22.fejezet:Bristoli látogatás

Sziasztok!Itt is van a várva várt rész,ne feledjétek jöjjenek azok a komik és akkor mi is hozunk részt.Puszi:Amy és Liza♥:)

Végül a party nem jött létre,nemhogy nem jött létre,de helyette mindenki bunkón ücsörgött a szobájában,én meg a kanapémon,mert nekem csak az jutott.És mintha a kanapé nem lett volna még elég nyomor, Liam az éjszaka közepén elkezdett tévézni és közben szándékosan dobált popcornnal,hogy még szánalmasabbul érezzem magam és amikor felnéztem,úgy tett,mint aki ott sincs.Ilyenkor jutott eszembe,hogy így az ő szobájában felszabadult egy ágy,de mikor a szobája felé néztem,morcosan megrázta a fejét azzal jelezve,hogy azaz ő birodalma.Reggel hátfájással ébredtem,amikor kimentem a konyhába hogy reggelizzek,mindenki  szúrósan rám nézett,majd magukhoz szorították a zabpelyhes dobozt,ezzel jelezve,hogy nekem ahhoz semmi közöm.Csak Niall nyújtott oda egy almát,amit sikerült megmentenie a fiúktól.
Csak azt nem tudom,hogy miért haragszanak rám.Tegnap még tök jól el voltunk és végül is én vagyok az,aki haragudhatna rájuk,de nem teszem.Én már nem szólok semmit senkinek,csak szépen csendesen el vagyok és úgy teszek,mint akit érdekel a tapéta mintája.A turné hátralevő napjai már jobban teltek,mindenki kialudta a haragját és minden visszatért a régi kerékvágásba.Koncertről koncertre jártunk,mikrofonról mikrofonra,riportról riportra,városról városra.Majd elérkezett a várva várt hazaút,vagyis amit csak én vártam és Jeremy,aki időközben visszatért hozzám,mert rájött,hogy ő nem illik közéjük.Szóval visszakaptam a legjobb barátomat,ha ezt lehet így mondani,ilyen kevés idő után.Repülőre szálltunk és végre a saját birodalmam felé tartottam,ahol nincs One direction,nincsenek fiúk,vagyis vannak,de mit számít az.Persze,csak akkor még nem tudtam,hogy Jake meglátogatta Davidet.Ezt elfelejtették nekem említeni és amikor becsöngettem,mert rájöttem,hogy nem vittem kulcsot,rám csapta az ajtót.Igen mi így szeretjük egymást.Majd a csapást követően beengedett,ó ekkor jött a következő csapás.Anya felhívott minket,hogy pár nap múlva jó lenne, ha Bristolba mennék Chrissel,hogy rendbe tegyük a házat és apa sírját.Anya fantasztikusan időzít és a piszkos munkát mindig ránk bízza.Persze anyát meglehet érteni,legalábbis ő mindig azt magyarázza,hogy ő dolgozik,és nem szólhatunk semmit,mert mindenünk meg van, ezért néha lenyírhatjuk a füvet,hiszen nem azt kéri,hogy lerágjuk.Amikor végre egy pillanatra nyugton hagytak és bemehettem a szobámba rájöttem,hogy itt egy árva lélek nem járt két hete.Minden bútorom poros volt, pókhálók minden szabad helyen,de a pók nem volt sehol, a szobám egy régi  könyvtárra hasonlított.Kezembe vettem egy rongyot és megszüntettem a koszt.Közben halk kopogás ütötte meg a fülem.Kiszóltam,hogy szabad,az ajtón Katie lépett be.Totál elfejtettem,hogy itt van.Kicsit beszélgettünk,alapjában véve kedves lány.Csak a depresszió,az a fránya depresszió.Az elkövetkező pár napban hétvégéig Katie bemutatta a barátait és sok időt töltöttünk együtt,nem  találkoztam az 1D-s fiúkkal,de az utolsó nap indulás előtt Chris idecsődítette Niallt,Liamet és Jeremyt,hogy őket is vigyük.
Péntek van.Délután Bristol.Juhú.Becsomagoltam a hétvégére.Niallék  itt vannak csak rám várnak.Szépen elhelyezkedtem az ágyamon,elővettem egy régi képet apáról és rólam és visszagondoltam a régi időkre,amikor minden normális volt.Pár perc múlva Niall belépett a szobámba.
-Sophie,minden rendben?-kérdezte,letöröltem a könnyeimet és egy kamu mosolyt varázsoltam az arcomra.
Leült mellém és megölelt.
-Az első pár hét és hónap nagyon nehéz volt apu nélkül. A lelkem mélyén tudtam, hogy már soha többé nem látom viszont, de az ajtó minden egyes megmoccanásánál őt vártam felbukkanni. De sosem jött. Ott hagyott minket hármasban, így harcoltunk a világgal szemben. Minden kislánynak az apukája a hőse, de tőlem a sors túl gyorsan elragadta. Ő már soha többé nem fog félteni egyetlen fiútól sem mint ahogy más apukák teszik- letöröltem az arcomról a könnyeimet- mindenki sajnált és sokáig kivételeztek velünk. Az én hősöm elment, de talán, talán majd megtalálom egy olyan személyben, akit szívből képes vagyok szeretni- ezzel szorosan megöleltem a kis Szőkét, aki megszeppenve hallgatta végig a beszédemet.
-Sajnálom-mondta.
-Régen volt -legyintettem,és lementünk.
A kiscsapat minden tagja elkészült A kocsi előtt még el kellett dönteni,hogy ki melyik kocsiban utazik.Vagyis David Jake és Katie a David vezette kocsiban.Chris Liam Niall Jeremy és én pedig Chris által vezetett járműben fogunk nyomorogni,ha csak valaki fel nem áldozza magát,és az nem én leszek,mert én nem utazom együtt Jakeval.Ő maga a sátán.Miután lesátánoztunk egy embert,Jeremy önként vállalkozott,hogy ő utazik velük,csak hogy kényelmesen el legyen.
-Remélem,találkozunk Bristolban-veregettem vállba.
-Miért mondasz ilyeneket?-nézett rám ijedve.
-Majd meglátod útközben-mosolyogtam.
-Sophie-kiabált rám.
-Jake és David abban a kocsiban ülnek.Nem jó párosítás és David vezetési stílusával keverve.Kész életveszély,remélem a testrészeid a helyükön maradnak-intettem és elindultam Chris kocsija felé.
Jeremy alighogy odaért összeveszett Jakeval.
-Ülhetek elöl?-kérdezte Jeremy.
-NEM!-válaszolt Jake,egyszerűen.
Ezután a barátom beült hátra és ott duzzogta végig az utat.
-Jake, ne zavard a vezetésben,mert elég tragédia volt már a családunkban,jó?-tette hozzá Katie a mihez tartás végett.
Nálunk is volt hasonló veszekedés az ülésrend terén.Niall Liamet akarta mindenképpen előre ültetni,de Chris okosabb,mint gondolnánk és ezt nem engedte meg.Utána beadta a fiúknak,hogy csak azért hívta őket,mert én sírtam.ezen is elkezdtünk veszekedni,majd mikor mindenki kikiabálta magát indulhattunk.A három órás út meglepően gyorsan eltelt,a fiúk szórakoztattak minket énekükkel, nem a saját nótáikat énekelték, hanem feldolgozásokat.Mikor megérkeztünk Bristolba az első az volt ami szemet szúrt,hogy a házunk előtt akkora a fű mint a szavannán.Azt hiszem, hogy ezt valaki elfelejtette megcsinálni.Megböktem Christ.
-Te ezt nem kellett volna Hanrynek megcsinálnia?
-Hét, ezek szerint csak kellett volna- vont vállat.- Majd a szöszi haverod megcsinálja. Másra úgy se jó.
Leparkoltunk a házaink előtt,kicsit olyan volt mint régen.Magával ragadott a nosztalgia. Eszembe jutott amikor haza hoztuk a család első és egyben utolsó kiskutyáját.Szegény kisállat, Chris komolyan kínozni szokta őt, de mégsem szökött meg tőlünk.Vagy amikor Chris elhozta bemutatni az egyik barátnőjét,David úgy utálta,hogy direkt lelocsolta,amikor kiszállt a kocsiból.A csaj rápislogott,David meg csak legyintett és annyit mondott,hogy:,,Bocsi,csak füvet öntözök."A pillanat mikor bemutattam anyunak az első pasimat.Végül mikor megállt előttünk a rendőrség és közölték a rossz hírt. Akaratlanul is elsírtam magam.Sok emlék köt ezekhez a házakhoz.Belegondoltam,hogy milyen rossz lett volna,ha nem vagyunk szomszédok Andersonékkal.Ezek azok az élmények, melyek teljessé teszik az életemet. A nevetések, sírások, a barátaim és a családom.Az emlékeim hálójából David kiabálása rántott vissza.
-Gyertek,köszönjünk be anyuéknak!
Ez az őrült előre rohant és berontott az ajtón.
-Anyu, apu! Hazaért a kisfiatok!-ordibálta.
Mindenki mindenkit megölelgetett.
-Hanry,elárulod,hogy miért akkora a fű a házunk előtt?-kérdezte Chris.
-Miért tőlem kérded? Neked kellett volna kéthetente hazajárnod- förmedt rá.
-Hanry te azt mondtad,hogy karbantartod a házat-keltem a bátyám védelmére.
-Mikor?- nézett rám meglepetten.
Lynda egy nagy tálca pohárral jött ki a konyhából.
-Drágám,megígérted,ezért is furcsálltam,mikor azt mondtad,hogy minden héten hazajön Chris-mondta.
-Ja, tényleg. Én azt hittem, hogy a mi füvünkre gondoltatok- vakargatta az állát.
-Jó,akkor lenyírom a füvet-mondta Chris.
-A medencét is takarítsátok ki-szólt mosolyogva Hanry.
-Azt se csináltad meg? - nézett rá elkerekedett szemekkel.- Ugye a sövényt lenyírtad?
Hanry csak vigyorgott,Chris gyorsan megitta a pohara tartalmát.
-Megyek mert nem végzek a teendőimmel a hétvégén-ment is az ajtó felé.
-Vidd Davidet is-mondta.
-Miért?-kérdezte gyanakvóan David.
-Mert kell lelkitámasz a medence takarításhoz-vigyorgott Hanry.
-Miért? Megalgásodott?-kérdezte Chris.
-Van abban más is-válaszolta nevetve Hanry.
-Ugye, ugye nincs benne pók?- kérdezték ijedten.
-Tudjátok hol vannak a tisztítóeszközök-nevetett Hanry.
-És a két énekes? -mutatott David Liamre és Niallre.
-Hagyjad már-szólt Chris és kirángatta az ajtón a barátját.
-Én megyek segíteni,mert ők ketten nagyon bugyuták-mentem a fiúk után.
-Ugyan Sophie- legyintett Lynda- megoldják. Inkább gyere, egyél egy kis sütit, mielőtt visszaérnek a nagy munkából.
-Mennem kell,-kirohantam az utcára.
Liam utánam futott és megragadta a vállam.
-Mi ütött beléd? Neked nem kell süti?
-Gyertek, a szobákat is szét kell osztani,és ez a mi házunk,és most vagyok itt-leráztam magamról a kezét.
-Sophie! Nyugodj meg! Még van időnk. Este ráérünk, de most legyél azokkal akiket szeretsz.
Kiszedtem a csomagjaimat a kocsiból,becipeltem a szobámba,vettem egy rövidnadrágot és egy bikinifelsőt és kimentem az udvarra.Nevetve néztem a fiúk bénázását.Segítettem a fűnyírót kiszedni,a sövényvágót,meg az egyéb eszközöket,aztán odasétáltam a medencéhez,amikor megláttam,hogy néz ki azt hittem ott esek össze.Pókhálók, falevelek és még más finomságok vártak a fiúkra,mert úgy döntöttem, hogy gonosz leszek és ebben nem segítek.Legalábbis ezt gondoltam,hogy nem fogok.
Rendbe raktam a virágágyásokat,amíg a fiúk lenyírták a füvet.Szerintem még soha életemben nem fáradtam el ennyire.A fiúk szemetet halásztak,aztán segítettem kimosni a medencét és körülbelül kilencre úgy nézett ki az udvar,ahogy régen is.Gyorsan lezuhanyoztam, majd következett a nehezebb rész.A szobák elosztása.Egy szoba volt még hál Istennek az,teli dobozzal,de volt egy kanapé.Megpróbáltuk lakhatóvá tenni.A dobozokat átpakoltuk a szoba egyik felébe,a fiókos szekrényt a széthúzható kanapé mellé.Kerestünk ágyneműt.
-Sophie!- nézett rám Niall.- Nekünk Liammel miért nem jár TV?
-Liam és honnan vegyünk TV-t?-néztem rá,elegem volt abból,hogy mindenki nyafog,kell neki valami.
-Hát nem tudom. De én csak TV mellett tudok aludni- folytatta Niall
-Nekem elegem van-ezzel bezárkóztam a szobámba és aztán már aludtam is.
Reggel fáradtan és hisztisen ébredtem.Elmentem futni,közben vettem reggelit,vettem újságot.Hazafelé tartva találkoztam Katievel.
-Te ilyen korán fent vagy?-néztem rá.
-Mondja ezt az aki,túl van egy nagy bevásárláson-nevetett rám.-Amúgy eddig is ekkora volt a házatok?
-Aha,nem látszott a fűtől-mosolyogtam.
-Értem hát akkor mit csinàlunk ma?
-Nialléknek beakarom mutatni a várost,és ki kellene menni a temetőbe-magyaráztam.
-Temetőbe?
-Apu sírja-mondtam.
-Tényleg,elfelejtettem.-A két énekes is megy a temetőbe?
-Aha-mondtam.-Nem jössz be?
-Még egy picit kint maradok-mosolygott.
Csináltam a fiúknak reggelit.Mire kész lettem ők is előmásztak a barlangjaikból.Lynda haragos lesz,amiért nem náluk reggelizünk,de a mi felbukkanásunkkal ne álljon meg az életük.Hisz ha van saját házunk akkor használjuk is.
Megreggeliztünk és elindultunk a Morganson-féle városnézésre.Ami annyiból áll, hogy autòból mindent megmutatunk mindent, majd beülünk valahova enni.Utána délután visszamentünk hozzánk és elmélkedtünk arról,hogy mit csináljunk.Semmi érdekes nem jutott az eszünkbe így a csapatunk 2 részre oszlott. Voltunk mi a srácokkal akik napoztunk, és a többiek akik a TV előtt punnyadtak.Aztán David én és a bátyám neki estünk a lakás kitakarításának is.A többiek csak kicsit nevettek rajtunk.De nap végére minden szoba,terem,bútor csillogott és mi pedig elaludtunk a kanapén.Ennél jobb lezárása nem is lehetett volna a napnak.
Reggelire elfogyasztottuk az előző napról maradt kaját.A délelőttöt ellógtuk otthon.Délben Lyndáéknál ebédeltünk,összepakoltunk és most már csak egy dolog várt rám,amitől a legjobban féltem.Elmentünk virágüzletbe és utána elindultunk a temetőbe.Csendben ballagtunk egymás mellett a járdán.Hamar odaértünk a sírhoz,Katie a fiúkkal hátrébb lemaradt.Katie ki volt mindenféle temetővel kapcsolatos dolog gondolatától is.
Letettük a virágot a sír mellé,Chrisnek az volt az első dolga,hogy elmondja,hogy minek kellett megszületnem,aztán minek hagyott ott engem vele és anyával.Persze mindeközben patakokban folytak a könnyei,ő túl érzelmes típus.Letudtuk ezt is.Elindulhattunk volna haza,de előtte még egy újabb veszekedés,majd tényleg elindultunk.Éljünk mi, az érett gyerekek.