2013. április 21., vasárnap

15.fejezet:Minden bonyolódik

Aloha! Meg is hoztuk az új részt. Köszönjük az előző részhez a komit, sajnos már nem kapunk annyit, mint eleinte://Meg van a következőre az ötlet,szóval sokáig nem kell várnotok!Várjuk a komikat és persze ott oldalt is lehet szavazni a kedvencetekre.
Puszi:Amy és Liza♥


A reggeli veszekedésem Aliceval rányomta a bélyegét az egész napomra.Nem voltam jókedvű,aztán még az a mozis incidens is.A fiúk berúgtak este.Ez megkoronázta a napunkat.És nekünk kellett hazacibálni őket a város másik végéből.Azt se tudtuk hol vagyunk.Anyu meg nem volt hajlandó eljönni értünk,mert azt akarja,hogy legyünk felelősségteljes felnőttek.Alig vártam, hogy végre ágyba kerülhessek.Chris volt a legjózanabb szóval anya annyira nem bukott ki először,csak aztán meglátta Richet,aki az egyik kóbor macskával folytatott értelmes társalgást.Anya berángatta a lakásba és nyakon öntötte egy kancsó hideg vízzel a nappali közepén.Szegény srác hirtelen azt sem tudta hol van.Jake bezárkózott a WCbe.Életem egyik legmozgalmasabb napja volt.David felhívott engem,hogy meghalt a nagynénje és azt is mondta,hogy hozzánk költözik majd Katie is.Anyával lebeszélték,hogy ne szakadjon ki mindennapi életéből.Hát akkor újabb taggal bővülünk.Én már várom,hogy megismerjem David unokatestvérét..Aranyos lány lehet.Még kiskoromból emlékszem rá,de az olyan régen volt. 
Hamar elnyomott az álom.
Reggel furcsa,vagyis inkább ijesztő zajokra ébredtem.Reméltem,hogy nem a falat bontsák éppen vagy egyebek.Lassan,de biztosan ülő helyzetbe tornáztam magam.Felálltam és megpróbáltam megkeresni a hang forrását.Mivel reggel volt még és nem voltam éppen a legéberebb állapotomban fogalmam sem volt arról,hogy merről jön a hang.Szóval vagy le megyek vagy a fiúk szobái felé veszem az irányt.Ez az ötlet nem igazán tetszett.Így inkább elindultam a lépcső felé és lementem.A hangokat egyre jobban hallottam.Bár még nem elég hangosan ahhoz,hogy megállapítsam melyik fiú az,de az már biztos,hogy Alice nem lehet.A látvány,ami elém tárult borzalmas volt.Pirítósok voltak szétdobálva a földön,sajt,vaj és a lekvár díszítette az asztalt és a falat.Miért nem aludtam tovább?!Miért nem bírtam az emeleten maradni?!Most nekem kell összetakarítani!Hol van anya?!Miért hagyta ezt?!Ezek miért nem alszanak?!Ránéztem a faliórára.Hajnali 6 van!Ezek teljesen normálisak?
Mikor Rich meglátott,mosolyogva intett nekem,utána visszafordult a konyhapulthoz.Chris pedig megkent egy pirítóst,vagyis megkente az asztalt is.Jake pedig nem tudom mit csinált,de valahogy nem tetszett.Megdörzsöltem a szemem,hogy nem-e álmodom.De nem,a fiúk nem tűntek el.
Anya vidáman énekelve jött ki a szobájából,nem így fog mosolyogni,ha ezt meglátja.És igazam is lett. A konyhába érve sikoly hagyta el a száját.
-Menten összeesek.Jake tedd le a tányérokat!Mire hazajövök ez ne legyen itt-adta ki a parancsot,majd kiviharzott a lakásból.
-Na zsenikéim sok sikert a takarításhoz-nevettem rájuk és gyorsan eltűntem a helyszínről, nehogy véletlenül befogjanak.
Alice jött velem szembe elé álltam,Alice pedig álmosan nézett rám.
-Ha jót akarsz magadnak nem mész le-tanácsoltam.
-Mert?- nézett rám meglepetten.
-A fiúk reggelit csinálnak,anya sokkot kapott-válaszoltam.
-Szerintem ne zavarjuk őket.Öltözzünk fel és lépjünk le innen,láttam egy Nando's-t a közelben-kacsintott.
-Benne vagyok-nevettem.
-De azért örökítsük meg Lily emléktáblájára,ha még van neki-beszélt Alice.
-Persze megvan.Gyorsan lefényképezem-visszamentem az említett helyre és a telefonommal megörökítettem azt a "csodálatos" pillanatot.-Na most már ez is megvan.

Kiválasztottam a megfelelő öltözéket,bementem a saját fürdőszobámba.Alice is pont ott volt.Mert ugye a fürdőszoba közös volt.
-Szerinted mit csinálnak most?-kérdeztem mosolyogva.
-Abból kiindulva ami legutóbb Richék konyhájában volt,most pont ,,takarítanak".
-Szuper.Mi volt náluk?
-Most majd megláthatod-mosolygott rám.
Miután elkészültünk,lementünk megnézni,hogy mit műveltek ezek az elmeháborodottak.Jobban tettük volna,hogy kiszökünk,mert így majdnem minket is befogtak takarítani.Sikerült megúsznunk a kényszermunkát Alicenak köszönhetően.Mivel elküldte Jaket melegebb éghajlatra,így ő már nem volt hajlandó velünk egy légtérben maradni.Én mondom!Ezek tuti össze fognak házasodni!Az egész délelőttöt a Starbucksban és a Nando's-ban töltöttük.Nem messze ezektől a helyektől találtunk egy jópofa ruhaüzletet és vettünk pár cuccot.Mikor átsétáltunk a számomra balszerencsét hozó parkon,féltem,hogy mi fog velem történni,hiszen ennek a parknak köszönhetem,hogy megismertem olyan embereket,akikkel amúgy szóba sem álltam volna,Jeremyn kívül.Tényleg!Alicenak meg kell ismernie Jeremyt.
-Be kell mutatnom egy barátomat-kiáltottam fel,Alice ijedt arcot vágott.-Jeremyt!
-A One directionben énekel?-kérdezte rémülten.
-Nem-nyugtattam meg.
-Akkor szívesen megismerem-mosolygott.

Mikor beléptünk az ajtón,anya hangos kiabálását hallottuk meg.A fiúk pedig nem győzték nyugtatni.Alice rám nézett,ezzel az ,,ezmi"arcával.Aztán tisztán,kivehetően meghallottuk anyát.
-Ez nem normális!Miért nem bírtok rendesen összetakarítani?!Miért nem bírtok korotokhoz mérten viselkedni?!ELEGEM VAN!Miért kell így kinéznie a konyhámnak?!Hat óra már régen volt,még egy csiga is összetakarít ennyi idő alatt!Hogyan főzzek így ebédet?!
-Szerintem rendeljünk- szóltam közbe.
-Kislányom te ebbe ne szólj bele!-kiabált ki az előszobába
Csak vállat vontam és felmentem átöltözni valami kényelmesebb ruhába.Alice is a szobájában keresgélt,hallottam ahogy dobálja a cuccait.
Mikor végeztem kontyba fogtam a hajam és lefutottam a többiekhez.A fiúk nagyban sikálták a konyhapultot és minden mást,ami háborús övezet volt.Alice egy széken kényelmesen elhelyezkedve egy zacskó chips társaságában nézte a fiúkat. 
Egész nap eltudtam volna nézni,ahogy takarítanak,de inkább leültem a TV elé.Csöngetésre lettem figyelmes.Nem volt kedvem,elindulni.Tudtam,hogy a fiúk már végeztek a takarítással,de azért reméltem,hogy valamelyik kinyitja.Így is lett.Hallottam,hogy valaki a lépcsőn fut lefelé,felnéztem és láttam,hogy Rich az,elég hiányos öltözékben.Ideje volt levetni a lekváros ruháit.Ez látvány már nem zavart annyira,mint eleinte.Volt időm hozzászokni.Nem volt olyan rossz nézni a testét,szépen kigyúrta.Furcsa,amikor eljöttünk Londonból még egy kocka sem volt a hasán,most pedig egyszerre hat is van.
Meghallottam Jeremy hangját,aki vidám hellót próbált mondani,majd félbeszakadt.
-Te ki vagy?-vetette oda Rich.
-Te ki vagy?Morganéket keresem.Sophie hol van?
-Én kérdeztem hamarabb-vágott közbe Rich.
-Sophie barátja-vágta rá Jeremy.
-Aha, és mióta?
-Előszőr mond meg te, hogy ki vagy!
-Barát barát?-kérdezte Rich,hallottam a hangjában a megvetést.
-Nem,dehogy-tiltakozott Jeremy.
-Értem- húzta el a szót.
-És te barát barát?
-Aranyos lány,de nem passzolunk össze-vágta rá Rich.-Csak tudod szőke a hajunk.
-Jeremy menekülj amíg lehet-kiabáltam.
-Mert?-nézett rám meglepetten.
-A LISTA!!!-ordibáltam.-Te meg öltözz már fel!-szóltam Richre.
-De hisz szép testem-fordult felém.
-Kérlek!Öltözz fel!
-NEM!-makacskodott.
Jeremy kezében MCdonaldsos kaja volt.Rich is pont akkor vette észre amikor én.
-Mi az?Nem rendeltem kaját-szólalt meg.
-De én nem is kiszállító vagyok!Ezt Sophie-nak és nekem hoztam-forgatta a szemeit a barátom.
-Ki ez Sophie?-nézett rám Rich.
-Jeremy,jó barát.
-Értem! Akkor aki Sophie barátja az az enyém is!Szóval add ide a kaját!-parancsolt rá.
-Hol élsz te?NEM!-pirítottam rá.
-Idióták- ezzel sarkon fordult és ment a haverjai után. Mi pedig felmentünk a szobámba beszélgetni.
Jeremyvel megettük amit hozott.Közben megtárgyaltuk az elmúlt heteket.Ezt követően elindultunk ki a kertbe,hallottam Chrisék ordítozását,szegény medence,szegény kert.Még máig nem értem, hogy miért is állok szóba velük.Jeremy nem tudta eldönteni,hogy hova tévedt,annyira látszott rajta.Legszívesebben elrohant volna haza.Odakint mikor meglátta őket kikerekedett szemekkel bámult.
-Ugye nem akarsz odamenni?-kérdezte
-Az a fura srác a medencében Jake,Richet és Christ ismered-hadartan.
-És a vérfarkas?-kérdezte Jeremy.
-Alice, és nem vérfarkas!Ti férfiak olyan furcsán gondolkoztok.
-Az a kis göndör meg akar halni?-nézett fel a napozó Alice.
-Szerintem igen!-felelte Jake.
-FIgyelj Jake!TE menj vissza és versenyezz magaddal,hogy kibírja tovább a víz alatt-mosolyogtam idétlenül.
-Haha, de ennek nem dőlök be még egyszer!-vágta be a durcit.
-Srácok!Jeremy-mutattam az imént említett személyre.
-Hello!-intettek neki.
-Fürdesz te is?-nézett megvetően Rich.
-Nincs fürdőgatyám-válaszolt Jeremy.
-Szerintem csak szégyellnéd a tested.
-Ugyan már-ezzel Jeremy ledobta a pólóját.
-Na jó vedd vissza-válaszolt az elképedt Rich.
-Szerintem ne!-szólt oda Alice-attól hogy elmentél néhányszor konditerembe még nem kell téged bámulnom-szólt rá szőke haverunkra.
-Engem meg nem fogtok-ezzel Jeremy visszavette a pólóját,ezzel megszűnt a szép látvány számunkra.
-A francba- morogta Alice és visszavette a napszemüvegjét.
-Add ide a mobilodat és a pénztárcádat-állt Jeremy elé Rich,Jeremmy nem reagált-ADD IDE!
Jake kimászott a medencéből,rá vigyorgott Richre és amikor figyelmeztetni akartam Jeremyt akkor már csak hatalmas csobbanás volt hallható.Miért is nem hagytam elmenni?Jeremy kimászott a medencéből,ledobta a földre a vizes felsőjét és egyenes Rich felé indult.
-Most kinyírlak!- figyelmeztette.
-Aha-nevette el magát Rich.
-Nem vicceltem- vont vállat.
Először csak néztem őket,aztán mikor leesett,hogy lehet,hogy megütik egymást befutottam kettejük közé.
-Álljatok már le! - fogtam le a kezüket.
-Azta, te hozzám értél!- vigyorgott idiótán Rich.
-Én nem akartam megütni-mosolygott Jeremy.
-Már mindegy- sóhajtottam.
-Csak féltél, hogy jól elver és nem lesz ilyen gyönyörű kis pofikám-veregette meg a vállam Rich.
Megforgattam a szemem és leültem az egyik napágyba.Igazán felfoghatná már,hogy egyáltalán nem szeretem őt.
Chris pár száraz ruhával a kezében lépett ki a terasz ajtón,észre se vettem,hogy eltűnt.
-Ezt addig vedd fel míg megszáradnak a cuccaid-dobta Jeremynek.
-Köszi- elkapta és bement a házba átöltözni.
-Rich,az Istenit!Mi bajod van ma?-kiabáltam.
-Nekem aztán semmi.
-Persze-morogtam.
-Szerintem aranyos srác-szólalt meg Alice.
-Sophie barátja,szóval míg nem beszélgettem vele,nincs véleményem.De eléggé szimpi.-mondta Jake.
-Szuper! Akkor csak ennek az idiótának nem szimpi-böktem a szőkeség felé.
-Én nem mondtam,hogy nem szimpi.Csak miért vannak neked fiú barátaid?-bökte ki Rich.
-Talán baj?- vontam fel a szemöldököm- ha minden igaz te is fiú vagy.
-De ez nem ugyanaz! Ott van az az 5 meleg, meg Jeremy és engem meg majd elfelejtesz!
-Rich,hol tudnálak elfejteni?Téged ismertelek hamarabb és melletted nőttem fel-mondtam.
-És? Most már ők leszenk ott neked helyettem. Egy másik szőke srác fog neked listákat írni! Pedig az az én rezortom!- dobbantott.
-De nálad viccesebb listákat senki nem tud írni!
-Majd ő fog!
-Figyelj Rich!Egy barátság egyik napról a másikra nem szűnik meg érted?-néztem rá.
Most vettem észre,hogy Jeremy is kint van már.
-Hát persze, ha te mondod- felelte és beleugrott a medencébe.
Jake súgta nekem,hogy beszéljek vele,mindenképpen.Hát ez nagyon jó lesz. Kitudja mit kér majd kiengesztelésképpen.Én tényleg nagyon szeretem őt és mindenki azt mondja,hogy ezzel ő poénkodik,hogy listákat ír.Őszintén remélem.Hisz ő csak Rich,akinek feltett szándéka,hogy az őrületbe kergessen.Jeremyvel felmentünk a szobámba,bekapcsoltuk a gépem,a skype automatikusan beindul.Szinte rögtön hívtak amikor bejelentkeztem.Egy picit elgondolkoztam azon, hogy fel vegyem-e,de Jeremy megelőzött,így már mind az 5 fiú ott ült előttem.
-White-Liam kivételével az összes fiú a fogai között szűrte ki ezt a köszönésnek szánt dolgot.
Nem értem miért nem szeretik őt!Hiszen nem ártott nekik semmit sem.
-Sziasztok-intettem nekik.
-Szia Sophie-Liam és Niall köszöntek a többi fiú csak morgott.
-Valamit el kell mondanunk,vagyis meg kell kérdeznünk tőled-kezdett bele Liam.
-Tudod,gondolkoztunk a srácokkal-folytatta Louis.
-És mindjárt valamelyikünk meg is kérdezi-folytatta Niall,srácok felé fordult-Ki kérdi meg?Legyen mondjuk..
-Te-mondta Harry.
-Zayn!-nézett a haverjára.
-Mi??-nézett dühösen.-Én aztán nem.
-Akkor Harry-nézett rá reménykedve.
-Haha-tetettet nevetést Harry.
-Zayn kezd kérlek-bökte meg Louis.
-Nekünk erre nincs időnk-dühöngött Jeremy.
-Jaj ne húzd fel magad! Amúgy sem veled akartunk beszélni!- szólt rá Niall.
-Zayn légyszives-kérte meg kedvesen Louis.
-Jó.Na szóval..te..izé..Sophie...-kezdett bele Zayn.
-Szavaztunk-segített neki Liam.
-Anyukád elengedne velünk bárhova is?-bökte ki Zayn.
-Nem-ráztam a fejem.
-Srácok kár a gőzért,meg sem kell kérdeznem-nevetett Zayn.
-Ne bízd el magad-veregette hátba a szőkeség.-Arról lenne szó,hogy lenne kedved világot látni velünk?
-Hát,nem is tudom- túrtam a hajamba.
-Persze,ha nem jössz el az se lenne nagy probléma-szólt közbe Zayn.
-Kuss-vágta hátba Niall.
-Sophie átgondolja,adjatok neki tíz percet-jelentette ki Jeremy.
A fiúk már el is tették.Dühösen Jeremy felé fordultam:
-Te mit képzelsz magadról?
-El kell menned!Muszáj lesz elmenned!
-Mert?-néztem rá.
-Nem látod,hogy néz Niall és,hogy figyel amikor beszélsz?
-Nem?Miért kellett volna?-kérdeztem meglepetten.
-Ennyire szőke te sem lehetsz!Csak kiejtettem előtted a nevét és már is elpirultál!-rázta meg a vállam.
-Ettől függetlenül nem dönthetsz helyettem.Nem megyek 5 fiúval sehova.
-De mész és kész!Ha kell a hátamon viszlek el oda!
-Pont ezt akartam,nem jössz el velem?Nem akarok öt fiúval lenni-nyafogtam.
-Istenem-kiáltott fel.-Ha elmegyek veled már hat fiúval leszel.
-És?-vontam vállat.
-Ez,ez,ez nem lehet igaz!Hogy,hogy nem buktál meg?-idegeskedett.
-De te sosem másznál rám.Ezek meg.Soroljam?-nyafogtam tovább.
-Tessék sorold,Zsenikém-forgatta a szemét Jeremy.
-Te forgatod a szemed mikor beszélek?
-Én aztán nem!Most akkor sorold!Ki mászna rád?!
-Ott van..ott van..Louis-kezdtem bele.
-Igen?-nézett rám Jeremy.-Ez egy.
-Aztán, aztán-elgondolkoztam.
-Engedélyt kérünk anyukádtól.Igyekezz-rángatott az ajtóm felé.
Lementünk és bekopogtunk a dolgozóba.
-Gyere be-kiáltott ki anya,Jeremy lassan kinyitotta az ajtót.-Üljetek le elém.
Anya a székekre mutatott maga előtt.
-Anya mi nem az ügyfeleid vagyunk-figyelmeztettem.
-Akkor is üljetek le- utasított.
-Oké.
-Na mit szeretnétek?-kérdezte anya,én egy szót sem szóltam.
-Mrs.Morgan csak arról lenne szó,hogy a lányát...
-Mi van vele?Mit tettél már megint?-nézett rám.
-Ő semmit-kelt védelmemre Jeremy.
-És te ki vagy?
-Anya ő Jeremy-szólaltam meg.
-Jaj,de buta vagyok.Múltkor bemutattad nekem,igaz,hogy skypen keresztül,de bemutattad.
-Szóval anyu,arról lenne szó,hogy előbb felhívtak a srácok,és azt akarják,hogy menjek el velük egy kicsit Amerikába-hadartam.
-Azzal az öt..sráccal?-vonta fel a szemöldökét.-Szó sem lehet róla.
-Miért nem?Semmi rosszat nem tennének velem!
-Elengednélek,ha.. tudod mit nem.
-Ha?
-Valaki elmenne veled-bökte ki.
-Alicre gondolsz?
-Igen,csak tudod,eszembe jutott,amikor együtt néztük az Xfactort-anya arcán látszott,hogy visszagondolt az esetre.
-Igen,kicsit durva volt-helyeseltem.
-Ismerem egy ideje Jeremy anyukáját és azt is tudom,hogy ő nem szélhámos-kezdett bele anya.
-Akkor?- kérdeztem.
-Elmész vele?-nézett Jeremyre.
-Az kizárt.
-Miért nem?Beszélek anyukáddal!
-Nem is mondtad,hogy ismeritek egymást-néztem anyára.
-Pedig jó barátnők vagyunk.
-Akkor Jeremy megyünk Amerikába!- ugrottam fel ujjongva.
-Mész Amerikába-szólt közbe Jeremy.
-Nem!Megyünk!- ugrottam a nyakába.
-Mikor indultok?-kérdezte anya.
-Beszélnünk kell még a fiúkkal-válaszoltam.
Megragadtam Jeremy kezét is visszahúztam a szobámba.Rögtön hívtam is a fiúkat.Felvették,de amikor megtudták,hogy Jeremy is jön,kicsit felmérgedtek.
-Na azt már nem-csattant fel Harry.-Téged is nehezen visellek el.
-Pontosan!Nem kell még ő is!-helyeselte Zayn.
-De én csak akkor vagyok hajlandó elmenni-szólaltam meg.
-Mert?-vonta fel a szemöldökét Niall.
-Jön és kész,ne beszéljetek.Ha nem jöhet én se megyek-mondtam,Niall és Liam bólintottak.
Megmondták hova,hányra kell mennünk.Jeremy hazament pakolni.Miután összepakoltam,kimentem a kertbe elmondani a többieknek,hogy megyek el.Meglepőtek rajta,és Rich picit fel is csesződött.
-Rich szeretnék veled beszélni.
-Miről?
-Négyszemközt-vette a célzást és félrementünk.
-Akkor?Hallgatlak!-ült le.
-Rich,te érzel valamit irántam?-elnevette magát.
-Félreértettétek?
-Mit?-néztem rá döbbenten.
-Sophie,ne sértődj meg,de én semmit sem akarok tőled.
-Komolyan?Szuper!-nyugodtan dőltem hátra.
-Kicsit féltékeny vagyok,de azt akarom,hogy boldog legyél,csak nem akarom elveszteni a kicsi Morgant.
-De engem nem fogsz elveszteni!Rich!A barátom vagy,nem kell féltékenynek lenned.Semmi értelme-nyugtattam.
-Tetszik az a kis szőke,akit Chris utál?-mosolygott rám.
-Nem dehogy-ráztam a fejem.
-Na,mond el Rich papának,hogy mi van azzal a legénykével-vágott hátba.
-Kinek?-nevettem rá.
-Hát nekem!
-Semmi.
-Ne hazudj az öregeknek!
-Na jó!Ne akadj ki-felnyitottam a gépet és rá googleztam.
Rá kerestem a One Directionre,Rich szemei elkerekedtek.
-Mind az öt?
-Te hülye!Hány szőkét látsz te a képen?!
Nyílt az ajtó Jake és Alice jöttek be.
-Mit csináltok?-kérdezte Alice.
-Megmutatta azt a csávót,a szőkét.
-Na nézzük-lépett a laptophoz Jake.
-Én nem nézem meg-morogta Alice.-Tele van velük London és az internet.
-Tudtad,hogy ő amúgy barna hajú?-kérdezte Jake.
-Te ezt honnan tudod?-kérdezte Alice felvont szemöldökkel.
-A húgom olvasta-vágta rá Jake gondolkodás nélkül.
-Nincs is húgod-rázta a fejét Rich.
-Anya-helyesbített Jake.
-Ő pedig már két hete külföldön van.Nem?-szálltam bele a beszélgetésbe.
-Apa volt.
-És ezt szerinted ki hiszi el?-verte hátba Rich.
-Menjetek ki kérlek-szólaltam meg-Richhel békülök.
Kicsit vonakodva ugyan,de megtették azt amire kértem őket.
-Össze fogtok jönni-Rich rám vigyorgott.
-Ez nem igaz!Mindenki ezzel jön,de nem értem,hogy miért hiszitek ezt!-tagadtam le.
-Nem.Tényleg-Rich úgy vigyorgott rám.
-Gyere ide-megöleltem.
-Ha tudom,hogy csak kedvesnek kell lennem vele és megölelsz,akkor sokkal hamarabb elkezdtem-viszonozta a gesztusomat.
-Te nagy medve-erősebben megöleltem.
-Pedig bevallhatnád,hogy bejön ez a srác neked.Olyan furcsa vagy,mikor róla beszélsz-folytatta.
-Rich,ha még egyszer felemlegeted,elveszítesz ÖRÖKRE!
-Jaj ne már!Tudom,hogy mindenki ezzel húzza az agyad!Nem igazság,hogy én kimaradok belőle!-nyafogott.
-Majd ősztől-mosolyogtam,csak arra nem számítottam,hogy nem esik le neki.
-Miért mi lesz akkor?- kezdte el dörzsölgetni az állát.
-Á.Nem hiszem el.Egy hónap múlva költözöl ide.
-Jaj tényleg!-csapott a homlokára.
-Rich,szent a béke?-néztem rá.
-Persze!
Kimentünk a kertbe és sorba mindenkitől elköszöntem,még Chris se idegeskedett,csak megjegyezte,hogy anya döntése volt,de ha terhesen megyek haza,anya hibája is lesz.Persze,minden vágyam 17 évesen gyereket nevelni,ezt szerintem ő sem gondolta komolyan.Jake külön odajött,hogy reméli,hogy jól alakul a szerelmi életem,de még nem akarja,hogy a legjobb barátja nagybácsi legyen,jól hátba vágtam válaszképpen.Mit gondolnak ezek rólam?De jól esett,hogy Jake is megölelgetett és úgy engedett el,hogy ha nem egészben érkezek haza,akkor meghalnak a tinibanda tagok és Jeremyt is megveri,pedig kedveli.Aranyos volt tőle és talán most beszélt velem a legtöbbet.

Anya elvitt Jeremyékhez,út közben még nem gondoltam,hogy nem várt akadályokba ütközök...






2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Szia:) Ha minden jól megy,akkor még ebben az évben:D
      Viccet félretéve:még ma:) Puszi:Ineedaheroteam

      Törlés