békülnöd.Egy szabály volt,barátnő miatt soha nem esünk egymásnak.És te mit csináltál?Többet szerintem mondanom sem kell.Te meg szerintem elmehetsz-beszélt folyamatosan,és az a legrosszabb hogy igaza volt.
-Tudom de...-mentegetőztem.
-Semmi de! Emlékszel 10 évesen a kisujj eskünkre?! Ennyi!Megszegted! Vége!
-David,10 évesek voltunk. Egyszer szegtem meg-magyarázkodtam.
-Egyszer,de akkor is megszegted-mondta.
Mivel igaza volt,nem akartam tovább akadékoskodni
-Akkor vége a barátságnak?- kérdeztem szomorúan.
-Igen,Christopher-ezzel visszament a szobájába.
Lerogytam a földre,egyszer egyetlen egyszer mondta,hogy Christopher,alsós korunkban a kisujj eskü életbe léptekor egy lány miatt.Én ezt nem hiszem el.
-Drágám minden rendben?- fogta meg a vállam Lynda.
-Lynda,semmi sincs-néztem fel rá szomorúan.
-Megbékél,tudod-megölelt.
-Nem, most, nem fog-ráztam a fejem.- Túl nagy hibát követtem el.
-Mindig megbékél-mondta Lynda.
-Eddig mindig-javítottam ki.
-Kérsz valamit?- kérdezte.
-Hazamegyek szerintem-álltam fel.
Bánatosan hazakullogtam, felmentem a szobámba és addig ott feküdtem az ágyamban amíg Sophie rám nem nyitott,hogy Chris ideje kelni.Nekidobtam a kispárnám.
-Chris,kérlek-könyörgött.
Levánszorogtam a konyhába és csak annyit tudtam kinyögni,hogy kávét.Már mindenki beszélt velem az esti zenélésemnek köszönhetően.Parányi erőm sem volt válaszolni az engem bombázó kérdésekre.Párszor el kellett próbálnom a számot,volt időm egy kicsit aludni,mert csak este volt a fellépés. David ma sem szólt hozzám.
Amikor odamentünk a ,,Ki mit tud?" helyszínére és megláttam,hogy mennyi ember van ott, bepánikoltam.
-Menjünk haza!
-Nem-válaszolt kórusban az engem kísérő társaság, azaz Harry,Sophie,Niall,anya és Katie.
-De miért nem??-nyafogtam.
-Mert nem-válaszolt Niall.
Erre anya:
-Niall ezt nem így kell.Nem kisfiam,vissza kell valahogy szolgáltatnod a sok szenvedést,amit a zenélésed okozott,és azt a sok ideget.Felmész oda a színpadra és megnyered,hogy büszkék legyünk rád.
-De Lily az enyém jobb volt- fonta keresztbe mellkasa előtt karjait Szöszike.
-Mond Niall,meghallgatom.Ha rosszabb lesz,akkor a mai fogyasztásom te fizeted-vigyorgott anya.
-Gyerünk Chris! Most azonnal felmész oda, és leénekeled azt a halom lúzert! Te sokkal jobb vagy náluk!
-Csak a fél estit-vágott anya fura képet,nem tudom kategorizálni.
Szóval maradtunk.Én voltam a legutolsó fellépő.
-Már csak fiatalember nem mutatta be mit tud.És ő nem más,mint Chris Morgan,aki saját dalával indul,amiről majd ő beszél-konferált fel a műsorvezető.
Felsétáltam a színpadra leültem a nekem előkészített székre, kezembe fogtam a gitáron és beszélni kezdtem.Alig bírtam megszólalni.
-Mostanában sok minden rossz történt és ezt dalban próbáltam összefoglalni,szerelmi csalódás,veszekedés a legjobb baráttal és még sorolhatnám-foglaltam össze a dalt nagy vonalakban.
Nem mertem elkezdeni a dalomat,körbe néztem az embereken,mikor megláttam a bejáratnál Davidet ,,elrejtőzve" kicsit megkönnyebbültem.Mégsem utál annyira.Belekezdtem a dalomba.A refrént már velem énekelte a közönség.Végig néztem a közönségem és mindenki élvezte,felemelő érzés volt.A végén hatalmas tapsvihar és őrjöngés.Meghajoltam és lesétáltam a színpadról.Anyáék agyon ölelgettek,mindenkinek tetszett.De kétlem,hogy megnyerem,mivel vannak nálam sokkal jobbak is.
-Fantasztikus este,tehetséges emberekkel,a döntés nehéz volt,de végül is megszületett. A londoni lemezszerződés nyertese nem más mint Chris Morgan. Kérlek fáradj fel a színpadra.A döbbenettől mozdulni sem tudtam.Anyáék löktek a színpad felé. Az emberek tapsoltak,a műsorvezető gratulált,énekeltem egy ráadás számot,átadták az Oklevelem,de nem ennek a darab papírnak örültem,hanem a lemezszerződésnek. Amikor leértem a színpadról David gratulált,megölelt és elment.Szomorúan néztem utána, majd egyszer csak anyu jött felém egy pohár kólával.
-Kisfiam,annyira ügyes voltál.Látod az álmaid teljesülnek,ha nagyon akarod és teszel érte-mondta anya,ezt mondta apa mindig,amikor zenéltem és féltem hogy nem teljesülnek az álmaim.
-Látod én tudtam, hogy meg lesz ez!-vert hátba Niall.
-Köszi haver-válaszoltam Niallnek.
Mindenki meglepetten bámult rám.Végül Sophie nevetve ugrott a nyakamba.Anya elment haza,végül megjelent Rich,Jake és Alice ünnepelni engem.És kiderült,hogy amikor visszaköltözünk Londonba,ők már jönnek velünk.Vagyis mindenki kivéve Jaket.Sophie rémálma megkezdődik.Nem lesz többé nyugodt élete.Késő este,vagyis inkább hajnalban estünk haza.Reggel fájó fejjel vánszorogtunk ki a konyhába.Anya pedig koránjában megkezdte a fejmosást.Megkaptam, hogy már elég idős vagyok ahhoz, hogy vigyázzak Sophiera és ne engedjem, hogy igyon.
És ezt a rizsát hallgattam egész álló nap.És lassacskán az előszoba megtelt bőröndökkel,ez jelentette,hogy vége a bristoli kirándulásunknak.Három autóval mentünk haza. Az egyikben ültem én, anya, Niall és Sophie, a másikban, Alice és Harry és Katie a harmadikban pedig akik nem fértek be a másik kettőbe.Az indulás előtti pár órát végig beszélgettünk a srácokkal.Még gyorsan körbejártam a házunkat, mert tudtam hogy jó ideig nem jövök ide vissza.Vittem a gitáromat is és az eddig rejtegetett saját számaimat,a régi képeimet és még pár cuccot,Sophie is így cselekedett.Elvisszük Londonba a maradék cuccunkat.Családi képek és olyan emlékek vannak most nálunk, melyek, ha elvesznének a lelkünk egy darabja is elveszne.Hazaérve,mindenkinek bevittük a szobájába a cuccokat én pedig beestem az ágyamba.
